Megvan a CEU bécsi kampusza

  • narancs.hu
  • 2019. március 22.

Belpol

Egy hatemeletes üvegmonstrum.

A CEU pénteki közleményében tudatta, hogy megvan bécsi kampuszuk helye. Az egyetem új székhelye Bécs 10. kerületében, Favoritenben, “a város egyik legsokszínűbb részének szívében”, a Quellenstrasse 51-es szám alatt lesz.

A több millió eurós átépítési projekt lezárultával egy 6 emeletes épület várja majd a CEU új diákjait 2019 őszén.

Az épületről kiadtak egy látványtervet is.

false

Az egyetemnek azért kell költöznie, mert a lex CEU értelmében nem vehet fel új diákokat budapesti képzéseire. Az intézmény 2018 decemberében jelentette be, hogy ezért minden új diákját Bécsben fogadja 2019 szeptemberétől.

A A 2019-es tanév az egyetem szerint átmeneti év lesz: az új diákok a bécsi kampuszon és Budapesten is tanulnak majd, míg a tanulmányaikat Budapesten kezdő diákok itt is fejezik be képzésüket.

A CEU célja közlése szerint, hogy a folyamat végén két kampusszal rendelkezve, két helyszínen folytasson világszínvonalú kutatási és oktatási tevékenységet.

Mindeközben Orbán Viktor állítólag megígérte, "garanciát vállalt" a Fidesz néppárti helyzetéről szóló szavazás előtt a bajoroknak, hogy a CEU Budapesten maradhat.

A CEU rektora beszélni fog az Európai Néppárt által felkért bölcsek tanácsával

Az ajtó kinyílt, de nem biztos, hogy a kormány át is megy rajta. Egy lépéssel közelebb került a CEU ahhoz, hogy Budapesten maradhasson. A szavakon túl már papírjuk is van arról, hogy folytathatják a kutatást és az oktatást a magyar fővárosban, de ehhez a miniszterelnök ígérete és levele nem elég - jelentette ki a CEU rektora az egyetemi közösség előtt a HVG beszámolója szerint.

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.