MaNcs: Mostanában elég sok cikket olvashatunk a prostituáltakról, és divatos kutatási témának is számít. Miben más a ti kutatásotok?
Székely György: Először is abban, hogy két helyszínen interjúztunk: egy ifjúsági házban, ahol volt állami gondozott fiatalokat segítenek, akiknek 18. életévük betöltése után nincs hová menniük, meg egy leánynevelő intézetben, amelyben előzetes letartóztatásban lévők, elítéltek és volt állami gondozott lányok vannak, azaz fiatal felnőtt státusú lányok. Engem a Replika másfél évvel korábban kiadott prosti-blokkja inspirált: rájöttem arra, hogy én egy prostituált vagyok, és a pénzügyminiszter a stricim. Ez akkor tudatosodott bennem, amikor elkezdték a dumát arról, hogy számlakötelesek legyenek a kurvák, és feltettem magamnak a kérdést, miért csak néha kerül a közvélemény, a kormány, a rendőrség látószögébe ez az ügy. Megmondom a választ: gazdasági okokból. Ha az a kérdés, honnan lehet még több bőrt lehúzni.
MaNcs: Van olyan korszerű és eredeti szociológiai kutatási módszer, amivel meg lehet közelíteni ezt a témát?
SZGY: A prostituáltakról, a kliensekről és a futtatókról reprezentatív mintát összeállítani nem lehet. Az egyetlen lehetséges megközelítés a mikroszociológiai. A prostituálttá válás folyamatát életútinterjúkkal lehet vizsgálni. Az alapkérdésem az volt, miért nem lesz mindenkiből kurva, aki erre szinte predesztinált - akit gyerekkori abúzus ért, aki értékválságos, harmóniáját elvesztett családban nevelkedett, vidéken, cigányként és a többi. Kevés az az érv, amely szerint mert nincs elég felvevőpiaca: az az érzésem, hogy a prostitúció piaca egyelőre korlátlanul bővíthető, biztos, hogy nincs túlkínálat. Az akciószociológia híveiként arra is törekszünk most, hogy visszacsatoljuk a megszerzett tudást oda, ahonnan szereztük, készségfejlesztő tréningek és egyebek révén, és hogy a nevelőknek is segítséget nyújtsunk.
MaNcs: Az efféle intézeteknek nincs valami jó hírük. Meddig terjed a nevelők kompetenciája, mit tudnak tenni?
SZGY: Nem sokat. A két intézményben a nevelőkkel is beszéltünk. Folyamatos kudarcot éreznek amiatt, hogy nem tudják teljesíteni a feladatot: a fiatalok integrálását a társadalomba. Azok a nevelők mennek oda dolgozni, akiknek messianisztikus képzeteik vannak arról, hogy a család pótolható egy ilyen intézménnyel. Most élik át azt, hogy itt van a nagy rendszerváltás, a kapitalizálódás, farkastörvények uralkodnak, nagy a szociális bizonytalanság, hiányzik a szociális háló, és hogy emiatt még tragikusabb a lányok sorsa. Erős hőstudatuk van, úgy látják, ők is áldozatai a társadalomnak. Ez hasonlít a hetvenes évekbeli attitűdre, amikor szinte mindenki úgy látta, hogy ő többet ad a társadalomnak, mint amennyit kap tőle. Ráadásul most nem tudják, mivé kell nevelni a gondozottakat, elveszett a szocialista ideológia, a szocialista emberkép mint követendő irány. Ennek az az eredménye, hogy a nevelők egyszerűen asszisztálni kényszerülnek a lakók törvénytelen cselekedeteihez. Elnézik, amikor a lányok a közértben lopnak, ami a lányok szemében természetes módja a megélhetésnek, nem bűn az értékrendszerük szerint. Rendeznek egy nagy zabálást a házban, Marlboróval, üveges borral, téliszalámival, és örülnek. És akkor mennek ezek az összekacsintó mondatok, hogy "Na mi van, sikerült bevásárolni?" "Hát, nem volt könnyű, de sikerült."
Van egy csendes alku a nevelők és a lakók között, amely szerint a ház belső rendjének megsértése sokkal súlyosabb dolog, mint a lopás vagy akár a kurválkodás. A nevelő azt mondja, fogadd el, hogy én nevelni akarlak téged, én meg elnézem neked a szabálytalanságokat. A nevelők a lakók pártján érzik magukat, megdumálják a rendőrt is, hogy ne legyen feljelentés, de ezzel megerősítik azt az értékrendszert, hogy boldogulni másképpen is lehet.
MaNcs: És mi köze van ennek a prostituálódás folyamatához?
SZGY: A nevelőknek a prostitúcióhoz is ilyen a viszonyuk. A közértbeli lopásnál még érthető is lehet a dolog, de a kurválkodással már más a helyzet. De a nevelők a segítő szándék miatt ezt a jelenséget is eltűrik: ők nem az intézmény szabályai iránt elkötelezettek, hanem az intézmény általuk átfogalmazott célja iránt, és ez a lakókkal való szolidaritás, amin keresztül esetleg hatni tudnak a lakókra. Ugyanazok az előítéletek munkálnak bennük a prostikkal szemben, mint az egész társadalomban, de bennük emiatt még bűntudat is kialakul, hiszen asszisztálnak a prostitúcióhoz. Elnézik. Látják, ismerik a futtatót, az illető lány "fiúját", de nem jelentik fel, pedig hát a pasasnak egyszerre három "barátnője" is van ugyanabból az intézetből.
Az állami gondoskodásban részesülőkről általában mindenki azt hiszi, hogy nincs családjuk, pedig a helyzet közel sem ilyen egyszerű. Van, aki csak 16 éves korában kerül állami gondoskodás alá. Fontos különbség közöttük, hogy mikor, hogyan került be, milyen a családi háttere, a családdal való kapcsolata - akinek van ilyen, sokkal jobb a helyzete. Azoknak a gyerekeknek, akiket az állam kényszerrel vett el a családjuktól, még mindig jobb a helyzetük, mint akik valóban elvesztették a családi hátteret. Ennek azonban nincs kihatása arra, hogy melyikükből lesz prostituált. Itt egyértelműen kulturális különbségekről van szó, nem rétegkülönbségekről, eltérő gazdasági helyzetről, regionális vagy akármilyen más különbségről. Szerintem itt egy szubkultúráról van szó az állami gondozott prostituáltaknál, aminek egy része az állami gondozottság élethelyzetéből adódik. Érdekes, hogy fiú prostituáltat nem találtunk. Ennek egyik lehetséges oka a fiúprostituációval szembeni sistergő gyűlölet: jobban rejtőzködnek. A tévéseknek egyszer sikerült lefilmezniük fél percre egy fiatal fiú prostit, azóta őt nyomatják ötszázadszor is, lóg a szájából a cigi, bevállalja, hogy szokott szopni, mert ő pénzt keres, és a filmesek tudják, hogy őt kell keresni, mert ő beszél erről. Tehát róluk még mi sem tudtunk meg semmit.
MaNcs: Egy kurvákkal készített interjúkötet elolvasása után az volt az érzésem, hogy fantasztikus módon tudják értékelni magukat, és szinte boldog embereknek tűnnek. Legalábbis a meséik erről szólnak.
SZGY: Ezek az emberek ugyanúgy érzik magukat jól vagy nem jól, mint a többségi társadalom. Sikerült életcélok, kudarcok, öngyilkossági kísérletek ugyanúgy akadnak. Ez egy kicsi világ az egészhez képest, egy szexuálisan megkettőzött világ, ahol a szex pénzt hoz, de a magánélet része is. De szó sincs itt boldogságról, rajta van az illegitimitás terhe, az üldözöttség érzése. Mint kisebbség jogi diszkriminációban részesülnek. De nem kell állami gondozottnak lenni ahhoz, hogy valaki prosti legyen.
Van egy normarendszer, amit a többségi társadalom számon kér a lányokon az intézmény közvetítése révén, és minden, ami ettől eltér, az a nagy társadalomban hiányként jelenik meg. Én meg azt gondolom, ez nem szocializációs hiány, hanem egy másfajta kultúra, mert a lányok egy más szocializációs szerkezetet sajátítanak el. Itt a saját test kifejezetten eszköz. El vannak távolodva tőle. Kicsi gyerekkoruktól kezdve az megy, hogy "de aranyos kiscsaj vagy", úgy nőnek fel, hogy rengeteg visszacsatolást kapnak ahhoz, hogy a testüket használhatják valamire, hogy az egy eszköz. Van más kínálat is ugyan, de a kultúra maga olyan, hogy a testnek óriási szerepe van. Nem az eszüket dicsérik, hanem hogy de szépen táncolsz, milyen jó kis nő vagy már ötévesen. Folyamatosan olyan élményük van, hogy saját érvényesülésükhöz, boldogulásukhoz a test az egyik legfontosabb eszköz. Ez egy bizonyos fokig illeszkedik az általános társadalmi normákhoz, de akkor, amikor a test már az érvényesülés egyedüli eszközeként jelenik meg, el is távolodik azoktól. Hogy hogyan rajzol, szaval, számol a kislány, az senkit sem érdekel. A tudás, az ész, az értelem, a racionalitás, a világban való tájékozódási készség nem érték.
MaNcs: A stricikkel kapcsolatban is rengeteg, alighanem teljesen jogos előítélet kering. Milyen viszony alakul ki a lányok és a futtató között? Ha egy szubkultúráról van szó, akkor itt nem csak a gazdasági kapcsolat a mérvadó.
SZGY: A lányok azt élik át, hogy a strici az uruk, a szeretőjük, tőlük kapnak szeretetet, ezért lazán vállalják az egészet. Ver, kizavar a hóra, de hát szeret engem, mondják. Ez a munkamegosztás köztük: én megteremtem az életed feltételeit, te meg keresed a pénzt ehhez. Így érthető meg, hogyan tudja szeretni a kurva a stricit, miközben az használja a testét. Az életükben megtörténő ilyen változás lényege tehát az, hogy egyszer csak úgy érzik, szereti valaki őket. És a futtató is tudja, ha több csajt futtat, hogy személyre szólóan kell "szeretnie" őt.
A kurvákká váló lányok számtalan fizikai megaláztatást éltek meg, és az abúzusnak éppen az a lényege, hogy eltávolítja a személyiséget a testtől. Erre ő azt mondja, hogy a testem egy eszköz, nem engem vernek, ha a testem verik, és a testem megverhető, ha valamit el akarok érni. Ha a nevelőapám szexuálisan molesztál, hát molesztáljon, ha ebből lesz majd valami hasznom. A prostituált nem azért nem élvezi a nemi kapcsolatot, mert frigid, hanem azért, mert a teste elválik a személyiségétől. A futtatójával, a szerelmével már élvezi. Ezért nagy csapás, ha valakinek közülük visszavonhatatlanul megrongálják a testét.
MaNcs: Ez egy eléggé zárt szubkultúrának, testkultúrának tűnik. Ha pedig zárt, akkor kikerülni sem lehet belőle olyan könnyen. Van erre egyáltalán lehetőségük?
SZGY: A kieresztő család és az állami gondoskodás intézménye akaratlanul összejátszik abban, hogy mindkettő felszínes szolidaritást ad, ami a tökéletes magára hagyatottság érzését váltja ki. Magadra számíthatsz, senki másra. Van egy betyárbecsület az intézeteken belül, valamifajta szolidaritás, de senki sem épít a másikra, legalábbis hosszú távon nem.
Ezek a lányok nem érzik magukat sem alul vagy rossz helyzetben lévőknek, nem is akarnak kilépni az egészből, ha megkapják ezt az elismerést a testük révén. A saját kultúrájukban benne vannak, a magukénak tudják, és nem úgy képzelik el az életüket, hogy iskolaigazgató vagy termékmenedzser legyen belőlük. Nem a nagy társadalomba akarnak integrálódni, hanem egy konszolidált életmódot akarnak. Számukra nem dilemma, tehát fel sem kell oldani, hogy prostituáltak, és esetleg szeretnének majd nem azok lenni. Nincs kikerülési vágy. Ha van felhajtó erő az emberben, az itt nem az, hogy a prostituáltak köréből akarnak kilépni, hanem hogy e kultúrában akarnak kiszámítható, megtervezhető módon élni.
MaNcs: De akkor ez azt jelenti, hogy az efféle értékek is átadhatók, állandókká válhatnak. Nehéz lehet bármiféle beavatkozás.
SZGY: A saját gyereküket már szeretnék nem prostinak, állami gondozottnak látni, ahogyan egy alföldi paraszt is szeretne nadrágost faragni a gyerekéből. Lehetnek boldogtalanok, érezhetik magukat rosszul a világban, de a saját világukban akarnak előrelépni. Többet akarnak keresni, de ugyanezekkel az eszközökkel. Változtatási vágyak is vannak azért. Amikor a lányok elkerülnek otthonról, úgy jönnek el, hogy az életüket megváltoztatták - az, ami korábban volt, minőségileg más, mint ami következik. Korábban azt élték át, hogy őket senki sem szereti. Az apja, a bátyja megerőszakolja, az anyja veri, a teste ki van téve az erőszaknak. A futtatóhoz kerülés alaplogikája is hasonló: felhasználják és kizsákmányolják. Csakhogy közben itt kap egy személyre szóló figyelmet a futtatótól, amit összetéveszt a szeretettel. Ezt érzelmi megerősítésnek veszi. És nem véletlenül. A szomorú igazság az, hogy a futtatónak fontosabb a kurva személye, mint a szüleinek.
Szerbhorváth György
