Nagyjából 650 körzetben helyettesként dolgozik a védőnő

  • narancs.hu
  • 2023. november 21.

Belpol

Az ellátottak 25-30 százalékának sérülhet az egyenlő ellátáshoz való joga.

„A csaknem 5000 védőnői körzetből nagyjából 650-ben helyettesként dolgozik a védőnő. Az üres állások mellett ugyanis a gyesen és tartósan távol lévők feladatait is a szomszédos körzetből érkező kollégák látják el” – mondta Szalainé P. Boglárka, a Független Egészségügyi Szakszervezet védőnői alapszervezetének vezetője a Népszavának.

„Minden anyukának, várandós kismamának és kisgyereknek joga van a minőségi védőnői ellátáshoz. Ezt az esélyegyenlőséget azonban ma nem tudja biztosítani rendszer. Nagy a mozgás, de jelenleg 277 területi és további 50 iskolai védőnői állás betöltetlen. Ez önmagában 714 feladatellátási helyet érint, de ennél jóval több helyen oldják meg a feladatot helyettesítéssel” – fogalmazott Szalainé P. Boglárka.

A nagy számú helyettesítés önmagában is nehéz helyzetet teremt, hiszen egy-egy körzetben 200, de akár 350 gondozott (gyermek, várandós) is lehet. Erre terhelődik rá a helyettesített körzet összes feladata. Felmérések alapján a dolgozó védőnők ötöde, tehát nagyjából 1000 védőnő helyettesít, a betöltetlen vagy tartósan távol lévő kolléga körzetét pedig esetenként 2 vagy 3 védőnő látja el megosztva. Mivel az osztott figyelem a saját körzetét is hátrányosan érinti, Szalainé P. Boglárka szerint az mondható, hogy 2500-3000 feladatellátási helyen nem jut a gondozottakra megfelelő mennyiségű idő és figyelem. A NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) összesen 10 000 feladatellátási helyet tart nyilván, tehát

az ellátottak 25-30 százalékának sérül az egyenlő ellátáshoz való joga.

A védőnői szolgálatok júliusi államosítása tovább rontotta a védőnők helyzetét. A kórházakkal az állami átvétel után júliusban aláírt munkaszerződések többségében szerepelt az a kitétel, hogy szeptember 30-ig felülvizsgálják azt, az általános tapasztalat szerint azonban a bérelemek nem változnak, a helyettesítésre viszont jó néhány helyen új elszámolást állítanak be: a korábbi heti 20 óra helyett csak 10 órát számolnak el, vagyis ennyi idő alatt kellene megoldani mindent. A helyettesítési óraszám csökkentésével párhuzamosan erősen visszahúzták az ezért járó díjazást is: több megyében a havi bér 12,5 százalékát fizetik azért, hogy a védőnő a vállára vegyen egy ellátatlan körzetet. Így azonban – nem túl meglepő módon – egyre többen adják vissza a helyettesített körzeteket.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.