Megint ezrek tüntethetnek a civilekért – Délután Hősök Vétója-piknik lesz a Kossuth téren

  • narancs.hu
  • 2017. május 29.

Belpol

Mert mindenki civil.

Piknik a Kossuth téren, majd beszédek és slam várja a demonstrálókat hétfőn. A civiltörvény ellen, a civilekért szervez tüntetést a Civilizáció csoport.

„Mert a parlament egy majomházzá silányult"

Fiatalok, függetlenek és kitartóak. Az elmúlt két hónapban rendszeresen szerveztek többezres tüntetéseket. Lehotai Orsolya, Mekler Zsuzsa és Bernáth László. Kik ők, és mit akarnak? Ízelítő az e heti Narancsból. Magyar Narancs: Az utóbbi időben vegyesen váltották egymást a kisebb megmozdulások és a többezres tömeget megmozgató tüntetések. Lényegében másfél hónapja rendszeresen tüntetnek Magyarországon.

A rendezvény ezúttal nem szokványos demonstráció lesz, hanem piknik, azért, hogy „találkozzunk, beszélgessünk, együtt legyünk. Együtt állunk ki az országért, egymásért, a civilekért. Mert mindannyian civilek vagyunk.” 40 civil szervezet települ ki 17 órára a Parlament elé, majd az ismerkedős beszélgetéseket követően felszólal Móra Veronika az Ökotárstól, Gyurácz Annamária az SM Betegek Csongrád Megyei Egyesületétől, Szalay Krisztina rendező, valamint Pion István költő, slammer.

A Civilizációs csoport az ígéri, hogy „bemutatjuk, kik azok a magyar emberek, akiknek az életét nap mint nap jobbá teszik a civil szervezetek, akik bizonyítják, Magyarországnak szüksége van a civilek munkájára”. Mert, mint írják, „tevékenységünkkel sokezernyi diáknak, tanárnak, hátrányos helyzetű tanulónak, lakhatási gondokkal küszködő családnak, menekültnek, egészségügyi, rendészeti és szociális szférában dolgozónak, önkormányzati munkatársnak, óvónőnek, egyetemistának, főiskolásnak, képzőművésznek és újságírónak segítünk. Támogatunk betegeket, nyugdíjasokat, és segítünk azoknak az embereknek, akik egészségkárosító vegyszeres szennyezésnek vannak kitéve. Segélyvonalakat tartunk fönt, önkénteseket foglalkoztatunk, szakmai gyakorlatosokat képzünk. Bántalmazott nőknek, gyerekeknek, rászorulóknak és hajléktalanoknak adunk támaszt, jogsegélyt vagy menedéket.”

Az esemény a tervek szerint 19 óráig tart, de nem vennénk rá mérget, hogy – az elmúlt hetek bulitüntetéseihez hasonlóan – tényleg véget is ér akkor.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.