Mesterházy Attila patronálta a parlamentben a Rogán-családot helikoptereztető üzletembert

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 5.

Belpol

Milyen figyelmes.

Állandó parlamenti belépővel járhatott az Országgyűlésbe, illetve a Képviselői Irodaházba Bessenyei István 2007 és 2018 között. A milliárdos vállalkozó – aki nem mellesleg Sarka Kata férje – résztulajdonos egy állami megrendeléseket lebonyolító cégcsoportban, illetve Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök feleségének az üzleti tevékenységéhez is köthető – többek között ő intézte el a minszternek a nagy port kavart helikopterezését.

Ugyanakkor Bessenyei nem valamely fideszes politikus által juthatott be a tövényhozás épületeibe, hanem Mesterházy Attila szakértőjeként – írta meg az Index.

A portál megkereste az MSZP-s képviselőt, aki megerősítette a lap információját, hozzátéve, semmilyen formális, hivatalos kapcsolata nem volt a milliárdossal.

Mesterházy nem emlékszik, hogy ő kezdeményezte-e az állandó parlamenti belépőt Bessenyei Istvánnak, vagy épp fordítva történt. Annyit azért elárult, hogy évekig baráti viszonyba voltak, de most már „nincs semmilyen kapcsolatuk.”

Minden jel szerint a volt szocialista pártelnökkel és a Rogánékkal is szoros kapcsolatban álló, állami és fideszes megrendelésekkel kitömött üzletember mára hatalmas vagyont halmozott fel. Ezt bizonyítja márciusi oknyomozásunk, amiből kiderül, hogy giganagyságú villát építenek a Svábhegyen.

Sarka Kata élettársa akkora luxusfészket épít Svábhegyen, hogy abban még Rogánék is meghúzhatják magukat

Kis utca, hatalmas ház. Hónapok óta nagy a jövés-menés a Svábhegy egyik apró utcájában. A Fogaskerekű svábhegyi megállójától pár perce lévő, szűkös Felhő utcában konténerek és kisebb-nagyobb teherautók érkeznek naponta többször, miután az egyik telken nagy erőkkel épül egy új, pazar ingatlan.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.