Nagy Márton 15 millió forintért repült tovább az egy éjszakára 1,7 milliós párizsi szállásáról

  • narancs.hu
  • 2025. január 7.

Belpol

Vannak nagy költések, de az apróért is lehajolt a nemzetgazdasági miniszter.

Milliós szállásdíjak és tízmilliós magánrepülőzések is szerepelnek Nagy Márton külföldi útjai közt. A nemzetgazdasági minisztérium költéseit a 444.hu adatigénylése után hozta nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium, ezek alapján Nagy semmin nem spórolt.

A nemzetgazdasági miniszter utazásaira 2023 óta 132 millió forintot fizettek ki, 2023 januárja és 2024 novembere között 49 alkalommal utazott úgy, hogy az útját az NGM szervezte.

A legdrágább utazás nem is a távol-keleti utak közül került ki, hanem egy januári párizsi látogatás futott be győztesnek.  A stratégiai partneri egyeztetésnek nevezett úton a szállásköltsége 3,4 millió forint volt, az egy fős delegációjáé további egymillió, a közlekedési költsége pedig 14,6 millió.

Egy svájci utazás során a szállás 1,6 millióból jött ki, két kísérőjéé pedig 433 ezer forintból, a közlekedés viszont 15,39 millió forint lett. Az NGM hozzátette, a  „miniszter úr nem kereskedelmi járattal utazott”.

A Nemzetgazdasági Minisztérium azt is közölte, hogy a miniszter igénybe veszi a naponta 40 eurós kiküldetési napidíjat is, amely a kormányrendelet alapján jár neki. Ezen a jogcímen 2023 első napja óta 2,14 millió forintot fizettek ki neki.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.