Navracsics, az áruló

  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. október 6.

Belpol

Miután az Európai Parlament illetékes bizottsága, múltja okán, a volt igazság-, majd átmeneti külügyminiszterrel feltörölte a brüsszeli padlókat, az érintett jobbnak látta kritikusnak mutatkozni annak a kormánynak a politikájával szemben, melynek maga is tagja volt. Tagja? Valamelyest több ennél, a ma már általa is kárhoztatott politika egyik legfőbb végrehajtója. Megértette tehát: most engedni és megfelelni kell ahhoz, hogy a célt, a biztosi jóváhagyást elnyerje. Ez a maga nemében nyilvánvalóan egyfajta megújított pávatánc.

false

 

Fotó: Kovács Attila/MTI

Ritka pillanat, de nem példa nélküli: a médiatörvényen is változtatgattak a bírálatok nyomán, még ha csak ráncfelvarrások is történtek, miként a bírák nyugdíjba küldésén, s esetenként a visszamenőleges hatályú törvényeken. Változott ettől a rendszer, és jobbak lettek a törvények, illetve azok társadalmi szerepe? Egy csöppet sem. Navracsics mostani megvilágosodása sem több ezeknél; biztosként nem e bírálat határozza majd meg függetlenségét és európai elkötelezettségét, hanem Orbánhoz való viszonya, ami eleve felülír már most is minden brüsszeli elvárást.

Ám az idők változtak, és ez két szempontból sem kedvez ennek a pávatáncnak. Az egyik hangsúlyosan nemzetközi vonatkozású. A 2014-es év e tekintetben sorsdöntő, hisz az elmúlt hónapokban tanúi lehettünk annak, miként ébred rá a világ saját felelősségére a magyar kormánynak biztosított mozgásteret, továbbá azt a toleranciát illetőleg, mellyel eddig Orbán országlását, jogvisszaéléseit szemlélte. A norvégok bátor és tisztességes fellépése a civil szférát ért magyarországi támadásokkal szemben alighanem morális ébresztő lesz az unió számára is, mely eddig rutineljárásnak tekintette az Orbán-kormány autoriter belpolitikájának és a szövetségesekkel szembeni árulásnak a pénzelését.

Még látványosabb az az ellenállás, ami Barack Obama adminisztrációja részéről van kibontakozóban. Reveláció volt a Washington Post, majd a New York Times és a Wall Street Journal kemény fellépése a nyári hónapokban, hogy aztán őszre bekövetkezzék egy teljes fordulat a washingtoni politikai hozzáállásában is. Az Egyesült Államok 2014 nyara után már sohasem fog úgy viszonyulni Orbánhoz, mint azt megelőzően. A kormányzat, Navracsics példáját látván, úgy tűnik, valamelyest érzékeli ezt, ám nem tesz mást, mint amit korábban, pávatáncot lejt, ami azt jelenti: a veszélyt pillanatnyinak és taktikailag kezelhetőnek véli. Pedig erről már szó sincs.

Van azonban egy másik szempont is, ez pedig szigorúan belpolitikai. A magyar jobboldal támogatói tábora a jelek szerint csak Orbán Viktornak nézi el, ha pávatáncot lejt, csak neki hiszi el, hogy a kormány büntetlenül keresztülhazudhatja magát a nemzeti igazságig, másnak azonban nem. A keresztapának mindig igaza van – vélik –, ezt igazolja eddigi páratlan politikai sikere, s hogy – mindenki mással szemben – rajta nem fog sem karaktergyilkosság, sem nemzetközi összeesküvés. Ha egyik-másik kalkulációja rémisztő is, azért nem ő okolható, hanem a maffiacsalád némely alsóbb figurája, aki úgymond megtéveszti, félrevezeti őt.

Te is, fiam, Tibor?

Te is, fiam, Tibor?

Fotó: MTI

Van egy eléggé kiterjedt, intellektuális színvonalát tekintve nem túl magasan szárnyaló levelező társaság, főként a Professzorok Batthyány Körének tagjai tartoznak hozzá. Meg nem mondhatom, miért, de egyik-másik e-mailjük eljut hozzám is, alighanem a pávatánc részeként: nehogy azt gondoljam róluk, hogy valamennyien hülyék lennének. Már egy ideje éktelen háborgás tapasztalható náluk Orbán orosz politikája miatt, amit nyilvánvalóan az „őrült provokátor” s egyébként is „nyilvánvalóan külföldi ügynök” Lovas inspirál, továbbá az antiszemita politika miatt, aminek két fő eredője szerintük Tellér Gyula, valamint Schmidt Mária. És így tovább. Az egymással megosztott fél vagy egész igazságaikból azonban kitűnik: Orbánba vetett hitük egyelőre kikezdhetetlen, de „apostolai” már egyáltalán nem érinthetetlenek. Sőt, amint a rendszer diszfunkcionalitásai egyre inkább kitűnnek, úgy válik a rossz közérzet és a kudarc számukra is mindennapi életérzéssé.

Szemükben Navracsics pávatánca sem a siker része, hanem az árulásé. Orbánnak egyelőre szabad önmagával olykor egyet nem értenie, Navracsicsnak azonban nem engedélyezett, hogy kritizáljon, még akkor sem, ha az a pávatánc jegyében történnék. Az ugyanis nyilvánvalóan a hűtlenség jele.

A szerző a DK külpolitikai kabinetvezetője

Neked ajánljuk