Megosztott az MSZP, ezért nem támogatnak senkit a második fordulóban

  • narancs.hu
  • 2021. október 10.

Belpol

 A szocialista szavazók egy része Dobrevre szavaz majd, de a fiatalok inkább Márki-Zayt támogatják. 

Minden erőforrásával támogatja az Magyar Szocialista Párt (MSZP) az előválasztási folyamatot, viszont egyik jelölt mellett sem állnak ki Karácsony Gergely visszalépése után. A párt aktivistákkal, szavazatszámlálókkal segít, illetve a székházát is rendelkezésre bocsátja – mondta a hvg.hu-nak Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke.

Az elnökség döntött arról, hogy egyik jelöltet sem támogatjak, aminek oka az, hogy a pár tagsága megosztott. Kunhalmi szerint a szocialista szavazók egy része Dobrev Klárára fog szavazni, más részük, főleg a fiatalok Márki-Zay Pétert támogatják, de lesznek, akik otthon maradnak, mert Karácsony Gergely már nincs a szavazólapon. 

Továbbra is elkötelezettek a zöld-baloldali politikai programjuk mellett, függetlenül attól, hogy a miniszterelnök-jelöltjük egyeztetés nélkül visszalépett. Az MSZP mindenképpen frakcióval lesz jelen a parlamentben, ugyanis 18 olyan képviselő-jelöltjük is van, akiknek többsége esélyes elnyerni a mandátumot. 

Nem csak az MSZP megosztott: Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője és Újbuda alpolgármestere Dobrev Klárára szavazott. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.