Megrendült állapotok - Lesz-e szuperkórház Budapesten, és jó lesz-e, ha lesz?

Belpol

Egy lesz belőle vagy négy, a Nagyvárad téren vagy Kelenföldön, 60 milliárdos zöldmezős fejlesztésből vagy csak 10 milliárdból, szakmai vagy politikai döntés nyomán – a szuperkórház(ak) ügyében évek óta tart a huzavona. És szükség van-e rá(juk) egyáltalán?

A szuperkórház kifejezés 2015. február eleje óta kísért: akkor jelentette be Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetőjeként, hogy egy új fővárosi kórház létesítéséről döntöttek a budapesti képviselők javaslatára. Az azóta eltelt csaknem két év alatt számtalan helyszín és variáció felmerült: egy (kettő, három) vagy négy megaintézmény kell, Budán vagy Pesten, új vagy régi. A budapesti ellátás átszervezésével mindenki egyetért, a hogyan és hová kérdésében viszont komoly nézeteltérések vannak úgy a szakma és a politika, mint az egészségügyi szakemberek között. A projekt tervezésére az idei költségvetésből egymilliárd forintot különítettek el, a két budai helyszínről azonban még mindig nem döntöttek véglegesen. Szakértők szerint a főváros ellátása már így is húszéves lemaradásban van.

Az ellátás

„De mi az a szuperkórház? Mi van benne? Azt senki sem tudja. Vannak megyei és regionális centrumok, gondolhatjuk, hogy a budapestiek is olyanok lesznek, de biztosan nem tudjuk. Egy szuperkórház megoldja a közép-magyarországi régió ellátását? Arra lesznek társkórházak. Az mit jelent pontosan? Fejlesztik a járóbetegellátást is?” – sorolja kérdéseit Kincses Gyula volt egészségügyi államtitkár. A megkérdezett szakemberek szerint egy szuperkórháznak mindent fel kell sorakoztatnia úgy, hogy a fókusz a sürgősségi ellátáson legyen, s így nem halhatnak meg a betegek a mentőben az egyik kórházból a másikba szállítás közben. A mostani forgó ügyeleti rendszer nem működhet tovább. „Ha a szisztéma jól van kitalálva, pozitív hozadéka lehet a beteghez rendelt ellátási rendszer bevezetése a mostani pazarló, szétaprózott, elégtelen helyett. Ehhez azonban tudni kell, mekkora és milyen összetételű a feladat, mennyi humánerőforrás áll rendelkezésre, ilyen felmérés azonban nem született. (A KSH 2014-es adatai szerint a fővárosban nagyobb a betöltetlen állások aránya mind az orvosoknál, mind a szakdolgozóknál, mint vidéken. Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ tavalyi adatai szerint a fővárosi orvosok és szakdolgozók igen magas százalékban kértek hatósági igazolást a külföldi munkavállaláshoz – F. Zs.) Budapest és agglomerációja 3-3,5 millió potenciális páciens, ez az ország 30 százaléka. Tudjuk, milyen ellátásra van szükségük? Hány orvos és ápoló dolgozik a régióban? Amíg ezeket nem válaszoljuk meg, elég vicces azzal dobálózni, hogy egy, kettő vagy négy centrum kell” – véli Berényi Tamás klinikai főorvos, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság (MSOTKE) elnöke.

Berényi szerint egy szuperkórháznak elsőként sürgősségi felületet kell biztosítania, ahol fogadják a betegeket, stabilizálják az állapotukat, felmérik, mit igényelnek; ehhez megfelelő diagnosztikai és laboratóriumi háttér kell, majd a klasszikus akut ellátási szakmák megléte: traumatológia, ideg-, mellkas-, ér- és hasi sebészet, gasztroenterológia, belgyógyászat, stroke-ellátás, urológia, nőgyógyászat, bőrgyógyászat, intenzív osztály és aneszteziológia, mindez felnőtt- és gyermekellátásban egyaránt.

Nem rozsdaövezet, magyar egészségügy

Nem rozsdaövezet, magyar egészségügy

Fotó: Sióréti Gábor

Ilyen központokra lehet példa több megyei kórház is (Kecskemét, Kaposvár). A vidéki struktúra a fővároshoz képest jobban is működik, ami elvárható is, tekintve, hogy az elmúlt években 500 milliárdnyi uniós fejlesztési pénzt toltak a rendszerbe – Budapest és a közép-magyarországi régió viszont ebből kimaradt. A fővárosi projektnél 2-300 milliárd forinttal számolnak – a legpontosabb becs­lések szerint 235 milliárddal, melyből 185 milliárd kellene a cent­rumok kialakítására, 11 milliárd a társkórházak fejlesztésére és 39 milliárd a belső komfortosításra, az orvostechnológiai fejlesztésekre. Azzal mindenki egyet­­­értett a megkérdezett szakemberek közül, hogy ennyi pénzből sokat lehet tenni Budapest egészségügyi ellátásáért, az épületek felhúzása vagy felújítása mellett azonban a legtöbb költséget a technológiai fejlesztés viszi majd el. „Azzal nem szoktak számolni, hogy az új infrastruktúra működtetése mindig drágább, a légkondicionált műtőblokkok fenntartása, az eszközök szervizköltsége nagy többletkiadás, amikre egyelőre nincs fedezet a mai finanszírozásban” – mondja Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász. A pénz mellett az idő is kérdés, mindenki szerint minél előbb meg kellene hozni a végleges döntést, és neki kellene állni a munkának, a régi épületek állaga napról napra romlik, a jelenlegi ellátási struktúra anomáliáiba pedig betegek halhatnak bele.

A helyszín

A kérdés már csak az, hol legyenek a centrumok? A kommunikáció kaotikus, Balog Zoltán emberminisztertől kezdve Lázár Jánoson át Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterig mondott már mindenki mindent. Jelen állás szerint négy helyszín tűnik valószínűnek. A két pestivel (Honvédkórház, Haller utca) nincs nagyobb gond, a szakértők is támogatják az ötletet, mivel a Honvédba már egy halom fejlesztési pénzt toltak, és az elhelyezkedése is jó. Ez készülhet el a leghamarabb, a munkálatok megkezdése után 2-3 évvel. A Nagyvárad térnél szintén kell egy központ, mert az akár a közlekedés, akár a környező egészségügyi ellátóhelyek megléte miatt eleve ideális, s 3-4 év alatt ezt is létre lehetne hozni, ha megvan a politikai döntés és a pénz. „A kérdés, hogy mi lesz az István-kórház régi, elavult pavilonrendszerével? Az ugyanis üzemeltetési oldalról nézve már nem fenntartható” – véli Kincses. Az ottani tervek szerint új épületet húznának fel, de megtartanák az István- és a László-kórház épületeit is. Egyelőre egyetlen kórházat sem zárnának be, maximum a kivont aktív ellátást nyújtó osztályok helyett krónikus ellátásra rendezkednének be, ápolási otthonná alakulnának. Nem ért egyet ezzel Weltner János sebész, szerinte a fővárosnak elegendő lenne négy nagy centrum, a többit akár be is lehetne zárni. „A fővárosi kórházak többsége a II. világháború előtt épült, utána – a kiegészítő épületeken túl – csak kettő, a dél-pesti Jahn Ferenc Kórház és a Honvédkórház. Akkoriban az orvostechnika csúcsa a röntgengép és a műtőasztal volt, azokat az épületeket a régi technológiára tervezték, eljárt felettük az idő. Ezért kell négy új kórház összesen 12–16 ezer ággyal, ez elég lenne a központi régióra. A korszerűtlen épületeket nem szabad tovább használni, területeiket lehet másképp hasznosítani, lakóparknak, szállodának – el kell adni és visszaforgatni a pénzt az új központokba. Ha az elődeink is úgy gondolkodtak volna, mint most sokan, a jelenlegi kórházaink sem épültek volna meg.”

A budai oldal jóval problémásabb. Egyrészt azért, mert az északi részen még nem biztos a Kútvölgyi-tömb és a János-kórház bázisán kialakuló centrum létrejötte. Nem tudni, pontosan mi tartozna hozzá, elférne-e benne a 2017. június 30-ával költözni kényszerülő Sportkórház (melynek a Testnevelési Egyetem terjeszkedése miatt kell eljönnie az Alkotás útról), és nem világos az sem, mennyi kapacitás maradna a János-kórházban, amely talán a leginkább lerobbant az összes fővárosi kórház közül. „Ha a Kútvölgyit fejlesztik, a Jánosból pedig kivonják az aktív ellátást vagy akár az egészségügyi ellátást is, és korszerű társkórházzá alakítják, azzal jól járunk. De ha ez az észak-budai központ alternatívája, az hibás elképzelés. Nem alkalmas szuperkórháznak, rossz a közlekedés, nem éri el a teljes agglomerációt, és a parkolás sem megoldott a környezetében” – mondja Kincses Gyula. A szakemberek ezt „fapados” megoldásnak tartják.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A legnagyobb ellenállást a dél-budai tervezet váltotta ki. Több kelenföldi helyszín után (volt szó többek között az Etele térről, az Andor utca és Than Károly utca közti területről) végül az M1-es melletti lakatlan, dimbes-dombos területre, a Dobogóra esett a választás (erről a végleges alkalmassági véleményt november 30-ig kellett benyújtani a projektért felelős miniszteri biztosnak, Cserháti Péternek; a döntésről érdeklődtünk az Emminél, ám lapzártánkig nem érkezett válasz – F. Zs.). A területtel több baj is van: egyrészt nemcsak a XI. kerületi önkormányzat tulajdona, magánszemélyek is birtokolnak részeket belőle; tömegközlekedéssel nehezen megközelíthető, kötött pályás közlekedés nincs, a terület egy része védett az ott lévő gyógyvíz miatt. A beruházás ráadásul zöldmezős lenne a maga 60-80 milliárdjával (a közlekedés fejlesztése nélkül), holott a Tétényi úton ott van az öt évvel ezelőtt 6,8 milliárdból felújított és korszerűsített Szent Imre Kórház. A szakemberek egyébként ez utóbbira voksoltak: a hiányzó szakmákat (traumatológia, urológia, invazív kardiológia) egyszerűen pótolni lehet, és 10-15 milliárdból budai szuperkórházzá lehetne fejleszteni a Szent Imrét. Információink szerint a miniszteri biztos és az egészségügyi államtitkár is ez utóbbi változatot támogatta, a végső döntés viszont felsőbb szinteken születik meg, és ott másban gondolkodnak. Ezt abból lehet sejteni, hogy a végleges helyszín ugyan nincs még meg, de az épület tervezésére máris felkérték Noll Tamást; az ő munkája többek között a MOM Park is.

„Nem elég a kórházfejlesztés: a fővárosban is korszerű, egynapos sebészetet és nappali kórházat tartalmazó járóbeteg-ellátó központokra van szükség, melyek tehermentesítik a kórházakat” – mondja Kincses Gyula.

A struktúra

A rendszer vidéken ebből a szempontból is jobban működik: a legmagasabb szintű megyei kórházak mellett kisebb kórházak és szakrendelők látják el a betegeket. A budapesti centrum mellé szintén terveznek társkórházakat, de Kincses szerint nem tisztázott, hogyan. Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász szerint nemcsak a budapesti, de az agglomerációban található kisebb kórházakra és szakrendelőkre is oda kell figyelni. Dunakeszi, Érd, Szentendre, Vác jól felszerelt, korszerű kórházakkal vagy szakrendelőkkel rendelkeznek, ezekre lehet építeni. Sinkó Eszter szerint is fontos a többlépcsős struktúra kialakítása, amelyben a szakrendelők nagy szerepet játszanak, a kórházakat tehermentesíthetnék.

Sok még tehát a nyitott kérdés, például az egyházi és egyetemi intézmények sorsa sem eldöntött. Az egyetemet sokan támadják azzal, hogy mindent magának akar, azt viszont nem lehet eltagadni, hogy a klinikák megkerülhetetlen csúcsintézmények. Egyelőre annyit tudni, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán beterjesztette a parlament elé a felsőoktatási törvényre vonatkozó módosítást, miszerint a klinikák mellett egyetemi és gyakorló kórház státuszok is létrejönnének: az előbbi irányítását átvenné az egyetem, az utóbbi önálló maradna, és csak úgy fogadhatna orvostanhallgatókat gyakorlatra, ha szerződést köt egy egyetemmel. A kór­házak ezért tartanak a függőségtől az egyetemi rektor és a kancelláriarendszer felé, holott a törvénymódosítás valószínűleg csak a Debreceni Egyetem klinikái és a Kenézy Kórház egyesülése miatt fontos a politikának. Ezt erősíti Palkovics László oktatási államtitkár nyilatkozata is: csak akkor hajtanak végre integrációt, ha attól hasznot várnak.

Neked ajánljuk