Most Lázár Jánostól kapott 6,5 milliárdnyi közpénzes megbízást Rogán Antal szomszédja

  • narancs.hu
  • 2017. október 4.

Belpol

Mi ez, ha nem harmónia?

Az atlatszo.hu szúrta ki, hogy az állítólag mostanában mellőzött kommunikációs szakember, Csetényi Csaba nem is annyira mellőzött, mint azt gondoltuk volna. Sőt az, hogy ő Rogán Antal szomszédja, nem is akkor baj, ha Lázár Jánosról van szó. Akiről ugye az hírlik már évek óta, hogy nincs igazán jóban Rogánnal.

„Erre most nagy meglepetésként az jelent meg az EU-s közbeszerzési értesítő legfrissebb számában, hogy a Miniszterelnökség – amit Rogán Antal nagy riválisa, Lázár János vezet – nettó 6,5 milliárd forint értékű keretszerződést kötött Csetényi Csaba cégeivel kommunikációs feladatok ellátására” – írja tehát az atlatszo.hu.

„A megbízás két részből áll össze:

1, kreatív tervezési és gyártási feladatok, nyomdai feladatok, médiavásárlás: 5,34 milliárd forint

2, PR- feladatok, rendezvényszervezési feladatok, közvélemény- és piackutatás: 1,15 milliárd forint

A július végén kiírt nyílt közbeszerzésen egyébként nem volt semmiféle verseny, mert Csetényi Csaba cégein kívül senki más nem tett ajánlatot.”

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.