Megjött a fizetési felszólítás az Európai Bizottságtól

  • narancs.hu
  • 2024. november 5.

Belpol

Az EB visszatartaná a pénzt a Magyarországnak járó kifizetésekből, de nem tudja.

93 millió euróról szóló fizetési felszólítást küldött hétfőn az Európai Bizottság a magyar kormánynak – közölte a hvg.hu.

Magyarországnak az utóbbi két és fél évben összhangba kellett volna hoznia az uniós joggal saját menekültügyi szabályozását, mert így döntött az Európai Bíróság 2020-ban.

A hvg.hu EUrologus rovata emlékeztet: a kormánypárti politikusok magyarázatával szemben ez nem azt jelenti, hogy az illegális bevándorlókat simán be kell engednie, hanem azt, hogy az uniós jogszabályoknak megfelelő eljárást le kell folytatnia minden érkezővel szemben, és aki nem jogosult a menekültstátuszra, azt ki kell utasítani az EU területéről. A kormány ezt nem hajtotta végre, ezért az Európai Bíróság idén júniusban úgy döntött, 200 millió eurós büntetést ró ki, és ezt napi egymillió eurós kötbérrel toldja meg. 

A 200 millió euróra vonatkozó fizetési felszólítás határideje már lejárt

A most küldött fizetési felszólítás a háromhavi kényszerítő bírságról szól, 15 napos határidőt szab meg. Ha Magyarország ezt sem fizeti ki, november 20-ától az Európai Bizottság már 293 millió eurót követel, plusz a kamatokat. 

A szabályok szerint ezt a pénzt vissza kell tartani a Magyarországnak járó forrásokból. Ez azonban most azért nem megy, mert van valamennyi magyar kifizetési igény, de az nem akkora összeg, hogy vissza lehetne belőle fogni a bírság összegét.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.