Nem hosszabbítja meg a Médiatanács a Klubrádió jogosultságát

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 11.

Belpol

Pályázatot írnak ki a frekvenciára, bizonytalanná válhat a rádió sorsa.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerint a Klubrádió most lejáró médiaszolgáltatási jogosultsága alatt több alkalommal is megsértette a médiatörvényt, és emiatt különböző jogkövetkezményeket alkalmazott a médiaszolgáltatóval szemben. A Médiatanács közölte: emiatt úgy döntött, hogy a rádió 2021. február 14-én lejáró jogosultságát nem hosszabbítja meg, a rádió kérelme a hosszabbításnak nem tesz eleget, hanem pályázatot ír ki a Budapest FM 92,9 MHz-es közösségi rádiós frekvenciára, írja a Media1.

A lap hozzáteszi, ez azt jelenti, hogy ha a Klubrádió továbbra is működni akar a mostani frekvencián, akkor azt csak úgy tudja megtenni, ha új pályázatot nyújt be és meg is nyeri azt.

Ez nem az első eset, hogy a rádió nehéz helyzetbe kerül, korábban is próbálta már ellehetetleníteni a Médiatanács a működésüket. Néhány napja pedig a Klubrádió elveszítette digitális terjesztésének a lehetőségét is. Ezért, ha 2021 februárjától nem jut újra analóg frekvenciához, könnyen lehet, hogy egy ideig csak az interneten lesz elérhető a rádió.

A Klubrádió vezérigazgatója korábban azt nyilatkozta a Media1-nek, hogy nem követtek el olyan jogsértéseket, ami alapján felmerülhetne, hogy ne kapnának hosszabbítást. Arató András a mostani döntésről a laptól értesült és egyelőre nem kommentálta azt, későbbre ígért tájékoztatást.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.