Ismét indul Szegeden Botka László

  • narancs.hu
  • 2024. április 15.

Belpol

Egyesületi színekben indul, ellenzéki pártok támogatásával. 

Az Összefogás Szegedért Egyesület jelöltjeként újra indul a szegedi polgármesteri posztért Botka László – írja az MTI.  A politikus az önkormányzati képviselőjelölteket bemutató hétfői rendezvényen azt mondta, a szegedi összefogás 22 éve sikeresen vezeti a várost, egységes és felkészült. Úgy fogalmazott, ezért szeretnének felhatalmazást kérni a szegediektől, hogy tovább folytassák a békés városépítő munkát.

Az Összefogás Szegedért Egyesület színeiben indul a polgármesteri posztért, ugyanúgy, ahogy mind a 19 egyéni képviselő. A „demokratikus ellenzéki parlamenti pártok” pedig támogató szervezetként segítik a közös munkát. 

Mint fogalmazott, az elmúlt évek nehézségei ellenére töretlen Szeged fejlődése. Világjárvány, szomszédban dúló háború, az energiaárak emelkedése és az európai uniós átlagnál háromszor nagyobb infláció sújtotta a magyarokat és a szegedieket. Erre válaszul a szegedi önkormányzat az ország legerősebb szociális hálóját hozta létre, hogy segíteni tudjon a családokon, a gyermekeken, időseken és rászorulókon.  Az elmúlt években csaknem ezer szociális bérlakást adott a város azoknak a szegedieknek, akik nem tudnak önerőből lakáshoz jutni. 

Magyarország húsz éve az Európai Unió tagja, a csatlakozásnak Szeged a legnagyobb győztese. Az önkormányzatnak több száz sikeres uniós pályázata volt az elmúlt időszakban. A támogatások révén komplett városrészek, intézmények újultak meg, korszerűbb infrastruktúra szolgálja a szegedieket, hangsúlyozta Botka László.

 
Botka László, Szeged polgármestere beszédet mond a BYD bejelentésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. január 30-án. Aláírásra került a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító kínai BYD jövőbeli szegedi üzemének helyszínt biztosító telek adásvételi előszerződése.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
 

A politikus az az elkövetkező évek legnagyobb feladataként – a magyar gazdaság történet legjelentősebb beruházása – a BYD elektromos autógyárának megépítésének „levezénylését” említette. A kormány mindent megtett azért, hogy a beruházás Magyarországra jöjjön, a városvezetés pedig több mint egy éves tárgyalássorozattal elérte, hogy a beruházok Szegedet válasszák, mondta.

A beruházással részletesen foglalkozott a Magyar Narancs. 

Az Összefogás Szegedért 19 képviselőjelöltje az emberekkel konzultálva minden városrészre önálló programmal készült, ezt megkönnyítette, hogy közülük tizenöten már korábban is elnyerték a választók bizalmát, legtöbbjük több ciklus óta szolgálja a helyi közösséget, közölte. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.