Egyre több pénzt költ a Fidesz pártalapítványa

  • narancs.hu
  • 2019. július 8.

Belpol

Így jutott pénz a CÖF és az azeri korrupciós ügyekben érintett ex-képviselő másolt tanulmányaira.

Tizenhárom millió forinttal nőtt a Fidesz pártalapítványának bevétele tavaly. Így 2018-ban már 553 millió forintból gazdálkodhatott a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (SZPMA) – írta az alapítványi beszámoló alapján a Népszava.

A Balog Zoltán ex-miniszter által vezetett alapítvány bevételének túlnyomó része, mintegy 551,5 millió forint költségvetési támogatás, de a szervezetet magánszemélyek és cégek is támogatták.  Köztük a Sárhegyi és Társa Ügyvédi Iroda, amely korábban segédkezett a Habony-féle médiabirodalom elindításában. Sárhegyi és a szintén az irodában dolgozó felesége közös vállalkozása 2011-re és 2012-re több milliárdos keretszerződést kötött a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel.

A Fidesz pártalapítványa a bevételek jó részét, 349 milliót, az „alapító okiratban rögzített célokra” költötte. Minden bizonnyal ide könyvelhették el a Civil Összefogás Fórumnak (CÖF), illetve alapítványának juttatott 50 millió forintot.

Korábban az Átlátszó írta meg, hogy az SZPMA tízmilliókat fizetett az azeri korrupciós ügyekkel összefüggésben az Európa Tanácsból (ET) kizárt Stef Goris ex-képviselőnek lényegében másolt tanulmányokra. A gyanú szerint a képviselőnek kulcsszerepe volt abban, hogy az ET végül nem ítélte el Azerbajdzsánt.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.