Megvan a terv és az engedély is a reptéri vasút építéséhez

  • narancs.hu
  • 2020. február 1.

Belpol

Csak a pénz hiányzik. Uniós forrásból épülne. 2021 után kezdődhetne meg a munka.

Mikorra valósul meg a reptéri vasút terve? – tette fel Ungár Péter LMP-s képviselő a kérdést írásban az innovációs és technológiai miniszternek. Palkovics László nevében Schanda Tamás, a tárca államtitkára válaszoltírja a hvg.hu

Az államtitkári válaszdokumentumból kiderül, hogy a tervek már elkészültek, és a megvalósításhoz szükséges engedélyek is megvannak.

A jelentős költségigényű beruházás a kormány későbbi döntésének függvényében a 2021 és 2027 között rendelkezésre álló európai uniós közlekedésfejlesztési forrásokból valósulhat meg.

Schanda azt is írja, hogy mivel a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma 2010-hez képest megkétszereződött, a légikikötő tavaly már több mint 16 millió utast szolgált ki. Az egyre növekvő utasszám megköveteli, hogy a repülőtér és a főváros között gyors, kényelmes és környezetbarát összeköttetés épüljön ki.

Az eredeti terv 2016-ban készült el, eszerint a MÁV üzemeltetné a vasutat. E verzió szerint a vonatok a Nyugati pályaudvarról indulnának, és a már meglévő vasútvonalon haladnának Kőbánya-Kispestig, utána pedig épülne egy leágazás. A sínek a reptérről tovább haladnának, Monor előtt térnének vissza a fővonalra. Ennek a verziónak az lenne az előnye, hogy nemcsak Budapestről, hanem az ország szinte egész keleti feléről is átszállás nélkül elérhető lenne a ferihegyi reptér vasúton.

A lap korábbi cikkében arról írt, hogy a kínai állami tulajdonú CRRC is bejelentkezett, hogy vasutat építsen a Liszt Ferenc repülőtér és a budapesti belváros között. A saját pályán haladó vonalat a kínaiak egy 2017-es terv szerint saját finanszírozásból is építenék, és 30 évig maguk is üzemeltetnék. E szerint az elképzelés szerint a vonatok a Keletiből indulnának, és csak Kőbánya-Kispesten állnának meg. A jegyár egy útra több mint 3000 forint lenne.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.