Megszázszorozta bevételeit ifjabb Orbán Győző sporttársának informatikai cége

  • narancs.hu
  • 2018. január 16.

Belpol

Természetesen állami megrendelésekből.

2012 és 2015 között 46 millió forintról 4,7 milliárdra nőtt az irodai és számítástechnikai eszközök forgalmazásával foglalkozó IMG Solution Kft. árbevétele – írja a Direkt 36.

A cég gyarapodása elsősorban állami megrendeléseknek köszönhető. Az IMG a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság többmilliárdos „keretmegállapodásába” is bekerült potenciális ajánlattevőként, emellett szállított a Nemzeti Banknak, a MÁV-nak és kórházaknak is.

100-szorosára nőtt egy állami pályázatokon taroló cég. A tulajdonos Orbán testvérének birkózó ismerőse - 444

Az irodai és számítástechnikai eszközök forgalmazásával foglalkozó IMG Solution Kft. nevű cég szédítő növekedést produkált mindössze néhány év leforgása alatt. A 2012-ben még csak 46 millió forintot termelő vállalkozás 2015-re már 4,7 milliárdos bevételre tett szert, vagyis több mint százszorosára növelte a forgalmát.

Piaci körökben elterjedt vélekedés, hogy az IMG résztulajdonosa és ügyvezetője, Szentgyörgyi Gábor Orbán Viktor testvérének, ifj. Orbán Győzőnek a közeli barátja. A Direkt 36 most egy konkrét kapcsolódási pontot is talált: Szentgyörgyi és a korábbi profi bokszoló ifj. Orbán Győző is tagja a NIKÉ Sportegyesületnek.

(Leadkép: ifj. Orbán Győző Semjén Zsolttal, MTI/Kovács Tamás)

 


Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.