Mostantól lehet oltani az 5–11 éves gyerekeket is Pfizerrel

  • narancs.hu
  • 2021. november 25.

Belpol

Döntött az Európai Gyógyszerügynökség.

Be lehet oltani az 5–11 éves gyerekeket is a Pfizer–BioNTech koronavírus elleni vakcinájával – döntött az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtöki rendkívüli ülésén. A szervezet október óta tanulmányozta a gyártó cég által benyújtott dokumentumokat.

Az EMA határozata alapján mostantól az Európai Unió egész területén, így Magyarországon is be lehet oltani ezt a korosztályt a Pfizer vakcinájával, ez ezentúl mindenütt a nemzeti hatóságok döntésén múlik. Magyarország erre készen áll – jelentette be a Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetője.

A Pfizer–BioNTech kutatást végzett az Egyesült Államokban, Finnországban, Lengyelországban és Spanyolországban 4500 gyermek részvételével, a legfiatalabb 6 hónapos volt, a legidősebb 11 éves, 3100-an voltak az említett 5 és 11 év közötti korcsoportban. Az derült ki, hogy a gyerekekhez szabott, alacsonyabb dózis ellenére a védőoltás ugyanolyan jó immunválaszt alakított ki, mint a 16–25 évesek között. 90,7 százalékos hatékonysággal előzte meg a koronavírus-fertőzés kialakulását az 5–11 éveseknél.

A mellékhatások ugyanolyanok voltak, mint a nagyobbaknál, és többnyire a második dózis után jelentkeztek. A leggyakoribb ilyen tünet a karfájdalom volt, vagy megduzzadt a szúrás helye. A gyerekek fáradtságról, fejfájásról, izomfájdalmakról is beszéltek, volt hőemelkedés és láz, begyulladt nyirokcsomó, hányinger és étvágytalanság is előfordult, de a tünetek egy-két napon belül elmúltak

A HVG emlékeztet, a döntésre azért vártak sokan, mert a koronavírus delta variánsa nagyon terjed a kisiskolások között, pont abban a korosztályban, amelyet eddig nem lehetett oltani a hiányzó engedélyek miatt.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.