„Nem érti, hogy a magyarok miért viselkednek így velük”

  • - urfi -
  • 2015. június 30.

Belpol

Két véletlenül egymás mellé került, horrorba illő történet a menekültekről és a kalauzokról – meg az utasokról, akik végignézik… A propaganda rohasztja szét a lelkeket.

Az elmúlt hetekben több Facebook-posztot olvastam arról, hogy a budapesti tömegközlekedés közönsége hirtelen elkezdett félni a menekültektől, hogy a Svábhegy nyugdíjasai már nem alszanak nyugodtan a személyes biztonságukat fenyegető fekete hordák miatt.

Ennél is aggasztóbb azonban a két lenti történet, illetve azok egybecsengése. Tegnap este jött szembe a két poszt a Facebookon. Megkérdeztem a kedves szerzőket, hogy közzétehetjük-e őket, akik ebbe készségesen belementek. Többet nem is tennék hozzá, a posztokat betűhíven bemásolom, kordokumentumnak is jók lesznek.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI/AP

Turi Márton posztja:

Napi szocihorror rovatunkban: nemrég Debrecenből Miskolc felé vonatozva volt szerencsém megtapasztalni, milyen jótékony hatása is van zseniális kormányunk bevándorlók ellen hergelő retorikájának. Három fiatal, teljesen kulturált megjelenésű, ránézésre keleti srác utazott velünk egy kocsiban, teljes csendben, senkit sem zavarva. A jegyre vonatkozó kérdésre egy több oldalas, pecsétes, aláírt, angol nyelvű (amennyire meg tudtam ítélni) hivatalosnak tűnő iratot adtak át a kalauznak, aki szemmel láthatóan egy kurva kukkot sem értett belőle, majd néhány tahó „hová utaztok má éé?” kérdés után (hangosan persze, hogy a külföldi is megértse) kettőjüket kőkeményen lezavarta a következő megállónál, búcsúzóul néhány hazai káromkodást utánuk küldve (útravaló a tisztelni hivatott magyar kultúrából), illetve a nemzetközibb párbeszéd jegyében megfejelve mindezt egy kissé zavaros „Báj tiket Budapest!” jótanáccsal. Ezt követően szívmelengető párbeszédbe elegyedett egy joviális öregúrral, aki szerint majd „Brüsszel fizeti a jegyüket”. A jó hangulatot csak a harmadik srác előkerülése törte meg, őt már egyszerűen két megálló között, a töltés mellé dobta ki a kaller (de legalább megálltak előtte, emberszeretetből jeles). Nem vagyok a menekült-kérdés szakértője, ahogy nem látok bele a keleti vonalon nyilván sokmindent megtapasztalt kalauzok lelkivilágába sem, de azért ez akkor is elég elszomorító volt.

Nagy Eszteranna posztja:

19 éves egyetemista vagyok. Tisztában vagyok vele, hogy valószínűleg igen keveset tudok a menekült kérdésről és azt is csak a média által közvetítve.
Pár napja utaztam Debrecenből Szolnokra. A vagon végén, az elkülönített leszállófülkében kb 8-10 velem egyidős fiú utazott a földön ülve. Hirtelen nem értettem, miért megy mindenki át a másik vagonba, és száll le ott, aztán vettem észre, h a srácok valószínűleg bevándorlók. Amint észrevették, h én nem fogom rajtuk átverekedni magam a bőröndömmel, hanem a maradék 3 percet, amíg meg nem áll a vonat Szolnokon ott töltöm, odajött az egyikük (szerintem a legfiatalabb lehetett, olyan 16 körüli). Nem akarok hatásvadász, érzelmes leírásokba bonyolódni, a lényeg, h egy ember akkor néz így ki kb, amikor gyászol és 2 hete nem aludt és nem evett. Elővette a papírjait: egy jegy Debrecenből Kőbánya-Kispestig, egy rendőrségi végzés, letartóztatási papírok stb, mind magyarul, nem volt időm elolvasni őket rendesen. Kérte, h segítsek, senki nem segít nekik, nem érti, h a magyarok miért viselkednek így velük, senki nem segít rajtuk. Mondtam, h bármiben, ha tudok segítek, mit szeretne. És csak a papírjait mutogatta újra, meg, h ők Németországba akartak menni. A többiek aztán elkezdték csitítani, h „hagyjad, nem fog segíteni”. Mire bármire is tudtam volna reagálni, h a rendőrségi végzéssel nem tudok mit csinálni, megérkeztünk Szolnokra. Megjött a kalauz (és nem igazán értem miféle posztból adódóan) mindannyiukat kb lerugdosta és taszigálta a vonatról gyönyörű magyar mondatok és káromkodások kíséretében, hogy engedjék leszállni az utasokat. Csak én szálltam le ott. És én akkor már rég lenn voltam, a fiúk segítettek leszállni a bőrönddel, de mindegy.
Eddig csak a lelkes kommentelő szintjén vettem részt ebben az egészben.
Nem akarok semmit eltúlozni, a saját szubjektív benyomásomat és érzéseimet fogom leírni. Úgy érzetem magam, mint egy holokauszt filmben. Ahol valakik kisebbségben vannak, ahol az emberek megvetnek egy csoportot, ahol „legálisan” meg lehet alázni, bántalmazni lehet embereket, mert senki nem fog szólni, senki nem fog semmit se csinálni, sőt (nagyon remélem, hogy nem a többség) de jó pár ember még elismerő mosollyal az arcán bólogatni is fog hozzá, ahol a kireszketett csoportnak fogalma sincs, hogy éppen mi történik velük, és úgy hajtják le őket a vonatról, ahogy teheneket szokás és mindenki úgy gondolja, hogy nem az ő dolga, h segítsen.
Ahogy elment a vonat, vissza akartam szállni, csinálni akartam valamit, egyszerűen bűnösnek éreztem magam abban, ahogy ezekkel a fiúkkal viselkednek.
Elmeséltem azóta több ismerősömnek is az esetet. És (biztos azért mert magyar a fő szakom) de mindenki magyarázkodása és hárítása, csak ugyanazt a mondatot idézte fel bennem a Sorstalanság legvégéből, h „de hát mit tehettünk volna?”. pff. nyilván semmit.
Ezzel a poszttal nem tervezem megváltani a világot. Holnap bemegyek az utolsó vizsgámra és utána megnézem, hogy az internetes prédikálás helyett, hogyan tudok tényleg tenni is valamit.
És mielőtt, rászállnának a hasonlatomra. Tudom, hogy a menekültek illegálisan lépték át a határt, ami „bűncselekmény”, és hogy ezer ponton nem stimmel ez a párhuzam, ezért írtam le azt a pontot, ahol igen. Ezzel tudtam a legjobban kifejezni azt, hogy akkor, hogy éreztem magam és hogy azóta mi játszódott le bennem.
Továbbra sem vagyok a menekült kérdés szakértője. Viszont, ami a vonaton történt (és valószínűnek tartom, hogy nem egyszeri esetről van szó) elfogadhatatlannak és emberhez nem méltónak tartom.

Figyelmébe ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.

Törvény, tisztesség nélkül

Hazánk bölcsei nemrég elfogadták az internetes agresszió visszaszorításáról szóló 2024. évi LXXVIII. törvényt, amely 2025. január 1. óta hatályos. Nem a digitális gyűlöletbeszédet kriminalizálja a törvény, csak az erőszakos cselekményekre felszólító kommentek ellen lép fel.

Nem így tervezte

Szakszerűtlen kéményellenőrzés miatt tavaly januárban szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 77 éves nő Gyulán. Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ítélték el és tiltották el foglalko­zásától az érintettet.

Amikor egy haldokló csak az emberségre számíthat – életvégi ellátás helyett marad a várakozás a sürgősségin

A gyógyító kezelésekre már nem reagált az idős szegedi beteg szervezete, így hazaadták, ám minden másnap a sürgősségire kellett vinni. Olykor kilenc órát feküdt a váróban emberek között, hasán a csövekkel és a papucsával. Palliatív ellátás sok helyen működik Magyar­országon – a szegedi egyetem intézményeiben még nem.