Mérföldkő a magyar belpolitikában: Fodor Gábor lemond a Liberális Párt éléről!!

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 27.

Belpol

Mert nem tudta megvalósítani „az önálló liberális politikát”.

Fodor Gábor bejelentette, hogy lemond a párt vezetéséről – írja tegnapi küldöttgyűléséről közleményben a Liberális Párt.

false

 

Fotó: MTI

Eszerint Fodor döntését azzal indokolta, hogy a Fidesz által kialakított autoriter rendszer „elleni fellépésre csak új típusú ellenzéki együttműködés kialakításával van lehetőség. A pártelnök az elmúlt években számtalan konfliktust vállalt az önálló liberális politika megerősítése érdekében, amit maradéktalanul sajnos nem sikerült megvalósítani.”

Fodor ezért úgy ítélte meg, hogy az „az új ellenzéki együttműködésben olyan vezetőre van szüksége a liberális politikai közösségnek, akit nem terhelnek az elmúlt évek vitái.”

A hétfői küldöttgyűlés egyhangúlag fogadta el a pártelnök döntését, a tisztújításra november végéig kerül sor.

Fodor Gábor 2013-ban alapította a Magyar Liberális Pártot, hogy önálló képviselete legyen a szabadelvű politikának. Hogy ez mennyire nem sikerült, mi sem jelzi jobban, hogy a közvélemény-kutatások jellemzően nem is nagyon mérik őket.(Hogy a párt milyen problémákat és kérdéseket vet fel, ebben a cikkünkben foglalkoztunk bővebben.)

A közleményben az is szerepel, hogy Fodor Gábor újra egyetemi oktatóként folytatja pályáját, valamint „egy olyan intézetet alapít meg, amely a közép-európai rendszerváltás történetét dolgozza fel.”

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.