Négyre nőtt a koronavírusban elhunytak száma Magyarországon

  • narancs.hu
  • 2020. március 20.

Belpol

Pénteken korábban két másik elhunytat jelentettek be.

Péntek estére négyre nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma Magyarországon – írja az Index a hivatalos kormányzati tájékoztatási honlapon keresztül. Egy 53 éves magyar férfiről van szó, aki többszörös krónikus betegségben szenvedett.

Pénteken korábban két másik elhunytat jelentettek be: egy 79 éves és egy 68 éves magyar férfi halt bele a betegségbe. A regisztrált fertőzöttek száma 85, a gyógyultak száma 7, 116-an vannak kórházi karanténban. Összesen 3007 mintavétel történt eddig, a bizonyított fertőzött esetek között 73 magyar állapolgár, 10 iráni, 1 brit, illetve 1 kazah személy van.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.