Megtagadja az emelt érettségivel járó önkéntes munkát a Veres Pálné Gimnázium 28 tanára

  • narancs.hu
  • 2023. február 23.

Belpol

Csatlakoznak két további gimnáziumhoz. 

„A Veres Pálné Gimnázium 28 tanára, a tantestület 42%-a csatlakozunk azon pedagógusokhoz, akik nem vállalnak önkéntes feladatot az érettségi vizsgák lebonyolításában. Ez azt jelenti, hogy sem az emelt szintű írásbeli vizsgák javításában, sem az emelt szintű szóbeli bizottságok munkájában nem veszünk részt, továbbá nem vállalunk elnöki feladatokat a középszintű érettségi vizsgákon. Tesszük ezt mindaddig, amíg a kormányzat a pedagógusok 9 pontos követelésével érdemben foglalkozni nem hajlandó” –írják közleményükben a Veres Pálné Gimnázium tanára. 

Ezzel a törvényes eszközzel kívánják jelezni, hogy a látszólagos csend ellenére a problémák megoldására továbbra sem kaptak semmilyen konkrét, egyeztetésen alapuló választ. „A feladatra való jelentkezés határideje hivatalosan március 2.

Így több, mint két hónap áll rendelkezésére a kormányzatnak, hogy ne csak az aktuális helyzetet oldja meg tűzoltással, hanem valódi javaslatot tegyen a pedagógushiány megoldására, a diák-tanár leterheltség megszüntetésére, az érdemi szakmai egyeztetés feltételeinek megteremtésére”

– fogalmaznak a közleményben. 

A 444.hu emlékeztet, a tanárok a tatai Eötvös József Gimnázium és az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium tanáraihoz csatlakoznak, akik szintén nem vállalnak önkéntes feladatot az emelt érettségik lebonyolításában, amíg a kormány nem foglalkozik érdemben a követeléseikkel. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.