Müller Cecília: „Gőzerővel folyik a védőoltások beadása”

  • narancs.hu
  • 2021. március 7.

Belpol

Mondta az országos tisztifőorvos azon a hétvégén, amikor lefújták 74 ezer oltás beadását.

A kéthetes zárással megszakítható a fertőzési lánc, a koronavírus elleni védőoltások beadásának folytatásával pedig a betegségre fogékonyak számát tudjuk csökkenteni; a két intézkedés azt fogja eredményezni, hogy csökken a fertőzöttek száma – mondta az országos tisztifőorvos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Müller úgy nyilatkozott, hogy senki sem remélte, hogy Magyarországot elkerülik a vírusvariánsok, tudták a szakemberek, hogy előbb-utóbb erre is sor kerül. "Nem tudunk mást tenni, mint a fertőzési láncot megszakítani" – utalt Müller a pár napja bejelentett újabb szigorításokra. A korábbi tisztifőorvos, Falus Ferenc pedig az ATV-nek a héten azt mondta, szerinte a kormány elkésett ezekkel az intézkedésekkel, már hetekkel ezelőtt meg kellett volna hirdetni a korlátozásokat.

    Arra a kérdésre, mit eredményez a kormány által bevezetett szigorú zárás, Müller úgy reagált, hogy átlagosan 5-6 nap a vírus lappangási ideje, a kéthetes zárás alatt megszakítható a fertőzési lánc, hiszen az emberek nem tudják egymásnak a fertőzést átadni. Hozzátette, eközben "gőzerővel folyik a védőoltások beadása", és ugyan a védettség kialakulásához kell néhány hét, de a két intézkedés párhuzamosan mindenképpen azt eredményezi, hogy csökkenni fog a fertőzöttek száma, "de legalábbis nem emelkedik".

    Az országos tisztifőorvos hozzátette, azt remélik, hogy megtorpan a fertőzöttek száma, beáll a "plató", és mivel az oltakozók száma egyre magasabb lesz, a fogékony szervezetek számát is csökkentik. "Ebben reménykedünk, itt tudjuk megfogni a harmadik hullámot" - fogalmazott.

    Müller arról is beszélt, hogy a 1818-as telefonszámon lehet javítani, pontosítani a regisztrációnál megadott adatokat, és kérte is, hogy ezzel éljenek azok, akik korábban téves adatot közöltek. Kiemelte, ez azért nagyon fontos, hogy valóban el tudják érni az oltást kérőket, és minél előbb el tudják nekik juttatni a védőoltást. Jelezte: az adatvedelem [at] neak [dot] gov [dot] hu címen levélben is lehet jelezni az adatok módosítását.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.