Megszüntetik a felsőoktatást a több évszázados keszthelyi Georgikonban

Belpol

Lapunk információi szerint nemcsak a néhai Kertészeti Egyetem Budai Campusát, hanem a több évszázada működő Georgikon utódját is bezárja Keszthelyen a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. 

Úgy tudjuk, már csak néhány éve maradt hátra a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetembe (MATE) olvasztott Georgikon Campusnak is, amely Európa legrégebbi rendszeres mezőgazdasági felsőfokú képzést nyújtó intézménye.

A Narancs.hu információi szerint az 1797-ben gróf Festetics György által alapított iskola utódjára ugyanúgy lakat kerülhet, ahogy a néhai Kertészeti Egyetem budapesti Villányi úti Campusára.

Értesülésünket megerősítette a MATE Georgikon Campusának főigazgatója, akitől megtudtuk, folyamatban van a campus átstrukturálása:

„hosszabb távon az egyetem vezetése szaktanácsadási és kutatási szerepet szán a Georgikonnak”.

Dublecz Károly lapunk megkeresésére azt is elmondta, az egyetem

„hosszabb távon tervezi megszüntetni Keszthelyen az agrárfelsőoktatást”,

de reményei szerint ez nem fog sikerülni. Arra viszont most lát esélyt, hogy jövőre már nem engednek meghirdetni alapszakokat és mester szakokat Keszthelyen.

Úgy tudjuk, a keszthelyi képzés átstrukturálási folyamatában a Georgikon Campuson már megszüntették a tanszéki struktúrákat, egyes munkatársakat levélben értesítettek arról, hogy jövőjüket tekintve Kaposvár vagy Gödöllő között választhatnak majd.

Az átstrukturálás része az intézesítési modell, amivel a MATE fokozatosan építi le egyetemi képzéseit. Ez történt Szarvason, ahol 2019-ig az akkor még Szent István Egyetem (SZIE) néven működő gödöllői intézmény agrár- és gazdaságtudományi karja működött, amelyet öntözési és vízgazdálkodási intézettté fokoztak le. A 2020-2021-es tanévtől Szarvason graduális képzést már nem indítottak, feladata a kutatás és a továbbképzések szervezése lett.

Jelenleg Keszthelyen az agrárképzés széles kínálatát nyújtja a hallgatóknak: alap és osztatlan képzésen állattenyésztő mérnök, kertészmérnök, mezőgazdasági mérnök, szőlész-borász mérnök, természetvédelmi mérnök, turizmus-vendéglátás, vidékfejlesztési agrármérnök, agrármérnök szakokon lehet tanulni. Mesterképzésen állattenyésztő mérnök, kertészmérnök, környezetgazdálkodási agrármérnök, mezőgazdasági biotechnológus, növényorvos, takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnök, természetvédelmi mérnök és vidékfejlesztési agrármérnök szak érhető el.

 
 
Diákok a nagyelőadóban
Forrás: Facebook/MATE Georgikon Campus, Keszthely
 

A kormányzat idén februárban alapította meg gödöllői székhellyel a SZIE bázisán a hazai agárképzés csúcsintézményeként a MATE-t, amely magába olvasztotta a kaposvári, keszthelyi, gyöngyösi, karcagi, budai agrárképzést. A csúcsegyetemet pedig más egyetemekhez hasonlóan szintén kiszervezte a kormány az állam fennhatósága aló, vagyonáról a Csányi Sándor vezette kuratórium dönt.

Pénteken írtuk meg, hogy a MATE Budai Campusát, a néhai Kertészeti Egyetem Villányi úton található 8 hektáron elterülő, a Budai Arborétumot is magában foglaló intézetét is éveken belül bezárhatják, az intézmény illetékes vezetőit arra kérték, jelöljék meg, mekkora területi igényeik vannak a Gödöllőre költözéshez.

A keszthelyi Georgikon utódjának bezárásával két történelmi agrárfelsőoktatási intézményre tehet lakatot az állami ellenőrzésből alapítványi működésbe kiszervezett MATE. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is. Munkássága középpontjában a normák, a hatalmi technológiák, a queer identitás, valamint a magánélet és az intimitás politikájának kérdései állnak.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Megbillenve

Eddig csak a fideszes médiagépezet és a kormányzati, állami propaganda folytatott lélektani hadviselést (is) Magyar Péter ellen, ám jó ideje működik ez már visszafele is – úgy tűnik, nem is hatástalanul.

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.