Nem kerülnek bíróság elé a népszavazást megakadályozó kopaszok
nvi2.jpg

Nem kerülnek bíróság elé a népszavazást megakadályozó kopaszok

  • narancs.hu
  • 2017. április 20.

Belpol

Több mint egy évvel az után, hogy egy kigyúrt kopaszokból álló csoport megakadályozta a Nemzeti Választási Irodában, hogy a szocialisták időben leadhassák a vasárnapi boltzár elleni népszavazási kezdeményezésüket, a Fővárosi Törvényszék elutasította Nyakó István ez ügyben tett vádindítványát.

Az MSZP tavaly február 23-án akarta leadni a vasárnapi boltzár elleni népszavazási indítványát. A párt nevében Nyakó István próbálta meg leadni a kérdést, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előterében tömörülő kopaszok azonban megakadályozták ebben a politikust. A kigyúrt fiatalemberek azonban Erdősi Lászlónét, Herceghalom polgármesterének feleségét odaengedték, ő a kormány által elrendelt vasárnapi zárva tartás folytatása mellett kampányolt volna.

A 24.hu azt írja, hogy Nyakó és jogi képviselője népszavazás rendje elleni bűntettre hivatkozva indítványozta, hogy az akcióban részt vevő 11 férfi ellen induljon eljárás. A politikus azért indított pótmagánvádas eljárást, mert a nyomozó hatóságok nem indítottak eljárást. Most a bírósági végzés szerint Nyakó István nem sértettje az ügynek, és nem jogosult pótmagánvádlóként fellépni, mert „a népszavazási kezdeményezése akadályozása elsődlegesen a népszavazási eljárásban szerephez jutó állami szervek döntésének befolyásolására irányulhat”. Pedig ugye Nyakó volt az, akit nem engedtek oda a bélyegzőhöz, hogy leadhassa kérdését.

Az eset óta az is kiderült, hogy az akciózó kopaszok közül volt, akit korábban rablásért, erőszakkal elkövetett lopásért, súlyos testi sértésért ítéltek el, másikuk pedig például gyermekkorú ellen elkövetett súlyos testi sértés, több rablás és kábítószerrel való visszaélés miatt kapott több év börtönbüntetést és közügyektől való eltiltást. A társaság közül korábban többen a Fradi Securitynek is dolgoztak, az idős nő segítője, Varró Ádám pedig Kubatov Gábor Fradi-elnök és Fidesz-alelnök osztálytársa volt.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.