Megszólalt Mága Zoltán a tanároknak adott ingyenjegyekről

  • narancs.hu
  • 2022. december 22.

Belpol

A zenész elnézést kért azoktól, akiket megbántott az ingyenjegyekkel, de elmondta, hogy mire is kapnak meghívást a pedagógusok.  

A hvg.hu megkeresésére megszólalt Mága Zoltán hegedűművész is azzal kapcsolatban, hogy a Belügyminisztérium 2500 ingyenjegyet ad a közoktatásban dolgozóknak Mága újévi koncertjére. 

Az ügyről a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) számolt be még kedden, amikor közzétettek egy tankerületi levelet, amely szerint „Dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr és Mága Zoltán Prima Primissima-díjas hegedűművész úr közösen” biztosítanak 2500 tiszteletjegyet a koncertre. Az adott tankerület ugyanakkor összesen 40 jegyet igényelhet. 

A tanároknak meghirdetett koncert a levél szerint 2023. január 1-én délután 2-kor lenne, miközben Mága koncertje aznap este 7 órára van meghirdetve, így felmerült, hogy a tanárokat csak egy főpróbára invitálják. 

A hvg.hu-nak nyilatkozva Mága azt közölte, hogy „dupla előadást” tart, a két koncertnek azonos lesz a műsora, és a délutánira a tanárok mellett még sok más, fontos munkát végző vagy kisebbségi csoport tagjai is meghívást kaptak, hasonlóan a tavalyi, szintén dupla koncerthez. Azt is írta, hogy a koncertre tiszteletjegyet kapnak „a koronavírus elleni küzdelemben hősies helytállást tanúsított egészségügyi és rendvédelmi dolgozók, valamint a megbecsülés jeleként azoknak a pedagógusok, akik oktatják, nevelik gyermekeinket, a jövő generációját. Tiszteletjegyet adunk továbbá sok száz hátrányos helyzetű embernek, nagycsaládosnak, szépkorúnak, roma közösséghez tartozónak, árvának, állami gondoskodásban nevelkedő gyermekeknek” – írta Mága, hozzátéve, fontosnak tartja, hogy azok is eljuthassanak a koncertjére, akiknek erre a gazdasági válság miatt nem lenne lehetősége.

A koncertre a közlése szerint „a háború elől menekült és hazánkban oltalmat kapott több száz ukrán és kárpátaljai embertársunk is meghívást kapott. A koncerten a világ magyarságának egységét jelképezve kárpátaljai, erdélyi, vajdasági és felvidéki gyerekek a meghívott rangos művészekkel egy közös produkcióban állnak majd ki Európa és a világ békéjéért” – írja.

Mága azt is közölte:

„amennyiben valakit megbántottam azzal, hogy a pedagógusoknak ingyenes tiszteletjegyet biztosítottunk, ezúton is elnézést kérek”.

Az egyelőre rejtély, hogy pontosan ki is adja itt az ingyenjegyeket és milyen konstrukcióban, például hogy a Belügyminisztérium fizet-e a zenésznek ezért, de Mága és a kormánypárt összefonódása nem új, tavaly ugyanígy a délutáni koncertre fideszes országgyűlési képviselők osztogattak ingyenjegyeket nagyjából kampányfogásként (a választások előtt 4 hónappal ugyebár), de korábban is többször besegített fideszes politikusok kampányába, és mint ebben a korábbi portrénkban írtuk róla, ott volt a Fidesz 2010-es választások után tartott buliján is:

Korábban Mága azt nyilatkozta, hogy személyesen eddig soha nem kért és nem is kapott állami támogatást, a koncertjeit szervező iroda viszont például igen

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.