A Porrajmosról 1972 óta emlékezik meg a világ cigánysága augusztus másodikán. A roma holokauszt alatt 1944-ig félmillió cigány embert pusztítottak el a nácik.

Kossuth tér. Gyertyák, mécsesek, virágcsokrok, a Parlament előtt legalább négyszázan, romák és nem romák állnak. A színpadon először felhangzik a magyar himnusz magyarul, meg a cigány himnusz, cigányul. Aztán szónokok jönnek, sorolják az adatokat: hogy augusztus első három napján fejezték be az auschwitz-birkenaui cigány láger addig életben maradt háromezer lakójának kiirtását, hogy az elpusztított romákat 16 országból zsúfolták össze. Ebben a táborban együtt őrizték a nőket, férfiakat és gyerekeket; verték, kínozták, éheztették a foglyokat, és sokan közülük nem kerülhették el, hogy orvosi kísérletek áldozataivá váljanak. Még mindig nincs végleges adat az áldozatok számáról, a megölt magyar cigányok számát ötezer és ötvenezer közé teszik, az összes áldozat legalább félmillió.

Szónok, utána vers, novella, ének, az áldozatok fennmaradt neveinek felolvasása, megint ének. Majd Göncz Árpád beszél arról, hogy az ordas eszmék maguktól nem halnak ki, és megkérdezi, hogy az akkor kiirtott romák utódainak élete alapjaiban megváltozott-e? Aztán az esélyegyenlőség, esélyegyenlőtlenség meg a segítség nélkül behozhatatlan hátrányok kérdését tovább feszegetve azt kérdezi: vajon közoktatásunk, épp alapfokon, igazodik-e a mélyen alulról jövők igényeihez? A szegénység szegénységet szül, a jogsértés jogsértést, és a börtön drágább, mint az iskola.

Elkerülhetetlenül napjainknál tartunk, Horváth Aladár, a megemlékezést szervező Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke is aktuális kérdéseket boncolgat: nem lehet nem észrevenni az ötvenöt évvel ezelőtti népirtás és a Kosovóban most zajló etnikai tisztogatások közötti párhuzamot. Követeli, hogy ha másként nem megy, a magyar kormány fogadja be politikai menekültként az elüldözött kosovói cigányokat. Az ottani romák, ha nem ölték meg őket a szerbek, most az albánoktól rettegnek. Nekik sincs hová menniük, mint ahogy azoknak sem, akik itthonról vagy Szlovákiából, Csehországból, Romániából indultak Kanada, Finnország, Anglia, Svájc felé. (Aztán vissza.)

Szó esik a romák mindennapjait azóta is megnyomorító szegénységről, kilátástalanságról, kirekesztettségről, újabb adatok arról, hogy sokan éheznek, hogy a romák között hússzor nagyobb a szegénység, mint a többségi lakosság körében, és elhangzik, hogy a székesfehérvári, a sátoraljaújhelyi, a tiszavasvári, a zámolyi ügyek mind-mind napjainkban történtek. Iványi Gábor is szót kap, ökumenikus istentiszteletet is tartanak a nagyobb magyarországi egyházak képviselői. Iványi utóbb kérdésemre azt feleli: vidéken az egyházak is rengeteget tehetnének a türelem kialakításáért, de ez hálátlan feladat, meg kellene vívni a harcot a helyi lakossággal. Szándékhiány? Emberi gyarlóság és gyöngeség, válaszolja.

A magyar kormányt képviselő gazdasági minisztériumi államtitkár azt mondja: nem elég garantálni, hogy ez a szörnyűség nem ismétlődhet meg, de segíteni kell a cigányoknak az esélyegyenlőség megteremtésében. Elmondja, mit is akar tenni ezekért a polgáraiért a jobbközép kormányzat: programokat ígér, kormányhatározatokra hivatkozik, és hatalmas gyertyát gyújt az áldozatok emlékére.

- vcs -