Még mindig fogy a magyar

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. október 29.

Belpol

Nagyot nőtt a népességfogyás mértéke. 

A természetes fogyás azonban az év első kilenc hónapjában - 2020 hasonló időszakához képest - 66 százalékos emelkedést mutatott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Az előzetes adatok szerint ez év szeptemberében, tavaly szeptemberhez viszonyítva viszont az élveszületések száma 1 százalékkal nőtt, a halálozásoké pedig 2 százalékkal csökkent.  2021 ezen hónapjában 8600 gyermek született, ami 1 százalékkal, 86 újszülöttel több, mint tavaly szeptemberben. 10 024-en vesztették életüket, ami 2 százalékkal, 209-cel kevesebb az egy évvel korábbinál. 

2021 első 9 hónapját nézve, tehát idén januártól szeptember végéig 69 371 gyermek jött világra, ez 0,4 százalékkal, 296 újszülöttel kevesebb a 2020. január-szeptemberinél.

Az év első 9 hónapjában 111 041-en haltak meg, 17 százalékkal, 16 287-tel többen, mint egy évvel korábban. Januárban 17, februárban 6,5 százalékkal, március-áprilisban 51, május-júliusban 9 százalékkal többen, augusztus-szeptemberben pedig 2 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.

Idén szeptember végéig az előző év azonos időszakához viszonyítva nagymértékben emelkedett a halálozások száma, a születéseké viszont kismértékben csökkent. Ennek következtében a természetes fogyás a 2020. január-szeptemberi 25 087-tel szemben 41 670 volt, ami 66 százalékos emelkedést jelentett.

Nőtt viszont a házasságkötések száma: az év első kilenc hónapjában 58 530 pár kötött házasságot, ez 9,2 százalékkal, 4916-tal haladta meg az egy évvel korábbit. Január-februárban 7, augusztusban 11 százalékkal kevesebb, márciusban 5,2 százalékkal, április-júliusban 33 százalékkal több házasságot regisztráltak, mint 2020 azonos hónapjaiban.

Az elmúlt tizenkét hónap népmozgalmi folyamatait tekintve - 2020. október és 2021. szeptember között - a születések száma 0,6 százalékkal kevesebb, a halálozásoké 24, a házasságkötéseké 9,7 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál

- írta gyorstájékoztatójában a KSH.

Idén januártól szeptemberig a születések száma

  • Budapesten 6,4 százalékkal,
  • Dél-Dunántúlon 1,3 százalékkal,
  • a pesti régióban 0,7 százalékkal csökkent.
  • A legnagyobb mértékű növekedés Közép-Dunántúlon (4,8 százalék),
  • a legkisebb Nyugat-Dunántúlon (0,1 százalék) volt.

A halálozások száma az összes régióban nőtt: a legnagyobb mértékben, 22 százalékkal Dél-Dunántúlon, a legkevésbé, 14 százalékkal Budapesten.

A természetes fogyás az összes régióban nőtt: leginkább a pesti régióban 202 százalékkal és Észak-Alföldön 113 százalékkal, a legkisebb mértékben Dél-Alföldön 41 százalékkal és Közép-Dunántúlon 45 százalékkal.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.