Magyarország az uniós elvárásoknak megfelelően a 90-es években hozta létre régióit 3-3 szomszédos megye adminisztratív egybevonásával. A hét új területi egység fejlesztéseinek koordinálására, nem mellékesen az uniótól remélt felzárkóztatási alapok pályázatainak a lebonyolítására és tervezésére 1997-ben megalakultak a regionális tanácsok (RT), közöttük is a legfontosabbak, a regionális fejlesztési tanácsok (RFT). Az eredeti elképzelések szerint lettek volna közvetlen választással fölálló regionális közgyűlések is, amelyek a fejlesztési pénzek útját felügyelték volna. Ehelyett egy, a Fidesz-kormány idején hozott törvénymódosítással gyökeresen átalakult a koncepció: nem alakultak közgyűlések, sőt a regionális tanácsokba ún. minisztériumi megbízottakat delegálhatnak a mindenkori kabinet szaktárcái, valamint a Miniszterelnöki Hivatal (MEH). A magyar kormány ezzel biztosította állandó többségét a tanácsokban, függetlenül a helyhatósági választások eredményétől (ráadásul a kormány vétóval is élhet egyes döntéseknél). A 20 fő körüli létszámú testületekben a fenti delegáltakon kívül állandó tagok az érintett megyék területfejlesztési tanácsainak elnökei (gyakorlatilag a megyei közgyűlési elnökök), valamint a megyei jogú városok polgármesterei, a megyei kistérségek küldöttei és a regionális idegenforgalmi bizottság elnöke.
A tanácsok munkáját minden régióban operatív, előkészítő tevékenységekkel segítik az RFT-k alá rendelt regionális fejlesztési ügynökségek. Ez év elején a Bajnai Gordon felügyelte Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) megállapodást íratott alá a szervezetekkel, amivel az NFÜ hatásköre jelentősen bővült az ügynökségekben az RFT-k kárára. Az új struktúra a fejlesztési tervek körül összpontosul; a Nemzeti Fejlesztési Terv(ek) részeként minden régiónak el kellett készítenie a saját, hét évre (az uniós költségvetés időtartamára) szóló operatív programját. Ezek a programok bontják további ágazatokra és időpontokra a konkrét fejlesztési elképzeléseket, amelyeknek kivitelezésére kiírják a pályázatokat, és amelyek - nem mellékesen - lehívhatóvá teszik az európai forrásokat. E regionális operatív programokhoz adja meg - Pál Béla közép-dunántúli RFT-elnök szavaival - a "szakmai kereteket" az NFÜ-n belül létrehozott irányító hatóság. A hatósággal való kapcsolattartásra a régiós ügynökségeken belül úgynevezett közreműködő szervezetek alakultak, amelyek a potenciális pályázói kör számára egyfajta ügyfélkapuként is működnek. Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter (és az NFÜ irányítója) egyébként két-három hetente tanácskozik a régiók elnökeivel.
Az ellenzék az utóbbi hónapokban élesen bírálta mindezt, mondván, nem másról van szó, mint a fejlesztési tanácsok nyílt kormányirányításáról. Ráadásul az uniós pénzek pályázati mechanizmusának vannak olyan résztvevői is, amelyek az RFT-től teljesen függetlenül működnek minden régióban. 'k a kormány által közvetlenül kinevezett kistérségi megbízottak, de ide sorolhatjuk a helyi vidékfejlesztési irodákat is. (Feladatkörük szerint a potenciális pályázók felkutatását és a pályázatok megírásait segítik.) Ily módon a kormány valóban igyekszik "házhoz menni" EU-ügyben, ami nem feltétlenül hátrány - ismerve a lehetséges pályázók (önkormányzatok, vállalkozások stb.) szakmai felkészültségét.
A regionális fejlesztési tanácsok korántsem "pénzosztó csapok",
hatáskörük meglehetősen szűk
Kevés pályázatot írhatnak ki és bírálhatnak el saját hatáskörben, gyakorlatilag csak a regionális vis maior keretek pénzeiről döntenek. Javaslattételi jogkörük révén ugyanakkor a régió fejlesztési tervezésénél kétségkívül megkerülhetetlenek: operatív programokat, felzárkóztatási koncepciókat készítenek, és gyakorlatilag kész pályáztatási terveket tesznek az NFÜ és a minisztériumok elé. Bár a kiírásokra, elbírálásokra vonatkozó végső döntési jogkör nem náluk összpontosul, a fejlesztések irányában, tárgyában, ezáltal közvetve a potenciális pályázói kör meghatározásában döntő szerepük lehet.
Az RFT-kről a Magyar Narancsnak nyilatkozó politikusok véleménye erősen eltér egymástól. Horváth István, Szekszárd polgármestere szerint "sokszor bábnak vagy gittegyletnek érzik magukat a tagok", mert "nem elsősorban az alulról jövő kezdeményezések számítanak, hanem az NFÜ akarata". Szerinte a jelenlegi rendszerrel Magyarország gyakorlatilag "átveri" az uniós döntéshozatalt. Véleménye szerint hiába lenne meg az egyetértés jó szakmai koncepciókban, a jelenlegi rendszerben a döntéseket Budapesten bármikor átírhatják. Sokak, így Pajna Zoltán debreceni alpolgármester (ő képviseli az észak-alföldi tanácsban Kósa Lajost, Debrecen polgármesterét) szerint is megérett az idő a jelenlegi regionális struktúra újragondolására. Véleménye szerint hiba volt nem létrehozni a regionális önkormányzatokat és leszűkíteni az RFT-k döntési jogkörét, bár esetükben még nem voltak olyan döntések, "ahol éreznénk a minisztériumi nyomást". Többször érezte viszont mindezt Gémesi György, Gödöllő országos ismertségű polgármestere, aki kistérségi megbízottként is fontosnak tartja munkáját a tanácsban. "Többször kikerültek előzetesen elfogadott programok a fejlesztésekből, komoly kérdésekben más lett a végső döntés" - mondta lapunknak. ' egyébként még a régiók újraszabályozását is járható útnak tartaná, hiszen a közép-magyarországi régiónál szerencsésebbnek tartott volna egy Budapest nélküli, Nógrád, Kelet-Pest, Észak-Szolnok megyei területekből álló egységet. Véleménye szerint egyébként sokszor állami feladatokat osztanak le a regionális fejlesztési területekre, keretekre, holott nem ez volna a régiók szerepe. Gémesinek is úgy tűnik, hogy néha "erősebben fog a ceruza a kormányzati programoknál".
A helyi és központi elvárások közti esetleges ellenérdekek elsimításában döntő szerepük lehet a tanácsok elnökeinek. Az általában kormányzati delegáltként a testületekbe került elnökök
sajátos helyzetben
vannak, hiszen az adott térségben élőként a helyi polgármesterek, vállalkozók tőlük várják el érdekeik képviseletét, és sokszor korábbi munkájuk, kapcsolatrendszerük is lehetetlenné teszi, hogy kizárólag a kormányt képviseljék. Ahogyan Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, az Észak-magyarországi RFT társelnöke fogalmazott: "Az elnöknek nincs többletszavazata vagy vétójoga, az egyéniségétől függ az ereje. De egy jó lobbiképességű elnök igenis sokat tehet egy adott térségért. Általa felértékelődhet a terület, de még az ottani kistérségek is."
Ennek megfelelően még az ellenzéki Pajna szerint is "igencsak határozottan képviseli a regionális célokat akár az NFÜ-vel szemben is Gazda László, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke", de "lobbiképességben" egyaránt nincs miért szerénykednie Szabó György volt miniszternek (Észak-Magyarország), a miniszterelnök egyik bizalmasának tartott nyugat-dunántúli vezetőnek, Molnár Csabának és a többi elnöknek sem.
Forrásaink szerint egyébként a tanácsok munkáját egyelőre döntően nem befolyásolják a pártpolitikai viták. Több nyilatkozó is "örömmel mondhatta", hogy a konszenzusra törekvés mindenkiben nagyon erős a régiós célok megítélésénél. Az egyetértés megtartását olyan megoldások segítik, mint például a Dél-alföldi RFT (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád) esetében, ahol Balogh László javaslatára az elnökségben négy fideszes és négy kormánypárti képviselő dolgozik. Szerinte náluk a tanácsüléseken már nem "civódnak" alapkérdéseken, s bár az elnökségi üléseken természetesen vannak viták, a tanács már kompromisszumos javaslatot tárgyalhat. Ugyanez érződik máshol is, a tervezési szakaszban döntés-előkészítő bizottságok alakultak (gyakran a civil szféra képviselőit is bevonva), ezáltal is könnyítve a fejlesztési tanácsok munkáját. Balogh szerint egyébként "minden szempontból fontos, hogy jól előkészítetten fogalmazzák meg az előterjesztéseket, mert nagy a tét, és rendkívül sok pénzről kell dönteni". Arról nem is beszélve, hogy ebben a rendszerben kevesebb a "sandaság" körülöttük.
Korántsem biztos azonban, hogy a fejlesztési tanácsokra jelenleg jellemző viharmentes hangulat megmarad az elkövetkező években is. Mert bár egyelőre alig érkeztek uniós eurók a régiókba, egyre inkább érezni a politikai nekifeszüléseket a "pénzcsapok" körül.
Wekler távozása
2006-os megválasztása óta heves támadásoknak volt kitéve Wekler Ferenc (SZDSZ), a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke. Az egyetlen nem szocialista elnök a környezetvédelmi tárca delegáltjaként került a testületbe, de elnökké választása mögött sokan nagypolitikai döntést sejtettek, mondván, hogy a kisebbik kormánypártnak is "járt" egy elnökség, s ezt az SZDSZ a Budapesten kívül egyedül jelentős taglétszámot felmutató Dél-Dunántúlon nyerhette csak el. Az SZDSZ 2006-os pártelnökválasztásán - Wekler vezetésével - egyöntetűen Kókát támogató térségi delegáltak így nemcsak "királycsinálókká" léptek elő, de Wekler Ferencet is visszasegítették az országos politikába. A rendszerváltás óta az SZDSZ prominensei közé tartozó mecseknádasdi polgármester 2004-ben lemondani kényszerült az Országgyűlés alelnöki posztjáról, miután nyilvánosságra került, hogy mórágyi szőlőföldjét az ő javaslatára sorolták át egy kedvezőbb elbírálású borvidékhez (ezáltal hozzájuttatva vállalkozását 270 millió forintos állami támogatáshoz), 2006-ban pedig az SZDSZ választási listáján olyannyira hátra sorolták, hogy nem jutott az Országgyűlésbe.
A Dél-Dunántúlon jelentős vállalkozónak számító Wekler személyét azonban nem tudta a régió vezetőjeként elfogadni sem az ellenzék, sem a helyi szocialisták. Horváth István szekszárdi polgármester szerint a fejlesztési tanácsban az igazi törésvonal nem a kormánypártok és az ellenzék között, hanem a Tolna, Somogy megyei MSZP-tagok és a baranyai SZDSZ, MSZP között húzódott. Olaj volt a tűzre, hogy Wekler vállalkozásai a tanácsbéli tagsága után is sorra nyerték a pályázatokat: például még elnökké választása előtt (igaz, Wekler nem szavazott) egy 23 milliós támogatást mobil szennyvíztisztítók gyártására. A folyamatos személyes konfliktusok előbb Miszler Miklós ügynökségi vezető távozásához vezettek idén nyáron, majd ősszel Szabó Loránd, Dombóvár szocialista polgármestere lépett ki a tanácsból. A folyamatos konfliktusok miatt Wekler Ferenc novemberben benyújtotta lemondását Fodor Gábor környezetvédelmi miniszternek a "személyét ért támadásokra" hivatkozva, amit Fodor el is fogadott. Utóda Bretter Zoltán, az SZDSZ pécsi szervezetének az elnöke, volt parlamenti képviselő lehet.
Pénz áll a házhoz
Régiónként nem kis pénzekkel számolnak a regionális operatív programok. Az Európai Uniótól lehívható kereteknél és az ezek kiegészítésére (helyenként a szükséges önrészek megteremtésére) szolgáló állami hozzájárulásokkal együtt súlyos milliárdokról van szó. A legtöbbre az ország elmaradottabb térségei, Észak-Magyarország és az Észak-Alföld számít (277 és csaknem 300 milliárd forint), a legkevesebbre a Nyugat-Dunántúl és a közép-magyarországi térség építhet, de még ezek is 100 milliárdos tételek. Mindez persze viszonylagos, hiszen például Budapest a kormányzati kiemelt projektekkel együtt akár 1000 milliárd fölé is felviheti a régióba érkező összegek tényleges nagyságát.
A források tervezett elköltésében is sok a hasonlóság. Szinte mindenki komoly tételeket kíván fordítani a "leharcolt" magyar közúthálózatra és egyéb infrastrukturális fejlesztésekre (például a debreceni repülőtérre és az ehhez kapcsolódó ipari park fejlesztésére, városrehabilitációkra, az elkerülő utak, a 4-es, 5-ös, 6-os, 8-as főút korszerűsítésére vagy egy nyugat-dunántúli észak-déli közlekedőfolyosóra).
A közlekedésen kívül a fejlesztési tanácsok a környezetvédelmet, a "humán közösségi infrastruktúrákat", a versenyképes helyi gazdaságot és mindenekelőtt a turisztikai potenciált kívánják fejleszteni. Molnár Csaba, a Nyugat-dunántúli RFT elnöke szerint például "a fertődi kastély felújítása sem lehet vita tárgya".
Az igazán komoly feladat azonban a gazdaságilag elmaradott, vállalkozáshiányos térségeknek a gazdasági vérkeringésbe kapcsolása és a helyenként egész körzetekre kiterjedő "mélyszegénység" leküzdése. Nagy kérdés, hogy mennyire felkészült Magyarország az európai pályázati elvárások kezelésére, azaz le tudják-e hívni a szereplők a teljes keretösszeget. A Narancsnak nyilatkozó elnökök többsége úgy vélte, hogy az általuk vezetett szervezetek készen állnak a pályázatok bonyolítására, ám azt kevesen tagadták (többek között Ipkovics György, a lassan Dél-Burgenland központjaként is működő Szombathely polgármestere), hogy az aprófalvak önkormányzatai vagy a kisvállalkozások esetében már korántsem jó a helyzet.
Régi(j)óelnökök
A hét magyarországi régió közül hatnak szocialista elnök vezeti a fejlesztési tanácsát: Szabó György (Észak-Magyarország), Gazda László (Észak-Alföld), Balogh László (Dél-Alföld), Szabó Imre (Közép-Magyarország), Molnár Csaba (Nyugat-Dunántúl) és Pál Béla (Közép-Dunántúl). A pozíció súlyát jelzi, hogy kivétel nélkül mindannyian a szocialisták helyi erős emberének számítanak a térségben, ami egyrészről erős képviselet a kormányzati törekvéseknek, másrészt viszont az adott régióban jelentős vállalkozói, politikai informális kapcsolatokkal rendelkező elnökök akár gátjai is lehetnek az uniós források központosított elosztási terveinek. A legfiatalabb RFT-elnök a jogi végzettésgű Molnár Csaba (1975-ben született), aki a Fiatal Baloldal Győr-Moson-Sopron megyei elnökeként került az országos politikába; előbb az MSZP országos választmányának tagja, majd Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké jelölése után - addig Gyurcsány jobbkeze volt a megyében - az MSZP történetének legfiatalabb megyei pártelnöke lett. 2007-től az Európai Unió tanácsadó szervében, a brüsszeli székhelyű Régiók Bizottságában képviseli Magyarországot.
A többi szocialista elnök az MSZP régi embere. A középkorú vezetők a 70-es években léptek be az MSZMP-be, és a rendszerváltásig komoly pártkarriert tudhattak maguk mögött. Változó időpontokban csatlakoztak a 90-es években az MSZP-hez - vannak köztük alapító tagok is -, s a párt előbb-utóbb valamennyiüket parlamenti képviselőséghez és tisztségekhez juttatta. Szabó György a Horn-kormány népjóléti minisztere volt, Pál Béla pedig 2004-ben tagja volt a Gyurcsány-kormánynak, mint a MEH regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős politikai államtitkára. Az elnökök komoly helyi pártkarriert is fel tudnak mutatni: megyei MSZP elnöki tisztségek és egy sor olyan pozíció van a nevük mellett, amely a regionális és az országos politikai közélet megkerülhetetlen szereplőivé teszi őket.
Mindezzel együtt sem puszta "pártkatonáknak" tekintik őket régiójukban, területfejlesztési ügyekben szerzett szakértelmüket és tapasztalataikat általában az ellenzéki oldal is elismeri. Fidesz közeli forrásaink szinte kivétel nélkül azt nyilatkozták, hogy az elnökökkel pragmatikus regionális fejlesztési ügyekben jól együtt tudnak működni.
