„Nem érti, hogy a magyarok miért viselkednek így velük”

  • - urfi -
  • 2015. június 30.

Belpol

Két véletlenül egymás mellé került, horrorba illő történet a menekültekről és a kalauzokról – meg az utasokról, akik végignézik… A propaganda rohasztja szét a lelkeket.

Az elmúlt hetekben több Facebook-posztot olvastam arról, hogy a budapesti tömegközlekedés közönsége hirtelen elkezdett félni a menekültektől, hogy a Svábhegy nyugdíjasai már nem alszanak nyugodtan a személyes biztonságukat fenyegető fekete hordák miatt.

Ennél is aggasztóbb azonban a két lenti történet, illetve azok egybecsengése. Tegnap este jött szembe a két poszt a Facebookon. Megkérdeztem a kedves szerzőket, hogy közzétehetjük-e őket, akik ebbe készségesen belementek. Többet nem is tennék hozzá, a posztokat betűhíven bemásolom, kordokumentumnak is jók lesznek.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI/AP

Turi Márton posztja:

Napi szocihorror rovatunkban: nemrég Debrecenből Miskolc felé vonatozva volt szerencsém megtapasztalni, milyen jótékony hatása is van zseniális kormányunk bevándorlók ellen hergelő retorikájának. Három fiatal, teljesen kulturált megjelenésű, ránézésre keleti srác utazott velünk egy kocsiban, teljes csendben, senkit sem zavarva. A jegyre vonatkozó kérdésre egy több oldalas, pecsétes, aláírt, angol nyelvű (amennyire meg tudtam ítélni) hivatalosnak tűnő iratot adtak át a kalauznak, aki szemmel láthatóan egy kurva kukkot sem értett belőle, majd néhány tahó „hová utaztok má éé?” kérdés után (hangosan persze, hogy a külföldi is megértse) kettőjüket kőkeményen lezavarta a következő megállónál, búcsúzóul néhány hazai káromkodást utánuk küldve (útravaló a tisztelni hivatott magyar kultúrából), illetve a nemzetközibb párbeszéd jegyében megfejelve mindezt egy kissé zavaros „Báj tiket Budapest!” jótanáccsal. Ezt követően szívmelengető párbeszédbe elegyedett egy joviális öregúrral, aki szerint majd „Brüsszel fizeti a jegyüket”. A jó hangulatot csak a harmadik srác előkerülése törte meg, őt már egyszerűen két megálló között, a töltés mellé dobta ki a kaller (de legalább megálltak előtte, emberszeretetből jeles). Nem vagyok a menekült-kérdés szakértője, ahogy nem látok bele a keleti vonalon nyilván sokmindent megtapasztalt kalauzok lelkivilágába sem, de azért ez akkor is elég elszomorító volt.

Nagy Eszteranna posztja:

19 éves egyetemista vagyok. Tisztában vagyok vele, hogy valószínűleg igen keveset tudok a menekült kérdésről és azt is csak a média által közvetítve.
Pár napja utaztam Debrecenből Szolnokra. A vagon végén, az elkülönített leszállófülkében kb 8-10 velem egyidős fiú utazott a földön ülve. Hirtelen nem értettem, miért megy mindenki át a másik vagonba, és száll le ott, aztán vettem észre, h a srácok valószínűleg bevándorlók. Amint észrevették, h én nem fogom rajtuk átverekedni magam a bőröndömmel, hanem a maradék 3 percet, amíg meg nem áll a vonat Szolnokon ott töltöm, odajött az egyikük (szerintem a legfiatalabb lehetett, olyan 16 körüli). Nem akarok hatásvadász, érzelmes leírásokba bonyolódni, a lényeg, h egy ember akkor néz így ki kb, amikor gyászol és 2 hete nem aludt és nem evett. Elővette a papírjait: egy jegy Debrecenből Kőbánya-Kispestig, egy rendőrségi végzés, letartóztatási papírok stb, mind magyarul, nem volt időm elolvasni őket rendesen. Kérte, h segítsek, senki nem segít nekik, nem érti, h a magyarok miért viselkednek így velük, senki nem segít rajtuk. Mondtam, h bármiben, ha tudok segítek, mit szeretne. És csak a papírjait mutogatta újra, meg, h ők Németországba akartak menni. A többiek aztán elkezdték csitítani, h „hagyjad, nem fog segíteni”. Mire bármire is tudtam volna reagálni, h a rendőrségi végzéssel nem tudok mit csinálni, megérkeztünk Szolnokra. Megjött a kalauz (és nem igazán értem miféle posztból adódóan) mindannyiukat kb lerugdosta és taszigálta a vonatról gyönyörű magyar mondatok és káromkodások kíséretében, hogy engedjék leszállni az utasokat. Csak én szálltam le ott. És én akkor már rég lenn voltam, a fiúk segítettek leszállni a bőrönddel, de mindegy.
Eddig csak a lelkes kommentelő szintjén vettem részt ebben az egészben.
Nem akarok semmit eltúlozni, a saját szubjektív benyomásomat és érzéseimet fogom leírni. Úgy érzetem magam, mint egy holokauszt filmben. Ahol valakik kisebbségben vannak, ahol az emberek megvetnek egy csoportot, ahol „legálisan” meg lehet alázni, bántalmazni lehet embereket, mert senki nem fog szólni, senki nem fog semmit se csinálni, sőt (nagyon remélem, hogy nem a többség) de jó pár ember még elismerő mosollyal az arcán bólogatni is fog hozzá, ahol a kireszketett csoportnak fogalma sincs, hogy éppen mi történik velük, és úgy hajtják le őket a vonatról, ahogy teheneket szokás és mindenki úgy gondolja, hogy nem az ő dolga, h segítsen.
Ahogy elment a vonat, vissza akartam szállni, csinálni akartam valamit, egyszerűen bűnösnek éreztem magam abban, ahogy ezekkel a fiúkkal viselkednek.
Elmeséltem azóta több ismerősömnek is az esetet. És (biztos azért mert magyar a fő szakom) de mindenki magyarázkodása és hárítása, csak ugyanazt a mondatot idézte fel bennem a Sorstalanság legvégéből, h „de hát mit tehettünk volna?”. pff. nyilván semmit.
Ezzel a poszttal nem tervezem megváltani a világot. Holnap bemegyek az utolsó vizsgámra és utána megnézem, hogy az internetes prédikálás helyett, hogyan tudok tényleg tenni is valamit.
És mielőtt, rászállnának a hasonlatomra. Tudom, hogy a menekültek illegálisan lépték át a határt, ami „bűncselekmény”, és hogy ezer ponton nem stimmel ez a párhuzam, ezért írtam le azt a pontot, ahol igen. Ezzel tudtam a legjobban kifejezni azt, hogy akkor, hogy éreztem magam és hogy azóta mi játszódott le bennem.
Továbbra sem vagyok a menekült kérdés szakértője. Viszont, ami a vonaton történt (és valószínűnek tartom, hogy nem egyszeri esetről van szó) elfogadhatatlannak és emberhez nem méltónak tartom.

Figyelmébe ajánljuk

A kis pénzrablás

  • - ts -

Gyakorlatilag másodpercre ugyanakkor járunk Németország történelmében, mint a Good bye, Lenin! hősei. Az ország még két részben van, de a fal már ledőlt, a tegnap még oly zord határőrök már csak az üstöküket vakargatják, s nézik, hogyan suhannak el a Barkasok.

Papírpapság

Tradíció és haladás – a művészetektől a politikáig évszázadok óta ez a kettő harcol egymással, miközben a békésebb időszakokban jinként és jangként egészíthetik ki a másikat.

Becsap

  • Kiss Annamária

Irtó hangosan, ajtócsapkodással és kiabálással kezdődik a Budaörsi Latinovits Színházban tíz éve színpadra állított, most pedig a Vígszínházra hangszerelt Liliomfi-előadás. Ifj. Vidnyánszky Attila rendezte, és Szigligeti Ede nyomán Vecsei H. Miklós írta a szövegkönyvet és a dalszövegeket.

Keserédes felelősség

A szülővé váló női művészek munkásságába rendszerint valamilyen módon beépül az anyaság témája. Ezt a műkritikusok és a kollégák rendszerint egyfajta kitérőnek tekintik, ami után a művész visszatérhet az „igazi” művészethez.

Egy tipikus NER-karrier

Magyar Péter fent említett sajtótájékoztatója után egy eddig viszonylag ismeretlen informatikai vállalkozó, Vertán György is a reflektorfénybe került, mivel Magyar azt állította, hogy volt felesége, Varga Judit, illetve volt barátnője, Vogel Evelin Vertántól kap „apanázst”, az egyik átutalással, a másik készpénzben. Mindez azért zajlik így, mert az üzletember Kubatov Gábor barátja.

A kezükben robbanhat föl

Egészen elképesztő, mi zajlik itt vasárnap délután óta, amikor Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Fidesz manipulált, részben mesterséges intelligencia segítségével előállított hangfelvételekkel lejáratókampányt indít ellene.

„Sorok kígyóznak”

A színházi rendezés mellett foglalkozik képzőművészettel, irodalommal, filmkészítéssel. A kijivi alkotó egészen 2013-ig sokszor dolgozott magyarországi színházakban rendezőként és – főképp Vidnyánszky Attila rendezéseiben – díszlettervezőként. Aztán visszatért hazájába, a háború kitörése is ott érte. Az ukrajnai színházi állapotokról kérdeztük.

Mindent a 25-re

Az Orbán-kormány továbbra is töretlen lelkesedéssel várja az új amerikai kormányzat hivatalba lépését. Pedig ez nemigen fogja segíteni a 2025-ös magyar költségvetés kulcsfontosságú sarokszámainak teljesülését.