Négy kihívója lesz Botkának Szegeden

  • narancs.hu
  • 2024. május 7.

Belpol

A kormánypártok jelöltje Fölöp László, de indul az elsőfokú ítéletére váró Joób Márton is, aki kétszer futott neki az aláírásgyűjtésnek.

A szegedi polgármesterjelöltek szavazólapján Fülöp László, (Fidesz–KDNP) szerepel majd az első helyen, őt Tímár Tamás, a Mi Hazánk Mozgalom által támogatott jelölt követi, majd Botka László jelenlegi polgármester (Összefogás Szegedért Egyesület) következik. A sort Szabó Bálint (Itt Az Idő Egyesület) és Joób Márton független jelölt zárja. 

A sorrendet a Szegedi Helyi Választási Bizottság sorsolta ki – tudósított a szegeder.hu.

Fülöp László jogász végzettségű, televíziós műsorvezetőként, szerkesztőként ismert. Április közepén jelentette be, kikkel indul, a tájékoztatón arról beszélt, úgy állította össze a képviselőjelölti csapatot, mint Marco Rossi a labdarúgó-válogatottat. Némi meglepetést keltett, hogy a kormánypárt nem indította újból az eddigi közgyűlési frakcióvezetőjét, Tápai Pétert, valamint az egyik legaktívabb képviselőt, Chovanecz Katát. A 2014-ben még kormánypárti polgármesterjelöltként indított Kothencz János is hátat fordít a politikának. 

Fülöp mögött áll a kormánypárti sajtó. A megyei napilap, a Délmagyarország sok háztartásba bedobott, 32 oldalasra felturbózott április 27-i mutatványszámának címoldalán vele közölt interjút, többek között arról, hogy kimenne az emberek közé, meghallgatná a problémáikat, és például rendbe tenné a városi tömegközlekedést.

A Mi Hazánk a húsz éve ügyvédként dolgozó Tímár Tamást indítja, aki többek között azzal az állítással kampányol, hogy a Fidesz és Botka László politikája között nincs érdemi különbség. Tímár a külföldi nagytőke helyett a gazdák érdekében dolgozna, tovább zöldítené Szegedet.

A szintén jogász végzettségű Botka Lászlót 2002-ben, 29 évesen választották meg először Szeged polgármesterévé, most 51 éves. Az MSZP meghatározó vidéki politikusa volt, ma már nem tagja a pártnak, ugyanakkor az őt támogató egyesület jó kapcsolatban maradt a szocialistákkal. A békés városépítő munka folytatására készül, 2002 óta minden választást megnyert Szegeden.

Szabó Bálint jogászról eredetileg azt is lehetett olvasni, hogy Budapesten indul, de végül mégis Szeged mellett döntött. A szegedi önkormányzati képviselő korábban 222 napig volt börtönben, mert bevágott a miniszterelnököt is szállító konvojba. Mivel a bíróság szándékos bűncselekményért elítélte, a szegedi közgyűlés méltatlannak ítélte a képviselői tisztségre, ő azonban megtámadta a határozatot a bíróságon. Szabó a szegedi tömegközlekedésről, a parkolásról, a Cserepes sori piacról és a dorozsmai vásárról is szívesen vitázna a többi jelölttel, a vitára szóló felhívást nyílt levélben tette közzé.

Joób Márton korábban a Botkát támogató egyesület színeiben lett önkormányzati képviselő. Miután büntetőeljárás indult ellene különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás vádjával, eltávolodott a városvezetéstől, és független képviselőként határozta meg magát. A tizenegy gyermekes, háromszoros világbajnok kenus kétszer is nekifutott az aláírásgyűjtésnek. Először a Szögedi Polgárok Egyesületével indult volna, csapatban, de aztán – mint Joób nyilatkozta – az egyesület elnöke, Bakai Csaba „nagyon durván megsértette” Joób feleségét, és csapata „több nőtagjával is tiszteletlen volt”, ezért szakítottak. Joób a családok polgármestere akar lenni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.