Megvan az eredmény, 75 százalék küldené Magyar Pétert az EP-be

  • narancs.hu
  • 2024. június 17.

Belpol

Korábban úgy volt, hogy nem megy Brüsszelbe, viszont sokan győzködték állítása szerint, ezért szavazást indított a kérdésben. 

Hétfőn 20 órakor lezárult Magyar Péter reggel kiírt szavazása, amelyben a támogatóit kérdezte meg arról, hogy kimenjen-e Brüsszelbe EP-képviselőnek – írja a hvg.hu. Ugyan végeredményt még nem hirdetett a hét EP-képviselői mandátumot szerzett Tisza Párt alelnöke, 20 óra után

  • a szavazók 75,57 százaléka voksolt igennel
  • és mindössze 24,43 százalékuk szavazott nemmel.

„Korábban azt nyilatkoztam, hogy nem szerepel a terveim között, hogy európai parlamenti képviselő legyek. Azóta azonban sokan (többek között a TISZA Párt közössége, befolyásos európai politikusok és a tanácsadóim is) próbálnak meggyőzni az ellenkezőjéről” – írta hétfő reggel Magyar Péter a Facebook-oldalán, hozzátéve, bárhogy is döntenek a szavazók, ő elfogadja.

Magyar azzal érvelt egyebek mellett, hogy amennyiben megy az EP-be, akkor lenne felszólalási lehetősége az Országgyűlésben, jobb alkupozíciója lenne az Európai Néppártban (EPP), melyből a csatlakozása esetén Hölvényi György, a KDNP politikusa távozna. Mint ismert, Magyar pénteken Manfred Weberrel, az EPP elnökével tárgyalt pénteken. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.