"Megállapítottuk, hogy egyetértünk" - Gaskó István, a Liga Szakszervezetek és a VDSZSZ elnöke

  • Besenyei Zsolt
  • 2007. december 6.

Belpol

Fenyegetés, anyagi ösztönzés, demonstráció, sztrájk - az egészségbiztosítási törvény megakadályozására láthatólag semmilyen eszközt sem sajnál az egykor az Orbán-kormány elleni sztrájkok szervezésével ismertté vált szakszervezeti vezér. Gaskó tagadja a politikai elfogultság vádját, jóllehet a nyomásgyakorlás jogilag is kényes eszköze messzemenőleg egybevág a Fidesz meghirdetett céljaival.

Fenyegetés, anyagi ösztönzés, demonstráció, sztrájk - az egészségbiztosítási törvény megakadályozására láthatólag semmilyen eszközt sem sajnál az egykor az Orbán-kormány elleni sztrájkok szervezésével ismertté vált szakszervezeti vezér. Gaskó tagadja a politikai elfogultság vádját, jóllehet a nyomásgyakorlás jogilag is kényes eszköze messzemenőleg egybevág a Fidesz meghirdetett céljaival.

Magyar Narancs: A kormány a sztrájktörvény megsértésével vádolta a Ligát, és legalábbis szokatlan, hogy egy szakszervezet az egészségbiztosítás parlamenti tárgyalásának megakadályozását is célul tűzze ki. Mi vitte rá a konföderációt, hogy nagypolitikai csatákba is belefolyjon?

Gaskó István: Biztos vagyok benne, hogy a sztrájkunk nem jogellenes. A kormány erről az érvelésről leállt, legutóbb a november 21-i figyelmeztető sztrájkunk előtt élt vele. Nem tudom, mire alapozza, hogy ez nagypolitikai csata; ez a pártoknak aktuálpolitikai kérdés, a munkavállalóknak pedig nagyon fontos szociális-gazdasági probléma. A sztrájktörvény kifejezetten tiltja, hogy a sztrájkot politikai eszközként használjuk, de a megelőző egyeztető tárgyalásokon semmiféle politikai kérdést nem szerepeltettünk, mindössze az egészségbiztosítás törvényi szabályozása ellen tiltakozunk, amely megengedi a privatizációt. Amikor a vasutasok bérért sztrájkoltak 2000-ben, azt is megpróbálták átpolitizálni.

MN: Az egészségügy átalakításánál fontosabb politikai kérdést jelenleg el sem tudunk képzelni.

GI: Az elmúlt tizenhét évben húsz sztrájkot szerveztünk, amelyek közül egyik sem volt jogellenes. Feltételezi, hogy most lennénk ilyen pancserek? Mi ezt nem politikailag közelítjük meg. Magyarországon a fűnövés is politika, de ez olyan politikai kérdés, amit az érintettek szociálisan és gazdaságilag fognak elszenvedni. A privatizáció következményei és hatása egyáltalán nincsenek föltérképezve. A szakértőink, Ferge Zsuzsa, Orosz Éva, Sinkó Eszter mindenesetre nagyon rossz iránynak tekintik: minden munkavállalónk, sőt merem mondani, hogy az egész magyar biztosítotti kör rosszul jár ezzel.

MN: Még nincs meg az egészségbiztosítási törvényjavaslat végleges szövege. A Liga szakértői mire alapozzák, hogy a biztosítottak rosszul járnak az új szisztémában?

GI: A kormány által a parlamentnek benyújtott verzió elfogadhatatlan voltára, amivel teret engednek az üzleti biztosítóknak. Ennek következtében a társadalombiztosítási ellátások beszűkülnek, lesz szegény- és gazdagpénztár. Előállhat persze az a számunkra kellemes helyzet is, hogy az MSZP módosító indítványai nem engedélyezik a piaci szereplők társadalombiztosítási részvételét. Ebben az esetben természetesen elállunk a sztrájktól. De azt nem várhatják el tőlünk, hogy megvárjuk, amíg szavaznak a részletekről, és csak akkor kezdünk tiltakozni, amikor már semmilyen befolyásunk nem lehet a döntéshozatalra. Tizenhetedikéig nem sztrájkolunk, csak akkortól egészen addig, amíg vissza nem vonják a javaslatot.

MN: Akkor még van egyáltalán értelme? Ha a kormány - amint valószínű - nem vonja viszsza a javaslatot, önök hétfő reggel hatkor elkezdik a sztrájkot, késő délután viszont a képviselők megszavazzák a törvényt. Akkor mi történik? Örökké tart a sztrájk?

GI: Ne nézze hülyének a résztvevőket. Már a sztrájkkal való fenyegetésnek is megvan a maga hatása.

MN: Ön mondta ki ezt a szót.

GI: Hiszen ez a neve: sztrájkkal való fenyegetés.

MN: Az alkotmány szerint mandátumukban korlátozhatatlan, demokratikusan választott, legitim törvényhozókat fenyegetik.

GI: A magyar törvényhozásra miért ne lehetne nyomást gyakorolni? Csak sztrájkkal fenyegetünk, nem erőszakkal. Az a célunk, hogy megakadályozzuk azt a kárt, amit éppen okozni kívánnak a magyar társadalombiztosítottaknak. A fenyegetés enyhébb, mint maga a sztrájk. Ha december 17-re, a törvényről szavazás napjára komoly, széles, társadalmi összefogást tudunk létrehozni, akkor hatására a kormány talán visszavonja a javaslatát, és akkor a sztrájk is okafogyottá válik.

MN: Ha visszavonná, akkor vége a sztrájknak? És mi történik, ha megszavazzák?

GI: Ha megszavazzák, akkor új helyzet van, de nem feltétlenül ér véget a sztrájk. Akár napokon át folytatódhat a munkabeszüntetés. Akkor azt tudjuk követelni, hogy a parlament vonja viszsza a törvényt, hiszen megteheti. A sztrájk az egyetlen eszköze a munkavállalóknak.

MN: A leválthatatlan munkáltatókkal szemben, de nem a négyévente amúgy is megítélhető parlament ellen.

GI: A társadalommal mégsem csinálhatnak azt, amit akarnak. Ez Nyugat-Európában általános. A francia diákok tavaly éppen a parlamenti munka, egy konkrét törvény ellen tiltakoztak az egyetemfoglalással. Nekünk elöl kell járnunk a sztrájk mint eszköz kulturált és törvényes alkalmazásával.

MN: Bárhogy meg lehet ítélni a diáklázongásokat, egyvalami azonban nem kérdés: nem voltak törvényesek. Ezek szerint a Liga demonstrációja utáni zavargások is jogosak.

GI: Visszautasítom a felvetést, a Ligának a rendzavaráshoz semmi köze nem volt. A demonstrációnk rendben lement, ezt mindenki elismeri, a zavargás egy órával utána kezdődött. Ezért minket felelőssé tenni olyan lenne, mintha valaki a miniszterelnöknek róná föl, hogy az operai beszédének ürügyén utcai harcok törtek ki. Senkinek nem tettünk semmi rosszat. Jót akar a Liga.

MN: Nem aránytévesztés minden magyar biztosított nevében beszélni, amikor alig éri el a félmilliót a szervezett munkavállalók száma Magyarországon?

GI: Csak a saját tagjaink nevében beszélünk, de kétségtelenül minden magyar biztosított érintett. Meggyőződésünk, hogy nemcsak a Liga-tagok, hanem minden olyan ember kárvallottja lesz a privatizált rendszernek, aki anyagi okok miatt nem tud kilépni belőle, mint a felső tízezer.

MN: Önök mit várnak a decemberi sztrájktól? Különösen, miután a november 21-i munkabeszüntetés sem rázta meg az országot.

GI: Ellenkezőleg látom, szerintem megrázta, hiszen soha nem volt ennyi tiltakozás egy napra koncentrálva, de nem akarok számháborúzni. Tud nekem másik olyan alkalmat mondani, amikor ilyen mély és széles tiltakozás volt a munka világában?

MN: Beleszámoljuk a győri díszletmunkások próba előtti munkabeszüntetését is?

GI: Nem az az érdekes, hogy mekkora kárt okoztak, hanem hogy kinyilvánították, nem értenek egyet a kormány terveivel.

MN: Amiről alig tudnak valamit is, de ha így is van, akkor megtehetik, hogy legközelebb a kormány ellen szavaznak, nem?

GI: Nekünk a munkavállalóink érdekeit kell védeni törvényes eszközökkel, de mindenáron. A Liga nem akarja a kormányt megdönteni, amivel vádolnak bennünket.

MN: A Liga szándékairól mintha vita lenne a szakszervezetek között is. A hat konföderációból csak egy, a Munkástanácsok támogatja a sztrájkot és a demonstrációt, a többiek, az MSZOSZ, az Autonómok, a SZEF és az ÉSZT viszont nem, mert szerintük sokkal inkább a kormány elleni politikai támadásról van szó, mintsem érdekképviseletről.

GI: Ez rendkívül felszínes megközelítése a dolgoknak. Akik nem támogatják a Liga tiltakozását, éppen azért állítják ezt, hogy leplezzék: nem tudnak mozgósítani. Ezek a szakszervezeti központok nem hitelesek a saját tagságuk előtt sem; ha minket megbélyegeznek, akkor nem kell velünk tartaniuk. Egy hónapja meghirdettek egy demonstrációt a Kossuth tér egyik zugába, amelyen alig néhány százan vettek részt, nem csoda, ha elveszítették az önbizalmukat - pedig az alapkérdésben egyetértenek velünk. Egy múlt héten készített felmérés szerint ebben egyetért velünk a lakosság 73 százaléka is. Ebben azért már benne van a Liga hatása is, mert másfél hónappal ezelőtt a megkérdezettek kétharmada támogatta a kormány privatizációs elképzeléseit, de megfordult a helyzet, amióta szembeszállunk a kormány egyoldalú kommunikációjával.

MN: Azért korábban sem csak a kormány kommunikált. Az ellenzék épp azt mondta, amit most a Liga. Jogosnak érzi a kritikát, hogy a Fidesz segítségére siettek?

GI: Nem hiszem, hogy a Ligának szégyenkeznie kell amiatt, hogy két kérdésben is azonos álláspontot foglal el az ország legtámogatottabb ellenzéki pártjával. Ebben semmi kivetnivalót nem találok. A Liga szakszervezeteiben fideszes és szocialista szavazók egyaránt vannak, a Fidesz pedig nem minket támogat ebben a kérdésben, hanem saját tagjai, választói érdekeit képviseli.

MN: A gyanú nem is az, hogy a Fidesz támogatja a Ligát, hanem hogy a Liga a Fideszt. Orbán Viktorral közvetlenül a decemberi sztrájk meghirdetése előtt találkozott. Puszta rosszindulat volna a kettő között összefüggést látni?

GI: Az elsőrendű tárgyalópartnerünk, akinél eredményt tudunk elérni, az természetesen a kormány. De ezenkívül rendszeresen tárgyalunk az MSZP mint párt vezetőivel és az ellenzékkel is. Orbán Viktorral szintén rendszeresen találkozunk, a különbség csak az, hogy ezeket mindig nyilvánosságra is hozzuk. Az Orbán Viktorral folytatott találkozónak két témája volt, az egészségbiztosítás és a nyugdíjszabályok átalakításának hatása január elsejétől. Kifejtettük a nézeteinket, és megállapítottuk, hogy egyetértünk.

MN: Ahogy az MSZOSZ kétségkívül a baloldalra, a Munkástanácsok pedig a jobboldalra sorolható, a Ligát sokáig a liberális mezőnyben helyezték el. Egy újrapozicionálási kísérletet látunk? Nagy Sándortól a magoszos Jakab Istvánig léptek már érdekvédők politikai pályára.

GI: Nekem Nagy Sándor, Sándor László vagy Wittich Tamás nem példaképem, nem hiszem, hogy a Ligát ezzel vádolhatják. Engem a Fidesz nem akar kormányba bevonni, mint ahogy az MSZOSZ-eseket annak idején. Semmilyen pártba sem lépnék be, képviselői listán nem szerepeltetném a nevem, és kormányzati tisztséget sem fogadnék el. Ezt jól húzza alá, hogy öt év múlva is elő lehessen venni! Szakszervezeti tisztségviselő maradok. Az tény, hogy mostanában a Liga és a Fidesz között nincsenek konfliktusok. Korábban Orbán Viktor zsigerileg gyűlölte a szakszervezeteket, ez mintha mára tompult volna. Általában egy párttal akkor van konfliktus, ha kormányra kerülve semmibe veszi a munkavállalóink számára fontos értékeket. Így vagyunk most az MSZP-vel. A szocialistáknak nem áll jól a társadalombiztosítás privatizációja.

MN: Viszont van koalíciós partnere, amelyiknek ez volt a feltétele.

GI: Egy elég kis támogatottságú koalíciós partnere. Ebben a kérdésben nem engednék semmilyen partnernek. Ha valaki a szocialista képviselők közül így gondolja, készek vagyunk kifizetni helyette a 100 ezer forintos büntetést a frakciófegyelem megsértéséért.

MN: A képviselők kivásárlása nem ütközik törvénybe? Mert például vesztegetésnek minősül.

GI: A Liga éppen hogy lehetőséget teremtene nekik arra, hogy szabadon éljenek a mandátumukkal. Az MSZP-frakciót áttekintve negyvenre becsüljük azoknak a képviselőknek a számát, akik még őriznek baloldali értékeket, csak a retorziótól való félelmükben nem mernek a szívük szerint szavazni. A rendszerváltás óta a társadalmat leginkább sújtó döntés az egészségbiztosítás privatizációja. Amire nem is kaptak felhatalmazást.

MN: Olyan dologtól tartanak, ami nem is biztos, hogy bekövetkezik. Habár a törvény még elég kusza állapotban van ahhoz, hogysem tudnánk, pontosan mi következik belőle, már az eredeti tervezetben is ott vannak a garanciák, a mindenkinek kötelezően járó ellátás és a progresszív járulék. A létrehozandó cégekben ráadásul többségi az állami tulajdon.

GI: Az amerikai, teljesen liberalizált rendszerben meg kell küzdeniük a biztosítottak kegyeiért a biztosítóknak, a tervek szerint Magyarországon viszont - a teljes lefedettség miatt - nincs erre szükség, hiszen mindenkit kötelezően képviselnie kell egy biztosítónak. Ebben nincs kockázat, a biztosítottakat az állam szállítja a biztosítónak. Ez a különbség a félig és a teljesen privatizált rendszer között.

MN: Mintha éppen a szabadpiaci modell mellett érvelne. A magyarországi tervezet jó lesz a biztosítónak, de miért lenne rossz a tagoknak?

GI: Éppen a kötelező jelleg miatt a negatívumok nem riasztják el a rendszertől a biztosítottakat, így azt tesznek velük a biztosítók, amit akarnak.

MN: Amit a kiforróban lévő tervek helyett ajánlanak, az már egyszer megbukott.

GI: Nem a több biztosító, hanem az üzleti biztosítók beengedése miatt emeljük fel a szavunkat. A Liga - a forgalomban lévő vélekedésekkel szemben - a reformok mellett van. A jelenlegi egyablakos kifizetősdinek meg kell szűnnie, mert úgy öntik ki a pénzt, hogy senki nem tudja, hová folyik. Szerintünk is helytelen, hogy a kifizetők kész tények elé kerülnek, és minden benyújtott számlát finanszíroznak. A jelenlegi rendszer helyett egy piaci biztosítási szisztémát kell megvalósítani, de üzleti biztosítók nélkül, a társadalombiztosítás egységességének fenntartásával és a társadalmi kontroll bevezetése mellett.

MN: Éppen a mostani szövetségesük, Orbán Viktor államosította újra a hajdanán szakszervezeti kezelésbe adott társadalombiztosítást.

GI: Nem az Antall-kormány alatt létrehozott szisztémához akarunk visszatérni. Ez félreértés. A verseny megjelenésére a rendszerben szerintünk is szükség lenne, de kizárólag szolgáltatói oldalon, nem pedig a biztosítók között. A társadalmi biztosítási alapok fölött a befizetők kontrollját nemzetközi egyezmények is előírják, amelyeket Magyarország aláírt, csak nem tart be.

MN: Úgy hívják a kontrollt, hogy magyar parlament, magyar kormány. Ez nem elég?

GI: Nem ők fizetik be az alapokat, hanem a munkaadók és a munkavállalók.

MN: Akik viszont időnként képviselőket is választanak az Országgyűlésbe. A legitimitásuk megkérdőjelezhetetlen, szemben mondjuk a szakszervezetekével, amikor nem konkrét ügyben lépnek föl a munkáltatóval szemben. Azt sem tudjuk például, hogy mekkora tagság nevében beszélnek.

GI: Dehogynem, hiszen elmondjuk az adatokat.

MN: Amelyek viszont kevéssé vágnak össze a KSH számaival.

GI: A Liga taglétszáma százkétezer fő, de az alkotmány szerint a szakszervezetek valamennyi munkavállaló képviseletére jogosultak. Ezenkívül a jogalkotási törvény alapján az érintett jogszabályokat egyeztetni kell az érintett társadalmi csoportokkal, a társadalombiztosítási törvényt például a szakszervezetekkel. Ha véleményt mondunk, és nem veszik figyelembe, akkor igénybe vesszük a hozzánk rendelt törvényes eszközöket, amelyekkel befolyásolni lehet a döntéshozatalt. Itt ez történik.

Egy vezető miniportréja

Az utóbbi két évtizedben a politika körül forog, de a kezdeti időket nem számítva formailag független tudott maradni. Az idén 53 éves Gaskó István az Orbán-kormány idején vívott sztrájkharcok során vált országosan ismertté - pedig már a rendszerváltást előkészítő kerekasztal-tárgyalásokon is részt vett a szociáldemokraták delegáltjaként. Az MSZDP alelnökségével ígéretesen induló politikai karrier azonban hamar megtört: a szocdemeknél akkoriban menetrendszerűnek számító puccsok egyikénél kizárták a pártból. Gaskó útja a szakszervezeti mozgalomba vezetett. A pártállami SZOT-utódszervezetbe, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségébe (MSZOSZ) tartozó Vasutasok Szakszervezetével (VSZ) szemben létrehozott Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezetében (VDSZSZ) ugyan alapító tag, de az ügyvezetést és később az elnökséget csak az MSZDP-ből való eltávolítása után vette át. Az MSZOSZ-ellenességből logikusan következett, hogy a VDSZSZ-t a komoly értelmiségi háttérrel, illetve SZDSZ-kapcsolatokkal bíró Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájába viszi. A VDSZSZ elnökségét Gaskó 17 éve tartja kézben, és idővel a konföderációban is egyre komolyabb szerephez jutott. 1993-ban, a később az Orbán-kormányban munkaügyi államtitkári posztig jutott 'ry Csaba elnöksége alatt, a szervezet második embere volt.

A Liga a kilencvenes évek első felében afféle politikai óvodaként működött az idős alapító elnök, Forgács Pál védnöksége alatt. Gaskó innen szerzi a barátait és az ellenségeit is. A pedagógusok egyik frontembere például a Fidesz-vezetőként közismertté lett Pokorni Zoltán volt, de a jelenleg az SZDSZ szürke eminenciásaként számon tartott Horn Gábor is oda tartozott; utóbbit 1993-ban éppen az 'ry-Gaskó tandem ütötte el a Liga elnökségétől. 1994-ben aztán Gaskót is megpuccsolták, ám 1996-ban - amikor 'ry a Fideszbe távozott - mégis ő vette át a Liga vezetését, s ez máig is tart.

1999 januárjában, az addigi leghosszabb vasutassztrájk után meghalt a Gaskóval alkudozó Sipos István MÁV-vezérigazgató. A VDSZSZ elnökét hol burkoltan, hol nyíltan azzal vádolták, hogy Sipos Gaskónak a feszültséget a végsőkig fokozó, kíméletlen tárgyalási taktikájának lett az áldozata. Egy évvel később Gaskó a rendszerváltás utáni Magyarország leghosszabb, kéthetes sztrájkját szervezte meg vasutasaival, amire érezhetően máig büszke. A MÁV csak akkor engedett a követeléseknek, amikor a 329 órás munkabeszüntetés okozta kár csaknem elérte a béremelésként követelt kétmilliárd forintot. A sztrájk miatt Gaskó persona non grata lett a jobboldalon; mire a szakszervezeti elnök a liberális Beszélőben bírálta Orbánt, mondván, hogy a kormányfőnek nincs tapasztalata a munka világában. Az sem véletlen, hogy a jobboldali lapok plankolták fel zuglói négyszintes villájának az ügyét, illetve kutakodtak a fizetése után, vagy hogy miből tellett a VDSZSZ-nek és a Ligának a közös Benczúr utcai és Ajtósi Dürer sori székházakra. A Fidesz sokáig nem bocsátotta meg Gaskónak az ezredfordulós "bűneit". Később felrótták neki a MÁV-tól személyügyi főosztályvezetőként, ám munka nélkül húzott milliós fizetését, amit a jobboldal szerint a Medgyessy-kormány épített a szakszervezeti törvénybe a lázongások elmaradásáért cserébe, valamint a zuglói villa mellett megtartott szolgálati lakását is, illetve annak idei visszaadását (7,5 millió forintért). A jobboldali lapokban még az év első felében sem voltak ritkák a Milliomos kenyérharca (Magyar Hírlap, 2007. január 27.) tematikájú Gaskó-ellenes támadások.

Gaskó István 2001-2002-ben megkísérelte a szakszervezeti mozgalom egységesítését. A hat konföderáció egy újabb ernyőszervezetet hozott volna létre, ugyanakkor külön fölállt volna az egységes vasutas-szakszervezet is. Mindkét ötletének megvalósításához a valamikori ellenfél SZOT-utódokkal kötött szövetséget, azonban hiába bimbózott az MSZOSZ-Liga-, illetve a VSZ-VDSZSZ-együttműködés, ha a legkívánatosabb falat, a mozdonyvezetők szervezete és konföderációjuk, az Autonómok kívül maradtak az integráción.

A második Gyurcsány-kormány az általános reáljövedelem-csökkentés kényszeréből kiemelte az állami szférába tartozó vasutasokat, akiknek a bértárgyalások eredményeként még nőtt is a fizetésük. Gaskó lapunknak ezen eredményes tárgyalásokkal magyarázta, hogy a vasutasok nem sztrájkoltak Gyurcsány szigorító csomagja ellen.

A kormányoldalon Gaskó új keletű Fidesz-közeliségét azzal magyarázzák, hogy Orbán szociális miniszteri ajánlatot tett a Liga-VDSZSZ-elnöknek. Gaskó ezt konzekvensen tagadja. Ismerői szerint hihetünk neki: nem menne el második - és kivált sokadik- embernek senki mögé. A politikán eddig formálisan kívül maradt, 2002-ben például nem kötelezte el magát egyik fél mellett sem az országot végletesen megosztó választásokon. Elképzelése azért van: tavaly ősszel például komoly tárgyalásokat folytatott civil szervezetekkel arról, hogy bírják rá az Országgyűlést saját hatalmának csorbítására. Az eljelentéktelenedő képviselőház (a "civil" tervek szerint mindössze 160 taggal) fölött életre hívnák a második kamarát, benne notabilitásokkal és a civil szervezetek delegáltjaival. A terv azonban hamvába holt az SZDSZ és a Fidesz - az egykori és a mai szövetséges - kategorikus ellenállása miatt.

Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában az utóbbi hónapokban, hogy immár komolyan felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os általános választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.