Magyar Narancs: Kiket és mennyire kell ösztönözni a gyerekvállalás érdekében?
Révész Máriusz: Magyarország nehéz demográfiai helyzetbe került. Az úgynevezett termékenységi ráta 1,2-1,3 között mozog. Kevesen tudják, mi ennek a valódi tartalma. Mostanában évente kilencvenezer gyerek születik hazánkban, de százharmincötezernek kellene ahhoz, hogy a népességfogyás megálljon. Ettől nagyon messze vagyunk. 1975-ben született az elmúlt időszakban a legtöbb gyerek: 194 ezer. A születések száma mára kevesebb mint felére csökkent. Ha ez ilyen ütemben folytatódik, és sajnos a tendencia még gyorsulhat is, harmincöt év múlva már csak negyvenötezer, hetven esztendő után csak húsz-huszonöt ezer gyerek születik. Mindenki érezheti, hogy rendkívül súlyos a probléma. Ez történelmi távlatban meglehetősen rövid időszak, semmiség, egy pillanat. Szembe kell nézni azzal: nincs megírva, hogy Magyarországon vagy az egész Kárpát-medencében kétszáz év múlva is élnek magyarok.
Fotó: Németh Dániel
MN: Van-e olyan ember, aki azért csinál gyereket, mert bántja, hogy nem vagyunk már tízmillióan az országban?
RM: A tízmillió szinte lényegtelen; érzelmi kérdés. A fő gond a társadalom elöregedése: folyamatosan romlik az aktív-inaktív arány, aminek súlyos gazdasági következményei lesznek. Egy gazdasági internetes lap mostanában készített erről egy hosszabb elemzést. De eljátszhatunk azzal a gondolatkísérlettel, hogy ha holnaptól senkinek sem születik gyermeke, mi lesz az országban hatvan-hetven év múlva. Lehetne erről egy sci-fit készíteni. Ennél persze valamivel kedvezőbb a helyzet, de így is hatalmas gondok várhatók.
MN: A jelenlegi családpolitika kifejezetten igazságtalan és elitista. Elhangzott az az óhaj is, hogy "minőségi" gyerekek szülessenek.
RM: Én ezt a kifejezést nem szeretem, és soha nem is használtam. Minden ember, minden gyermek érték. Ám látni kell, hogy a magyar családpolitika előtt két kihívás van. Egyrészt vannak olyanok családok, amelyek egzisztenciális biztonságát növeli, ha újabb gyerek érkezik. Radikális képviselőtársaim ezt megélhetési gyerekszülésnek nevezik.
MN: Megélhetés? A családi pótlék mellé kap egy kis segélyt, lesz ideig-óráig valami közmunkája, tudjuk, mennyiért...
RM: Ha egy írni-olvasni nem tudó asszonynak tizennyolc éves korában megszületik a gyereke, annak ez szilárdítja az anyagi helyzetét. Kétségkívül létezik ilyen. Az az életszínvonal, amiről most beszélünk, mindkettőnkétől beláthatatlan mélységben van. Nagy szegénységben élő családokról van szó. Náluk nem az a gond, hogy nem születnek meg a gyerekek, hanem hogy a társadalom képtelen perspektívát nyújtani nekik. A magyar államnak elsődleges feladata, hogy esélyt adjon nekik, kitörési pontokhoz juttassa őket: szakmához vagy magasabb iskolai végzettséghez. Az elmúlt évtizedekben Magyarországon kialakult oktatási rendszerben szinte nincs mobilitás. Aki szegénynek született, nagy valószínűséggel az is marad. Ezért kell átalakítani az oktatási rendszert! A másik elem, és ez családpolitikánk lényege: akik munkából, munkajövedelemből kívánják felnevelni gyerekeiket, azoknak a második, harmadik, negyedik gyerek vállalása ne járjon drámai életszínvonal-csökkenéssel.
MN: Vagyis ott, ahol amúgy is megszületik, ráadásul jobban járnak vele, nem kell olyan nagymérvűen támogatni? Hanem ott, ahol vonakodnak, de féltik az életszínvonalukat.
RM: A családok egy része a két-három gyerek vállalása miatt a szegénységi küszöb alá kerül. Ezeknél a családoknál, akik képesek munkából felnevelni a gyermekeiket, jelentősen csökkenteni kell a további gyermek érkezésével járó életszínvonal-zuhanást. A családok egy másik részénél nem romlik az életszínvonal a gyerek megszületése esetén, meg is születnek a gyerekek, viszont nincs esélyük kitörni. Miattuk fontos hároméves kortól a kötelező óvodába járás, az egész napos iskola, az iskolák fenntartóváltozása és az iskoláztatási támogatás.
MN: Amely szankcióvá válhat, megvonható.
RM: Szerintem nem segítünk a gyereknek, ha folyósítjuk a családi pótlékot, noha nem jár iskolába. Közben analfabéta marad, sehol nem lesz képes elhelyezkedni. Segítettünk? Nem.
MN: Igazgatásrendészeti kérdés, jár-e a gyerek iskolába. Ennie akkor is kell.
RM: Szabályozásunk nyomán egyharmadára csökkent az igazolatlan hiányzások száma. Az általános iskolákban még nagyobb mértékben, a lógás döntően szakiskolákban realizálódik. Lehet szép dolgokat mondani, de az igazság az, hogy ha pénzre megy a dolog, a gyerekek ott vannak a suliban. De ez csak minimumfeltétel. Az iskolai eredményességet segíti, ha a gyerekek többet járnak óvodába, ezért hoztuk előre, 3 éves korra az óvodáztatást.
MN: Nézzük ezt másfelől is! A szlogen szerint a kormány a munkából élőket akarja jobb helyzetbe hozni, segíteni. És ha valaki elveszíti az állását, adott esetben mindkét szülő? Drasztikusan csökkent az álláskeresési járadék időtartama, összege. Olyanok kerülnek lejtőre rövid idő alatt - a gyerekszámtól függetlenül -, akik addig stabilan meg tudtak élni.
RM: A gazdaság állapota közvetlen összefüggésben van a családok anyagi helyzetével. Ön ugyanakkor ugyanabba a hibába esik, amibe a szocialisták: a családtámogatást teljesen összekeveri a szociálpolitikával.
MN: Talán az a baj, hogy önök szétválasztják. Ehelyett a munkateljesítményekkel kapcsolják össze.
RM: Egy francia vagy német baloldali nem is érti, amit a magyar szocialisták rajtunk kérnek számon, s eszerint ön is. Ezekben az országokban ugyanis figyelembe veszik, hogy a jövedelméből ki hány embert tart el, és senki nem kifogásolja, hogy emiatt vannak, akik kevesebb adót fizetnek. Ebben teljes konszenzus van a politikában. Németországban külön adótábla szerint adóznak a gyermeket nevelők, illetve a gyerektelenek. Franciaországban is természetes, hogy a gyermeket nevelők kisebb mértékben járulnak a köz költségeihez. A gyermekek után járó adókedvezményt nem is tekintik támogatásnak. A támogatás ugyanis az, ha a köz pénzéből valakinek adunk. Itt azonban a gyermeknevelés miatt valakinek a megkeresett pénzéből kevesebbet vonnak el. Elismeri az állam, hogy a gyermeknevelés a társadalom számára hasznos, ezért a gyermeknevelés költségei miatt kevesebbel kell hozzájárulnia a köz költségeihez. A több gyermeket nevelő családok minden területen rendkívül nagy hátrányban vannak a társadalomban. Például milyen esélyei vannak egy háromgyerekes anyukának, aki nyolc vagy tíz év után vissza akar térni a munkaerőpiacra? Hol tartanak az azonos végzettségű kortársai, akik nem vállaltak gyereket, hanem karriert építettek. És ha ezt átszámítjuk a későbbi nyugdíjösszegekre, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a több gyermeket nevelő asszonyok jóval kevesebb nyugdíjat kapnak, mint a gyermeket nem nevelő, hasonló végzettségű kortársaik.
MN: Aki csak építi a karrierjét, és ötvenéves korában felfedezi a rák gyógyszerét, az nincs annyira hasznos, mint aki felnevel három gyereket?
RM: Amit én mondtam, az csak egy egyszerű tény. A gyermeket nevelő asszonyok az élet minden területén hátrányban vannak. Ezeket a hátrányokat csökkenteni kell. Ezért vettük be a munkahelyvédelmi akciótervbe a gyesről visszatérő édesanyákat, akik után nem kell két évig járulékot fizetni. Egyébként mindenkinek fontos, hogy szülessenek gyerekek. Azoknak is, akik valamilyen okból gyermektelenek maradnak. Az ő időskorú biztonságukat is kortársaik gyermekei teremtik meg. Elméletben annak alapján kapjuk a nyugdíjat, hogy mennyit fizettünk be. Gyakorlatban a rendszer úgy működik, hogy a mai járulékfizetők által betett összeget osztjuk el a nyugdíjasok közt. És ez így lesz a következő nemzedékeknél is. Ha kevés lesz az aktív befizető, akkor nagy lesz a baj!
MN: Aki nem szült vagy felnőtt a gyereke, az az adójával a más gyerekeinek az iskoláztatását, egészségügyi ellátását, lakhatását, adó- és utazási kedvezményeit finanszírozza, és még sorolhatnám. Nem fizet-e esetleg többet, mint amennyit majd visszakap?
RM: Ha kicsit sarkosan fogalmazunk, az a kérdés, hogy individualistaként számolunk-e, vagy családosként. Az a kérdés, azt tartjuk-e helyesnek, hogy aki a jövedelméből mondjuk három gyermeket nevel, az ugyanannyi adót fizessen, ugyanolyan mértékben járuljon hozzá a közköltségekhez, mint az, aki nem nevel gyermeket. Szerintem nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy egy keresetből hány embert tartanak el.
MN: Kinél? A jómódú, netán milliomos háromgyerekesnél? Ráadásul ezt a réteget erősíti a személyi jövedelemadó két évvel ezelőtti drasztikus, ötvenszázalékos csökkentése. Ha van három gyereke, kapásból legalább kétszázezerrel beljebb van havonta.
RM: Én továbbra is a családi adózásról és a gyermekek után járó adókedvezményekről szeretnék beszélni, azok jogossága mellett szeretnék érvelni...
MN: Azt hiszem, értem.
RM: Az a viszonylag kis keresetű tanár házaspár, amely a három gyerek után mondjuk csak hatvanezer forintot tud a kilencvenkilencezerből érvényesíteni, és a jövedelmi pozíciója ennyivel emelkedett egyik évről a másikra, az ön szerint el van keseredve?
MN: Nyilván nem. De ha ő is megkapná a kilencvenkilencezer forintot a három gyereke után, kicsit jobban örülne. Ha már nem vagyunk tekintettel a rászorultságra, az is igazságosabb lenne, hogy minden sokgyerekes azonos támogatásban részesüljön, és amit keres, azt tegye hozzá.
RM: A családi adózás vagy gyermekkedvezmény nem alanyi jogon járó támogatás. A gyereknevelés költségeire tekintettel kevesebbet vonunk el a családoktól. Kétségtelenül vannak olyanok, akik többet is levonhatnának, de nincs annyi jövedelmük. Ezeknek a családoknak a többsége azonban így is jól járt. Ha valaki nevel egy tehenet, azt levonhatja az összköltségéből. Ha valaki százat, akkor annyit. A gyereknevelésnek is vannak költségei. Az állam bizonyos mértékig ezt most elismeri, és leírható az adóból. Egy gyermek felnevelése legalább olyan hasznos, mint egy tehéné. Nem volt normális rendszer, ahol a teheneket "leköltségelhetted", a gyerek nevelésére fordított összeget nem.
MN: Amit említ, az egy állattenyésztő költsége. Aki csapágyat gyárt, az annak a költségét írja le.
RM: Igen. A gyereknevelés honorálásának mértékén lehet vitatkozni. De abban jó lenne közmegegyezésre jutni, amiben sok más helyen van közmegegyezés, s ebben egyébként az európai fősodorban vagyunk: a családok adóztatásánál figyelembe kell venni, hány embert tartanak el.
MN: Alig lehet valamit hallani róla: tényleg Orbán Viktor családpolitikai tanácsadója?
RM: Igen, felkért erre a feladatra.
MN: Mit tanácsol neki?
RM: Most egy népesedési munkacsoport felállításán dolgozom, aminek feladata lesz a készülő törvények véleményezése ebből a szempontból, továbbá javaslatok, háttéranyagok készítése.
MN: Mennyi a pluszjuttatása ezért?
RM: Egy fillér sem a képviselői juttatáson felül.
