Most fideszes polgármesterjelölt rugdosta a Tisza standját

  • narancs.hu
  • 2025. március 30.

Belpol

„Ezt a szart? Trógerek!” – kiáltotta Kovács Roland Dunaegyházán.

Az ezerötszáz lelkes Bács-Kiskun megyei Dunaegyházán szombaton Kovács Roland belerúgott a Tisza standjába, és ráförmedt a párt önkénteseire.

A Magyar Péter által vasárnap közzétett négy másodperces videórészleten Kovács azt kiáltja: „Ezt a szart? Trógerek!” Az is hallatszik, hogy egy nő azt mondja neki, „kicsit vegyen vissza”.

A szemüveges férfi indult a tavalyi önkormányzati választáson a Fidesz–KDNP színeiben polgármesterjelöltként. A szavazatok húsz százalékát kapta, ezzel harmadik lett. Dunaegyháza lakói a független Árizs-Agárdi Bernadettet választották polgármesterré.

A 24.hu emlékeztet, hogy egy héten belül ez már a negyedik eset, hogy durva inzultust kell elszenvedniük a Tisza Párt szavazási kampányában résztvevő önkénteseknek. Március 24-én Egerben egy férfi ököllel támadt a pultra és az önkéntesekre. Ellene gyorsított eljárás indult, nem jogerősen három év börtönbüntetést kapott. 

Akadt, aki azt kiabálta a párt segítőinek, hogy fel kellene őket akasztani:

Magyar a dunaegyházi eset kapcsán azt írja, már a Fidesz politikusai rugdossák, fegyegetik pártja önkénteseit. Többet is közöl arról, ami történt, mint ami a videón látható.

Kovács „Orbán Viktor szavait használva, a saját települése lakóit poloskázta, hazaárulózta és eltaposással fenyegette. A fideszes politikus egyedül nem volt elég bátor, többekkel együtt érkezett a kocsmából. Az ügyben rendőrségi feljelentést tettünk. Ma 20 önkéntesünk is a faluba érkezik, hogy megvédjük az érintett hölgyet a további atrocitástól, bár ő azt mondta, hogy ő nyugdíjas létére nem fél az ilyen hőzöngő fideszesektől” – írta Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke arra kérte Sulyok Tamás köztársasági elnököt, szólaljon meg, álljon ki a békesség védelmében és a megtámadottak mellett, „vagy távozzon a hivatalából”. A párt 11 ezer önkéntesének Magyar Péter megköszönte, hogy kitartanak. Ígéri, április 11-ig minden magyar településre eljutnak a 12+1 kérdésből álló ívvel.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.