Magyar Narancs: Az utóbbi években több fontos testületbe is bekerült: tagja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) színházművészeti bizottságának, a Magyar Színházi Társaság elnökségének és a Jászai Mari-díjra jelölő bizottságának. És persze 2014 óta az Operettszínház főigazgatója. Kihagytam valamit?
Lőrinczy György: Idevehetjük azt is, hogy tanítottam a budapesti és a marosvásárhelyi színművészeti egyetemen. Alelnöki kinevezésemig az NKA Színházművészeti Kollégiumának is tagja voltam.
MN: Azt olvastam egy cikkben, hogy a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központnak, illetve Lázár Jánosnak is tanácsadója volt.
LGY: (sóhajt) Igen?
MN: Az volt?
LGY: Sosem titkoltam. Elég egyszerű történet: megismertem egy fiatal, ambiciózus polgármestert, aki a minőségi kultúra elkötelezettje is volt. A Pentaton Művész- és Koncertügynökség ügyvezetőjeként önkormányzatoknak is dolgoztam, Hódmezővásárhelyen szerveztünk augusztus 20-i rendezvényt, különféle koncerteket, fesztiválokat. Miután felújították a kulturális negyedet és a művelődési központot, 2012 és 2014 között segítettem kidolgozni a koncepciót és felállítani az intézményt.
| ||
MN: Azóta ápol jó viszonyt Lázár Jánossal?
LGY: Igen, de most tényleg ezzel kezdjük ezt a beszélgetést? Tényleg ez a legfontosabb?
MN: Ön szerint mi a legfontosabb?
LGY: Az, hogy hogyan gondolkozom a kultúráról, művészeti életről. Szerintem léteznek ilyen szakmai alapú barátságok és nem is fogom megtagadni sem a munkatársaimat, sem a barátaimat, de nem ezzel kellene indulnia az interjúnak. Akkor viszont tisztázzuk: nem úgy történt, hogy Lázár Jánossal horgászcimborák voltunk, és egyszer csak megkérdezte, akarok-e az Operettszínház főigazgatója vagy az NKA alelnöke lenni. Amikor megismerkedtünk a 2000-es évek elején, én már ismert voltam a kulturális életben, ő még ismeretlen a nagypolitikában. Együtt dolgoztunk, és úgy találta, magas színvonalon végzem a munkámat. Csak később lettünk barátok. Egyébként minden kinevezésemet Balog Zoltánnak köszönhetem, úgy tudom, Lázár Jánosnak a kinevezéseimhez semmi köze.
MN: Rendben, felejtsük el Lázár Jánost, és…
LGY: Tudtam, hogy ezt meg fogja kérdezni, de az nem tetszik, hogy innen indulunk. Legalább feltett volna egy-két bemelegítő kérdést! Tisztázzuk ezen a ponton, hogy ez párbeszédes interjú vagy „melléírok, amit gondolok” műfajú cikk lesz, mert olyat csak úgy vállalok, ha a teljes szöveget láthatom közlés előtt. Vagy írnak rólam, amit akarnak, de nélkülem, és akkor a megjelenés után írogathatok választ vagy veszekedhetek; vagy párbeszédes interjút csinálunk. Úgy érzem, az újságírók csak olyan kicsengésű cikkeket írnak, ami a lapjuk koncepciójába belefér, függetlenül attól, mit mondok el nekik. Hozzáteszem, fontosnak tartom a sajtót, és szerintem jól is kezelem, de voltak rossz tapasztalataim. Hátha önnel másképp lesz.
MN: Ez egy interjú, és azt írom le, amit mond. Térjünk vissza a kultúrpolitikára: egyetért azzal, hogy a felsorolt pozíciók önt fontos kultúrpolitikai szereplővé teszik?
LGY: Az NKA állománygyűlésén Balog Zoltán azt mondta, a megbízatásom nem politikai, hanem szakmai jellegű. Őszintén megmondom, ezen sokat gondolkoztam az elmúlt hónapban. Szerintem ezek mind szakmai pozíciók, bár az kétségtelen, hogy a döntéseimnek és javaslataimnak kultúrpolitikai következményei lehetnek. Mindenesetre minden feladatomat szakmai oldalról közelítem meg. A magyar kultúrpolitikában egyébként nagy probléma, hogy nincsenek egyértelműen elválasztva egymástól a szakmai és a politikai döntések. A politika gyakran azzal próbálkozik, hogy rátolja a döntéseit a szakmára, bizonyos szakmai szereplők viszont úgy állítanak be helyzeteket, mintha politikai utasítás lenne a háttérben, pedig nincs. Tisztább lenne, ha ez nem keveredne, és lennének politikai döntések és szakmai javaslatok, az ideális persze az, ha a kettő egybeesik. A magánszektorban szocializálódtam, ezért számomra egyértelmű, hogy a megrendelőnek joga van meghozni bizonyos döntéseket. Ha egy város önkormányzata másféle színházat szeretne, akkor joga van leváltani az igazgatót, maximum a szakma nem ért vele egyet. Én a szakma felől kerültem a politika közelébe, nem is tartom magam kultúrpolitikusnak, inkább közvetítő szerepet töltök be. Ha politikusokkal beszélgetek, rá tudok világítani talán, hogy szakmailag mi lenne jó. Ha politikusok elmondják, hogy mik a kultúrpolitikai céljaik, akkor javaslatot teszek, hogyan lehet megvalósítani úgy, hogy azokat a szakma is elfogadja.
MN: Azt nyilatkozta, meglepte Balog Zoltán felkérése. Miért?
LGY: Korábban az NKA alelnöki pozícióját inkább a kultúrpolitikában erős véleményt képviselő, ideológiagyártó szakemberek töltötték be, akár jobb-, akár baloldalon. Azért vállaltam mégis, mert a miniszter egyértelművé tette, hogy ehelyett főtitkári, szervező típusú alelnököt szeretne.
MN: El tudja képzelni, hogy a jövőben kultúrpolitikai, netán politikai szerepet vállaljon?
LGY: Jelen pillanatban úgy érzem, nem vagyok rá alkalmas. Egy politikusnak olyan ügyekbe is bele kell állnia, amivel szakemberként vagy magánemberként nem feltétlenül ért egyet. Én a szakmában a terepen szeretek dolgozni, és az NKA alelnöki pozíciója a maximum, ennél közelebb nem mennék a közigazgatáshoz és a politikához. Minden ellenkező híresztelés ellenére nem is érkezett ilyen megkeresés.
MN: Az elmúlt években az NKA úgy alakult át, hogy az emberi erőforrások minisztere lett az elnöke, a testületeibe a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ugyanannyi tagot delegál, mint a szakma és a miniszter. Ráadásul a kormány megszüntette az NKA igazgatóságát, és az alapot összeolvasztotta az Emmi egyik háttérintézményével. Tudna amellett érvelni, hogy ez az eseménysor nem az NKA szakmai autonómiájának csökkenéséről szól?
LGY: A háttérintézmények megszüntetése és összevonása általános kormányzati döntés volt, ennek az NKA függetlensége áldozatul esett, de nem az NKA-ra irányult. De a kollégiumok és a pályázatkezelés ettől még ugyanolyan független, mint korábban. Az, hogy ki takarít, ki viszi el a postát, ki tölti fel az adatokat, ki nézi át jogászként a szerződéseket, nem lényeges ebből a szempontból. Az adminisztráció átszervezése rengeteg munka, de nem veszélyezteti a szakmaiságot. Az MMA térnyerése számomra is nagy kérdés volt, de aztán meggyőződtem róla, hogy ez is túl lett démonizálva. Az MMA képviselői az alap kollégiumainak az egyharmadát teszik ki, tehát például a Színházművészeti Kollégiumba két tagot delegál az MMA, kettőt a miniszter és kettőt a szakmai szervezetek. Az átszervezés előtt hármat delegált a miniszter és hármat a szakma. Hozzáteszem, az NKA történetében a kollégiumok összetétele mindig is érzékeny téma volt, nem az átszervezéssel lett az. A lényeg így is, úgy is az, hogy kik azok a szakemberek, és mit képviselnek, és nem az, hogy milyen szervezetet képviselnek. A Színházművészeti Kollégiumban például a két MMA-delegált maximálisan szakmai alapon dönt, semmiféle politikai szándékuk nincs. Persze az MMA nem is politikai szervezet.
MN: Azt mondta korábban a Heti Válasznak, hogy irtózik a vélemény- és ízléskartellektől. Az MMA-t plurális ízlésvilágú, szakmai alapú közösségnek tartja?
LGY: Nyilván van ideológiai, politikai háttere, ne legyünk álszentek, de alapvetően igen. Úgy látom, egyre inkább jelen vannak benne a különböző ízlésvilágok, de térjünk vissza az eredeti kérdésre. Az MMA-nak két ponton van hatalma az NKA-ban: a kollégiumok közötti keretek felosztásánál és a kollégiumi elnökök kijelölésénél.
MN: Az NKA legfőbb döntéshozó testületének, a Bizottságnak az ezekkel kapcsolatos határozatait jóvá kell hagynia Fekete Györgynek, az MMA elnökének, pontosan úgy, mint Balog Zoltánnak.
LGY: De az MMA-nak semmi beleszólása nincs az úgynevezett nem művészeti kollégiumokba és a konkrét döntésekbe. És lehet, hogy az MMA vezetőinek bizonyos kijelentéseivel voltak problémák, de számomra akkor is az a legfontosabb, hogy az adott szakmából ki ül bent a kollégiumokban. A kollégiumok döntései az átszervezés óta nem kavartak botrányt, kivéve a folyóiratok ügyét. Értem, mire akar kilyukadni, de én nem látom, hogy csorbult volna az NKA szakmai autonómiája. Hozzáteszem, hogy ezek már rég meghozott döntések, és én a jövőre szeretek koncentrálni.
MN: Voltak azért látványos kivonulások ezekből a kollégiumokból az utóbbi években: például Gáspár Máté az Előadó-művészeti vagy Reményi József Tamás a Szépirodalmi Kollégiumból. Vagy Molnár Piroska…
LGY: Ezek régi történetek, semmi közük az MMA-hoz. Molnár Piroskát évtizedek óta ismerem és tisztelem, talán azt is mondhatom, hogy barátom, Gáspár Mátéval együtt tanítok. A kivonulásuk már a múlt, nem tudok vele foglalkozni.
MN: Igen, nekik már az MMA térnyerése előtt is problémájuk volt a kollégiumokban uralkodó erőviszonyokkal, aztán az átszervezés ellen másfél tucat szakmai szervezet tiltakozott. De akkor közelítsünk máshonnan. Feladatának tartja-e a jobbára független, szakmai alapon szerveződő, kisebb érdekérvényesítő képességgel rendelkező szervezetek jelenlétének növelését az NKA-ban? Per pillanat például a Szépírók Társasága vagy a József Attila Kör nem hajlandó kurátorokat jelölni.
LGY: Ez az ő döntésük, de egyáltalán nem értek egyet vele. Nézzük a színházi szcénát: ha a Független Előadó-művészeti Szövetség részt vett volna a delegálásban, akkor most más lenne a kollégium tagsága, ez egyszerű matematika. Ezúton szeretném megkérni az összes szakmai szervezetet, hogy a következő jelölési procedúrán éljenek a jogukkal, és addig se zárkózzanak el a pályázástól. Szerintem a kollégiumok elnökének kiválasztásával Balog Zoltán messzemenően bizonyította, hogy figyelembe veszi a szakmát. Továbbá a miniszter a Színházművészeti Kollégiumba és más testületekbe is a szakmai szervezetek jelöltlistáján harmadik-negyedik helyen szereplő szakembereket emelte be saját delegáltjaként. A kollégiumok összetételét nem érzem vállalhatatlanul elfogultnak vagy egyirányúnak. A kivonulás szerintem nem tesz jót, én minden körülmények között az együttműködés és a párbeszéd híve vagyok. Egyébként a kollégiumok összetételére semmi befolyásom sincs, ez nem is feladatom.
MN: Van stratégiája arra, hogyan bővíthető az NKA teljes büdzséje, ami körülbelül 10-11 milliárd forint, vagy a pályázatok útján szétosztható nyílt keret, ami durván 4,5 milliárd forint?
LGY: Lehet, hogy a nyílt keret ennyi, de a kollégiumok döntenek az egyedi és a meghívásos pályázatokról is, ugyanúgy, mint egyes címzett keretekről, mint például az Arany- vagy a Kodály-év forrásairól. De hogy ne kerüljem meg a kérdést: most lábra kell állítani a „gyengélkedőt”, mert a beolvadás valóban új helyzetet teremtett. De utána ajánlatot kell tenni a politikai döntéshozóknak: ebbe a jól működő intézménybe érdemes lehet a kultúrára szánt más pénzeket is becsatornázni. Mondok egy érdekes példát. Az építészeti és iparművészeti kollégiumnak volt egy ötlete: létre lehetne hozni egy olyan, az építkezésekre kirótt pár ezrelékes adót, aminek a bevételéből azt támogatnánk, hogy a közintézmények belső tereiben neves iparművészek dolgozzanak.
MN: Említette a folyóiratok körüli viharokat, ami főleg annak volt a következménye, hogy az átszervezésnél megszüntették a folyóirat-kollégiumot, a kiemelt lapok hároméves támogatását, ráadásul hirtelen kevesebb pénz lett folyóirat-támogatásra. Lapok szűntek meg vagy kerültek nehéz helyzetbe. Aztán jött egy fordulat, az NKA és a szerkesztők egy konferencián próbáltak megoldásokat találni, elindult egy párbeszéd. Erre a kormány a múlt év végén egy nonprofit kft.-n keresztül közel egymilliárdot adott „vidéki folyóiratokra”, pályázat nélkül, a szakmaiság látszatát is elkerülve.
LGY: Ebben a döntésben nem vettem részt, nem is szeretném minősíteni. Engem az érdekel, hogy az NKA-n belül hogyan tudunk több forrást biztosítani a folyóiratoknak. Amikor az Emmiben év végén eldöntötték, hogy ez a pénz folyóiratokra szétosztható, akkor már az NKA ezt nem tudta volna elvégezni, mert a pályáztatás átfutásához több idő kell. Mindenesetre kulcskérdés, hogy a vegyes tematikájú, tehát egyik kollégiumhoz sem passzoló lapok és portálok ügyét megnyugtatóan rendezzük, ezért írtunk ki meghívásos pályázatot a Revizornak. Bizonyos kollégiumokat megpróbálok rávenni, hogy ezért a jövőben közösen írjanak majd ki pályázatokat.
MN: A szinhaz.hu-n megjelent interjújában azt tanácsolta a független színházi társulatoknak, hogy küldjenek önnek meghívót az előadásaikra, mert a döntéshozók szoros időbeosztással élnek. Nem gondolja, hogy ez rossz üzenet a lehetséges pályázók felé? Miért küldjenek meghívókat az előadásaikról olyan döntéshozóknak, akiknek az a munkájuk, hogy megfelelő rálátásuk legyen az adott művészeti ágra?
LGY: Nagyon meglep a felvetése. Színházi menedzserként azon csodálkozom, hogy ez nem magától értetődő. Nem nagy dolog kiírni annak a pár döntéshozónak a nevét, és küldeni nekik egy e-mailt. Ha én kapok egy meghívót egy premierre, megtisztelve érzem magam. Iszonyatos a naptáram, nincs időm a port.hu-t nézegetni – a meghívás nagyban segíti a munkámat, nem protekció ígéretéről és nem korrupcióra való felhívásról van szó.
MN: Ha minden NKA-támogatásra pályázó könyvkiadó és folyóirat küld önnek egy-egy példányt az elmúlt évek kiadványaiból, szép nagy tornyok lesznek a nappalijában.
LGY: Örülni fogok neki. De eredetileg színházról volt szó, amikor ezt javasoltam. A profi társulatoktól egyébként meg is kapom ezeket a gesztusokat, meghívnak akár Facebookon is az előadásukra, és ettől még nem kerülnek előnybe a döntéseknél. Én is meghívom azokat az államtitkárokat és kormánytagokat az Operettszínházba, akik a sorsunkról döntenek.
