Magyar Narancs: Amióta napirendre került az új Alkotmány, számtalan ötlet merült föl, a kereszténydemokrata Salamon László vezetésével külön testületet állítottak föl a koncepció kimunkálására, hogy aztán az elkészült munkát a miniszterelnök kidobja. A friss tervezet miben más a Salamon-féle változatnál, és miként jelennek meg benne az olyan vitatott témák, mint például a magzati élet védelme?
Tordai Csaba: A Salamon-féle koncepcióban volt néhány nagyon veszélyes tétel: a köztársasági elnöki pozíció erősítése, a miniszterelnök gyengítése letéríthette volna Magyarországot arról a parlamentáris útról, amire 1990-ben lépett. (Lásd erről a Tordai Csabával készült korábbi interjúnkat: Magyar Narancs, 2010. november 11. - B. I.) A mostani tervezetben ez már nem szerepel. A köztársasági elnök nem kapott korlátozás nélküli Országgyűlés-feloszlatási jogkört, a miniszterelnök pedig az elmúlt húsz év gyakorlatának megfelelően nem első az egyenlők között a kormányban, hanem közjogilag is a miniszterek főnöke. Az új tervezetnek ez a része nagyjából rendben van, a kormányzati szerkezetre vonatkozó részeket szinte változtatás nélkül emelték át a hatályos Alkotmányból. Vannak apró módosítások - a köztársasági elnököt nem három, hanem két fordulóban kell választani, vagy ha az államfő szándékos bűncselekményt követ el, akkor azt nem az Alkotmánybíróság (AB) bírálja el, hanem rendes bíróság, az AB csak a tisztségtől való megfosztásról dönt -, de ezek a lényeget nem érintik. Az abortusz kérdésében a tervezet normaszövege a status quót rögzíti, noha szóhasználatában alig tér el a Salamon-féle koncepciótól. Az eltérés azonban lényegi, mert a magzatot nem nyilvánítja jogalanynak. A magzati élet védendő érték, amit aligha von bárki is kétségbe. A legfontosabb kérdésre - a magzatot megilleti-e a korlátozhatatlan élethez való jog - az új tervezet viszont egyértelműen válaszol: nem illeti meg. Hasonlóan szimbolikus ügynek tekinthető a melegházasság is, aminek az alkotmányi szintű kizárására volt egy határozott kormánypárti szándék. A mostani megfogalmazás a saját tábort is kielégíti, hiszen rögzíti, hogy a házasság férfi és nő között köttethet; azt ellenben nem zárja ki, hogy a későbbiekben, ha már lesz társadalmi támogatottsága, a parlament kiterjessze a házasságkötés lehetőségét az azonos nemű párokra is. A tervezet ebben a kérdésben is a jelenlegi alkotmánybírósági értelmezést erősíti meg. Ugyancsak kikerült a címer és a zászló megváltoztatása. A mostani szöveg úgy próbál visszajönni a Salamon-féle változatból, hogy a hivatalos címer és zászló nem változik, de az Alkotmány megengedi, hogy ezeket a jelképeket a történelmileg kialakult más formák szerint is használni lehessen - amire egyébként ma is lehetőség van.
MN: Vagyis a Fidesz ügyesen kezelte azokat a pontokat, amik miatt konfliktusba keveredett koalíciós partnerével?
TCS: Ama szimbolikus ügyekben, amik az elmúlt fél évben sok vitát váltottak ki, összességében vállalható rendelkezéseket tartalmaz a szöveg. Legalábbis így, ebben a formában bajt nem okoznak. A probléma mással van. Mindenekelőtt azzal, hogy ez a tervezet egy minősíthetetlenül rossz kodifikációs munka. Az Alkotmánynak elvileg a legabsztraktabb, legletisztultabb normaszövegnek kell lennie a jogrendszerben. Ez viszont egy olyan összehányt szöveg, amit minimális jogszabály-szerkesztési gyakorlattal rendelkező ember sem vállalna.
MN: Mire gondol?
TCS: Először is a megformáltságra. Lehet, hogy jogászi esztétizálásnak tűnik, de egy alkotmány jogászi, szakmai színvonala önmagában is bizonyítványt állít ki az adott országról és annak jogrendszeréről. A helyesírási hibákat most hagyjuk is; de hogy például egy alkotmányon belül háromfajta számozása legyen a szakaszoknak, vagy hogy ellentmondásos, esetlen megfogalmazások sorjázzanak benne, az mindenre vall, csak nem átgondoltságra. A preambulumról az az alkotmányjogi bölcsesség jut eszembe, hogy annak hossza és a nemzeti történelem, a nemzeti hagyományok mélysége fordított arányban szokott egymással lenni. A hozzánk hasonlóan ezeréves történelemmel rendelkező államok rövid és tömör preambulumokat alkotnak, míg a frissen függetlenséget szerzett államok többnyire olyan terjengős, fellengzős szövegeket írnak, mint amilyen a mostani tervezetben is olvasható. Magyarországnak nincs szüksége ilyen hagyománypótlékokra.
MN: Ön szerint miért ilyenre sikeredett a preambulum?
TCS: A preambulum pontos képét adja annak, hogy a negyvenévnyi kommunista diktatúra után mennyire zavaros, a viszonyítási pontjait elvesztett világkép él a politikai jobboldal meghatározó köreiben. Ez köszön vissza a normaszövegben is.
MN: Például amikor több helyen is említik a "történeti alkotmányt"? Ezen vajon mit értenek? Mondjuk Werbőczy Hármaskönyvét?
TCS: Ha csak a preambulum tartalmazná ezt a kifejezést, azt elbírná a tervezet: az a mondat ugyanis, hogy a történelmi alkotmány vívmányait tiszteletben tartjuk, ebben a formában pusztán a görcsös tradícióteremtési mánia egyik megnyilvánulása, semmi más értelme nincsen. De amikor a normaszövegben azt olvasom, hogy az alaptörvény rendelkezéseit a történeti alkotmány vívmányaival összhangban kell értelmezni, akkor komoly gondban vagyok. Értsük ezt úgy, hogy például a tulajdonjogot az ősiségre tekintettel, a vallásszabadságot a bécsi békére tekintettel értelmezzük? Aki ezeket a mondatokat leírta, nem volt tisztában azzal, hogy egy alkotmányban minden mondatnak, minden szónak, minden vesszőnek jelentősége van. A tervezet megfogalmazása alapján simán elképzelhető, hogy egy bíró egy polgári jogvitában úgy gondolja, nyugodtan hivatkozhat a "történeti alkotmányra". Én azért bízom abban, hogy minden jogalkalmazó a helyén, a szimbolikus politika megnyilvánulásaként kezeli majd ezt a tételt.
MN: A "Nemzeti hitvallásra" átkeresztelt preambulum dagályos mondatai között vannak még olyanok, amik tartalmilag is veszélyesek?
TCS: Igen. Az a kitétel, hogy az 1949. évi kommunista alkotmány jogfolytonosságát nem ismerjük el, és ezért kinyilvánítjuk annak érvénytelenségét. Az érvénytelenség kinyilvánítása ebben az esetben nem csak politikai deklaráció. Egy államban ugyanis minden jogi aktus érvényességének a végső alapja az Alkotmány, legyen szó törvényről, rendeletről, vagy akár magánszemélyek közötti lakásvásárlási szerződésről. Például ha ma valaki lakást vásárol, akkor ő azt a polgári törvénykönyv alapján kötött adásvételi szerződéssel valósítja meg. A polgári törvénykönyvet 1959-ben alkotta meg az Országgyűlés - és a parlament törvényalkotási jogát az 1949. évi Alkotmány biztosította. Ha az inkriminált preambulumbeli mondatot komolyan vennénk, akkor máig, de még a legjobb értelmezés esetén is 1990. május 2-ig minden korábbi jogi aktus érvénytelen lenne. Márpedig ezt valószínűleg az sem gondolja komolyan, aki azt a mondatot a preambulumba beleírta. Még szerencse, hogy csak oda, így talán elkerülhető, hogy a gyakorlatban alkalmazni kelljen ezt a rendelkezést. Alkotmánytörténetileg szimpla tévedés egyébként, hogy a jogfolytonosság 1949-ben megszakadt volna. Sok minden történt 1949-ben, például egy többé-kevésbé jogállami rendszer diktatúrává alakult át, de a jogfolytonosság speciel nem szakadt meg, az Alkotmányt a hivatalban levő Országgyűlés fogadta el. Jogfolytonosság Magyarországon utoljára 1944-ben szakadt meg, amikor az Ideiglenes Nemzetgyűlésben például a Független Kisgazdapárt vagy a Szociáldemokrata Párt képviselői is úgy gondolták, hogy nem kívánnak jogfolytonosságot vállalni a korábbi rendszerrel, hanem egy szabad, demokratikus Magyarországot szeretnének megteremteni. Bibó még élete végén is határozottan kiállt amellett, hogy 1944-ben meg kellett szakadnia a jogfolytonosságnak, és a néptől származó fölhatalmazás alapján kellett megteremteni az új, demokratikus államot. Nem rajtuk és nem a jogfolytonosság megszakításán múlt, hogy a kísérlet végül kudarcot vallott.
MN: Vita tárgya volt az is, hogy a Szent Koronára hivatkozás milyen formában kerüljön bele a szövegbe.
TCS: A Szent Korona csak a preambulumba került bele, a normaszövegbe nem. A mondat, amiben szerepel, ráadásul teljességgel értelmezhetetlen. "Megtestesíti Magyarország alkotmányos folytonosságát." Kíváncsi lennék ennek az interpretációjára.
MN: Megváltoztatnák az ország hivatalos nevét is Magyar Köztársaságról Magyarországra. Ennek van valami jelentősége? Két sorral lejjebb ugyanis ott áll, hogy "Magyarország államformája köztársaság".
TCS: Ebben a gesztusban nem nehéz észrevenni a politikai elhatárolódást a köztársaságtól. Ráadásul a tervezet az október 23-án ünnepelt események közül kihagyja a harmadik köztársaság kikiáltását. Nehéz belátni, hogy a hagyományok fontosságát hangsúlyozó szöveg miért tesz meg mindent annak érdekében, hogy a köztársasági tradíciót gyengítse, holott a rendszerváltáskor az újonnan alakult ellenzéki pártok a legfontosabb jogi hagyományként hivatkoztak az 1944-1947/48 közötti időszakra, az 1946. évi I. törvénnyel megteremtett második Magyar Köztársaságra. Még szerencse, hogy ennek az átnevezésnek közjogi jelentősége nincsen.
MN: A megyéből valamiféle nosztalgia jegyében lesz vármegye?
TCS: A megye-vármegye csere annak az erőlködésnek a része, hogy valami láthatóan "újat" is adjon az Alkotmány. Azzal pedig, hogy a megyei hivatalok tábláit kicserélik majd "vármegyeire", minden választó találkozik majd. De ha már nosztalgia, a Horthy-korszakra hajazó szemlélet sokkal inkább megragadható a tervezet végén olvasható következő megjegyzésben: "[az alkotmány végére az igennel szavazó képviselők nevei felsorolva, címek, rangok, párt és egyéb megjelölések nélkül]". Magyarországon utoljára a Horthy idején voltak "rangok".
MN: Mindent összevetve a leendő Orbán-alkotmány tekinthető-e a IV. köztársaság nyitányának?
TCS: Semmiképpen sem. A készülő Alkotmány a köztársaságot nem veri szét, IV. köztársaságot nem teremt. Az alkotmányozás mögött húzódó elvek és hatalmi szempontok azonban szembemennek a magyar alkotmányos és demokratikus hagyományokkal.
MN: Arra gondol, hogy az AB hatáskörét az ígéretek ellenére sem állítja vissza a készülő tervezet?
TCS: Nem csak arra. Az alkotmányozást a kormánytöbbség ki nem mondva is arra használja elsősorban, hogy minden független intézményt elfoglaljon, de legalábbis hozzá lojális emberekkel töltsön föl. Ez a szövegből világosan kiderül. Nem pusztán arról van szó, hogy az AB nem kapta vissza tavaly elvett jogköreit. A tervezet megváltoztatná az Alkotmánybíróság elnökének a választását és megbízatási idejét. Ezt nehéz nem úgy értelmezni, hogy a Fidesz-KDNP hosszú távra kíván magának egy általa választott AB-elnököt. Eddig ugyanis a bírák választottak maguk közül elnököt, és csak három évre. Ez a viszonylag rövid idő megakadályozta, hogy véleménykülönbség esetén a testület többsége és az elnök között egyfajta állóháború alakuljon ki. Mert bár az elnöki jogkörök adminisztratívak, konfliktus esetén az elnök akár működésképtelenné is teheti a testületet - azzal például, hogy mikor és miként szignál ki ügyeket, vagy milyen elvárások szerint alakítja a testület napirendjét. A tervezet szerint az AB elnökét a parlament választaná kétharmaddal, mégpedig az alkotmánybírói megbízatásának végéig. Ha például egy tavaly megválasztott alkotmánybírát választana az Országgyűlés AB-elnöknek, akkor az új alkotmányszöveg alapján az illető 2022-ig töltené be e tisztséget.
MN: Aki, ha bizalmi ember, még egy teljes jogkörű AB-t is simán lefagyaszthat, ha a politika érdeke azt kívánja.
TCS: Tegyük ehhez a többit: a legfőbb ügyészt tavaly 2019-ig megválasztotta a parlament. Ráadásul a jelenlegi legfőbb ügyészt a parlament egyharmada hivatalban tudja tartani, hiszen a megbízatási ideje után mindaddig pozíciójában marad, ameddig az utódját az Országgyűlés - egy tavalyi módosítás nyomán - kétharmaddal meg nem választja. Az Állami Számvevőszék elnökét, egy volt fideszes országgyűlési képviselőt tavaly tizenkét évre választotta meg a parlament. A nemzeti bank elnökének a megbízatása 2013-ig tart, de a jelenlegi hatéves megbízatást kilenc évre emelik föl, tehát 2013-tól 2022-ig lesz hivatalban a következő jegybankelnök. Ha pedig a Legfelsőbb Bíróság (LB) átalakul Kúriává - amint azt az alkotmánytervezet tartalmazza -, akkor ez kellő ürügy lesz arra, hogy a Fidesz-KDNP az LB mostani elnöke helyett egy neki jobban tetsző új embert választhasson kilenc évre főbírónak. Az ombudsmani rendszer átalakítása ugyancsak lehetőséget ad a személycserékre: az általános ombudsmant átnevezi a tervezet, az adatvédelmi biztosból információs jogok hatósága lesz, továbbá megszűnik a kisebbségi és a jövő nemzedékek biztosi posztja. Mind a négy jelenlegi országgyűlési biztosnak ki lehet adni az útját. Az alkotmányozás végére tehát a mostani kormánykoalíció valamennyi független intézményt a saját képére formálhatja, ráadásul hosszú időre. Ez jelentősen rontaná a III. köztársaság fékek és ellensúlyok rendszerére épülő alkotmányos berendezkedését. A hatalmi szerkezet, a parlament és a köztársasági elnök, a kormány és részben az AB egymáshoz való viszonya a hatályos jogszabályok szövegéhez képest nem változna ugyan, ám a berendezkedés lényegét adó hatalommegosztás a valóságban jelentős csorbát szenvedne.
MN: Térjünk még vissza az AB jogkörcsorbítására. A Fidesz korábban többször is megígérte, hogy az csak ideiglenes lesz. A tervezet azonban konzerválná a jelenlegi helyzetet. Visszajöhet még ebből a párt?
TCS: Az elmúlt hetek kormánypárti megnyilvánulásai alapján nem zárom ki, hogy végül ebben enged a kormánytöbbség, és az AB hatáskörét helyreállítja. A jelenlegi korlátozás alapvetően összeférhetetlen egy modern alkotmányos demokráciával, mivel a parlament törvényalkotó hatáskörének a korlátlanságából indul ki. Megjegyzem, a tervezet tartalmaz az AB hatásköréről olyan változásokat is, amik nemcsak védhetők, de támogathatók is. Az alkotmánysértő bírói ítéletekkel szemben például a jövőben eljárhat az Alkotmánybíróság, ami üdvözlendő módosítás. Sok vitát vált ki az actio popularis lehetőségének a kizárása - vagyis hogy bárki az AB-hoz fordulhat indítványával. Nem sérti a jogvédelem szintjét, ha ezentúl csak az teheti meg ezt, akit egy rendelkezés hátrányosan érint.
MN: És az, hogy egy elfogadott törvény normakontrollját az országgyűlési képviselők minimum egynegyede kezdeményezheti?
TCS: Ez már aggályosabb. Mintha a kormánytöbbség kockás papíron számolta volna ki, hogy ebben a ciklusban mind az MSZP, mind a Jobbik frakciójára szükség legyen ahhoz, hogy az ellenzék utólagos normakontrollra elmehessen az AB-hoz. Ez az együttes indítványozás még akkor is nehezen elképzelhető, ha egyébként az adott kérdésben véletlenül egyetértenek.
MN: Két komoly tartalmi problémát említett eddig: hogy az AB hatásköre korlátozott marad, és hogy az új Alkotmány lehetőséget teremtene a független intézmények kormánypárti megszállására. A Költségvetési Tanácsnak adandó vétójog nem az utóbbi sorba illeszkedik?
TCS: A Fidesz azt ígérte, hogy Európa legkeményebb költségvetési szabályait fekteti le az új Alkotmányban. Ez tartalmilag bizonyosan nem teljesült. Az ugyanis nincs rendben, hogy az alkotmányban meghatározzák a GDP-arányos államadósság felső határát (50 százalék), majd ennek biztosítására minden korlátozás nélkül vétójogot adnak egy olyan testületnek, amelyikbe hosszú távra bebetonoznak a jelenlegi kormánykoalíciónak elkötelezett személyeket. Kezdjük avval, hogy az államadósság-plafon meghatározása önmagában nem elég. Államadósságok nem úgy keletkeznek, hogy egy kormányzat mondjuk direkt eladósítja 15 százalékkal az országot. Az államadósság jellemzően a túlzottan optimista, nem megalapozott költségvetési tervezés következménye, amikor a bevételeket felül-, a kiadásokat meg alulbecslik. És persze azé, hogy az ágazati törvényekbe jelentős költségvetési kiadásokkal járó tételeket írnak bele. Például 2001-ben a Fidesz egy jelentős köztisztviselői, a szocialista-liberális kormány pedig 2002-ben közalkalmazotti béremelést hajtott végre év közben, amire a költségvetésben értelemszerűen nem volt fedezet - de attól még ki kellett fizetni. Az 50 százalékos adósságplafon deklarálása önmagában nem gátolja meg az államadósság növekvő pályára állását. Ha egy adott évben sikerül az államadósságot csökkenteni, abból nem következik a folyamat fenntarthatósága. A Fidesz elmúlt kilenchavi gazdasági kormányzása éppen azt mutatja, hogy egyszeri intézkedésekkel, nem fenntartható módon nyomják lejjebb a költségvetés hiányát, és ezzel az államadósságot. A költségvetés megalkotása évszázadok óta a parlamenti többség feladata és felelőssége. Ha ezt vétójoghoz kötjük, akkor a többségi döntéshozatal elve sérül. A többségi döntéshozatal egy modern alkotmányos demokráciában természetesen fontos indokokból egyébként is csorbát szenved - az alkotmánybíróságok a többség zsarnokságával szemben az alkotmányosság védelme érdekében jöttek létre, a jegybanki függetlenség a hosszú távú árstabilitást biztosítja -, de e korlátozásoknak világos kritériumai kell, hogy legyenek. Egy alkotmány mindig reflektál a politikai közösség közel- és távoli múltjára, és a 2001 utáni magyar tapasztalatok alapján súlyos érvek szólnak amellett, hogy a fiskális politika hosszú távú fenntarthatóságát kivonjuk a többségi döntéshozatal köréből. De csak olyan mértékben, amennyire az feltétlenül szükséges az államadósság-spirál elkerüléséhez. Egyszerűen nem értem, hogy ha mondjuk 30 százalékra lemenne a magyar államadósság, akkor mi indokolná a parlament költségvetés-alkotási hatáskörének a korlátozását. Ha azt mondaná ez a szöveg, hogy a vétójog addig áll fenn, amíg 50 százalék fölötti az államadósság, akkor az védhető volna. Mi több, arra ösztönözné a mindenkori kormányokat, hogy a GDP-arányos államadósságot 50 százalék alatt tartsák, mivel akkor szabadulnának meg az őket korlátozó vétójogtól. A tervezet azonban a vétójog határait nem vonja meg világosan. Egyértelművé kellene tenni, hogy a Költségvetési Tanács vétójoga csak arra terjed ki, hogy a költségvetési tervezés megalapozott-e, és biztosítja-e középtávon az adósságspirál elkerülését.
MN: A mindenkori kormányok mozgásterét szűkítené az is, hogy a tervezet bővítené a kétharmados törvények körét.
TCS: A tervezet több ponton szűkíti a kétharmados törvények körét, így a legtöbb alapjog vagy mondjuk a jogalkotás szabályozásához nem lesz szükség minősített többségre. Ezzel az iránnyal teljesen egyet lehet érteni: az elmúlt évek megmutatták, hogy a kétharmad nem magas szintű jogvédelemhez, hanem kormány és ellenzék közötti patthelyzethez vezet. A kormánytöbbség ugyanakkor olyan ügyekre akarja kiterjeszteni a kétharmadosság követelményét, amiket a parlamentarizmus alapvető logikája szerint többségi döntéssel kell rendezni. A tervezet módot adna a jelenlegi kormánytöbbségnek arra, hogy adó-, családtámogatási és nyugdíjszabályokat is kétharmaddal betonozzon be. Ezek olyan témák, amik klasszikusan a velejét képezik a választásokon többséget szerzett pártok programjainak. Nem tudom elképzelni, hogy egy kormány úgy kormányozzon a választók felhatalmazásával, hogy az adóügyekkel kapcsolatos terveit ne válthassa valóra. Ha a 16 százalékos egykulcsos szja-t kétharmaddal bebetonozná a Fidesz, akkor mondjuk egy kormányváltás után hogyan valósíthatná meg az új többség azon kampánybeli ígéretét, hogy a tehetősebbektől több hozzájárulást kérnek majd az állami feladatok ellátására? Ez a helyzet alapvető tagadása annak, amire a jogállami forradalom épült: annak, hogy a kormányok leválthatók, mások jöhetnek helyettük és mások kormányozhatnak a választók bizalmából.
MN: A preambulumban szerfölött konfúznak tűnik az, ahogyan a szöveg a nép, nemzet, állam fogalmakat kezeli.
TCS: Ebben tényleg teljes a káosz. A tervezet az "egységes nemzet eszméjéből" indul ki, holott Magyarországon legkésőbb Trianon óta különválik a politikai nemzet, a kulturális nemzet és az állampolgárok köre. Több millió magyar állampolgár él szerte a világon, kivándorlók sokadik generációs leszármazottai, akik egyébként nem veszítették el állampolgárságukat. Nekik sem a politikai, sem a magyar kulturális nemzethez nincs kötődésük. A politikai nemzet az országhatáron belül élő politikai közösség, amely közös ügyeit a választott képviselők útján intézi, és viseli a döntések következményeit. A harmadik körbe a magyar kultúrát, irodalmat, zenét, hagyományokat magukénak valló, és önmagukat magyarként meghatározó emberek tartoznak a határainkon belül és kívül. Ezek megragadása rendkívül nehéz jogdogmatikai feladat, és azt hiszem, teljesen jó megoldása ennek nem is létezik. E kategóriák ennyire vegytisztán nem léteznek, hiszen például vannak olyan, az Egyesült Államokban élő huszonéves, magyarul nem beszélő, a magyar kultúrát nem ismerő fiatalok, akik tisztelik a nagy- vagy dédszüleik hagyatékát. De ebben a szövegben nem tisztul a kép, és a tervezet még csak kísérletet sem tesz legalább e bonyolult viszonyrendszer rögzítésére. Maszatolás van, és ezt még le is öntik cukormázas sziruppal. Mit jelent az "egységes magyar nemzet"? Amikor az Alkotmány azt mondja, hogy a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, az ugyanaz a nemzet, mint amikor "egységes nemzet"-ről van szó? Amikor a természeti erőforrásoknak a nemzet jövő generációi számára való megóvásáról van szó, akkor kinek őrizzük meg a magyar erdőket? Nemzet és nép hogyan viszonyul egymáshoz az Alkotmányban? Ezek nem puszta formalitások. Főleg, amikor azt olvassuk, hogy a hatalom forrása a nép, és azt, hogy az Alkotmányt mi, a magyar nemzet tagjai nyilvánítjuk ki. A baloldalnak nyilván nagy adósságai vannak a nemzetfogalom meghatározásában, de hogy e tervezet konfúz valamije nemzetfelfogásnak nem nevezhető, az nyilvánvaló. A határon túli magyarokról szóló rendelkezés egyébként - ha "az egységes magyar nemzet eszméjétől vezérelve" dagályos körítését kiveszem - szinte szó szerint megegyezik azzal, amit 2005-ben a népszavazás után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utasítására az akkori igazságügyi miniszter alkotmánymódosításként kidolgozott. Annak azért van némi pikantériája, hogy a határon túli magyarokról szóló legfontosabb rendelkezés Gyurcsány Ferenc hagyatékából kerül bele Orbán Viktor alkotmányába.
