Mégsem Egységben Magyarországért néven indul az ellenzék a választáson

Belpol

Saját szövetségüket így fogják hívni, de a szavazólapon a pártok felsorolása szerepel majd.

"Márki-Zay bejelentette: Egységben Magyarországért néven indul az ellenzék a választáson." Ezzel a címmel harangozta be az atv.hu az Egyenes Beszéd december 22-i adását. 

A műsorban Márki-Zay Péter valóban azt mondta, hogy az Egységben Magyarországért nevet fogják használni, és igennel válaszolt arra a műsorvezetői kérdésre is, hogy ez a név szerepel-e majd a szavazólapon.

A bejelentés híre végigfutott a sajtón. Márki-Zay szavai ugyanakkor első hallásra is furcsának hatottak, a választási eljárásról szóló törvény szerint ugyanis országgyűlési választáson csak párt (vagy nemzetiségi önkormányzat) lehet jelölő szervezet, közös jelölt vagy lista állítása esetén pedig "a jelölt, illetve lista állításában résztvevő valamennyi jelölő szervezet nevét tartalmazza" a szavazólap.

Hivatalosan tehát csak akkor tudna Egységben Magyarországért néven indulni az ellenzéki pártszövetség, ha a választás kitűzéséig létrehoznának egy ilyen nevű választási- vagy gyűjtőpártot. Erre már aligha lenne idő, ráadásul ebben az esetben a hatályos házszabály szerint külön parlamenti frakciókat sem tudnának alakítani a pártok.

Rákérdeztünk a Mindenki Magyarországa Mozgalom sajtóosztályán, hogyan kell érteni Márki-Zay nyilatkozatát. Azt a választ kaptuk, hogy

"az Egységben Magyarországért a közösen induló ellenzéki pártok politikai szövetségének elnevezése. A szavazólapokon a jogszabály előírásai szerint az induló pártok neve szerepel majd."

Az ellenzék arculatának egyébként már most része az Egységben Magyarországért név, és nyilván a kampányban is ezt fogják használni. A szavazólapon azonban hiába keresnénk ezt az elnevezést, azon a hat párt neve kötőjeles felsorolásban fog szerepelni (DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd), esetlegesen kiegészülve egy hetedik, konzervatív formációval, amennyiben Márki-Zaynak sikerül elérnie, hogy formálódó új pártját is bevegyék a szövetségbe.

A potenciális hetedik szereplő ugyanakkor biztosan nem a Mindenki Magyarországa Mozgalom lesz (az ugyanis nem párt), hanem valószínűleg a Pálinkás József-féle Új Világ Néppárt. Márki-Zay legalábbis azt nyilatkozta lapunknak decemberben, hogy ezt alapul véve hoznák létre az új jobbközép pártot.

Az Egységben Magyarországért pártszövetséggel kapcsolatos legfrissebb hír egyébként, hogy Simon András után egy újabb ATV-s riporter csatlakozott Márki-Zay Péter kampányához. Az Egységben Magyarországért sajtófőnöke Péterfi Judit lesz.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.