Nincsenek elkényeztetve a háziorvosok a védőfelszereléseket illetően

  • narancs.hu
  • 2020. március 20.

Belpol

3 maszkot és egy 110 ml-es kézfertőtenítőt kapnak. Komolyan, ezt mind.

Egy budapesti házorvos a mai napon átvette a Mohács utca 24. szám alatt található Országos Mentőszolgálattól a védőfelszerelését, amit az állam biztosított számára: pontosan 3 darab FFP1 típusú maszkot és egy 110 ml-es kézfertőtlenítőt kapott – írja a 444.hu.

Ezen a szetten az asszisztensével kell osztoznia egy első vonalbeli ellátó, belgyógyász háziorvosnak. A portál megjegyzi, hogy ez nem napi felszerelés, hanem az összes, amit az állam egy háziorvos és az asszisztense számára biztosít.

A 444.hu felhívta a doktort, aki szerint ez semmire sem jó, ugyanis az FFP1-es maszk, amit kaptak pont annyira véd, mint a sima sebészi maszk, és három darab belőle nem elég egy orvos számára.

Szerint az elegendő felszerelés az lenne, ha jutna védőszemüveg, műszakonként két darab egy fokkal jobb minőségű FFP3-as maszk neki és az asszisztensének, ha egyszerhasználatos köpenyekben dolgozhatnának és ha elfordul egy gyanús eset, akkor lenne védőruhájuk is.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.