Orbán: általános korlátozásra nem kell számítani, az emberek azt akarják, hogy Magyarország működjön

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 11.

Belpol

Ingyenes lehet az influenza elleni védőoltás, a tesztek pedig hatósági árasak lehetnek.

Orbán Viktornak van egy haditerve, amelynek az első része a nemzeti konzultáció volt, erről számolt be a miniszterelnök a szokásos péntek reggeli Kossuth Rádiós interjújában. A hvg.hu szemléje szerint Orbán úgy foglalta össze a konzultáció eredményeit, hogy:

"Az emberek azt akarják, hogy Magyarország működjön!"

A miniszterelnök elmondta, hogy szerinte az ország az első hullámban jól vizsgázott, a második hullám kezelésénél pedig két dologra van szükség:

  • a tapasztalatra,
  • és arra a tudásra, hogy az emberek mit hajlandóak elfogadni.

Orbán hozzátette, hogy az első és második hullám számos ponton különbözik egymástól, de az közös pont, hogy az időseket védeni kell. És az is, hogy "megvédjük Magyarország működőképességét. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a vírus megbénítsa az országot."

A szerdai kormányülésen már hoztak döntéseket, szombaton reggel pedig az Operatív Törzs is összeül a további járványügyi intézkedések meghozatala érdekében.

Általános korlátozásra viszont nem kell számítani, csak egyedi izolációkra. Például "ha valahol egy iskolában felüti a fejét a járvány, akkor nem fogják bezárni. Egyedi izolációk lesznek, csak akkor zárnak le egy intézményt, ha már semmi mást nem tudnak tenni" - mondta Orbán. Emellett az idősotthonok bezárására és a látogatási tilalmak bevezetésére kell számítani.

A miniszterelnök továbbá utasította Kásler Miklóst, hogy tegye ingyenessé az influenza elleni védőoltást annak, aki kéri és hamarosan a tesztek is hatósági árasak lesznek.

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.