Nem lesz füves felvonulás

  • narancs.hu
  • 2025. március 21.

Belpol

Betiltották a Kutya Párt hagyományos, a marihuána legalizálását célzó rendezvényét.

Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva. Mondhatni elvesztette realitásérzékét. Ezért újra kiállunk minden sebtiben elnyomott füves cigiért és a marihuána jogaiért”, írta ki a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pénteken a Facebook-oldalára, arra utalva, hogy

az Alaptörvény legújabb módosítására hivatkozva betiltotta rendőrség a fű legalizálását követelő demonstrációjukat.

 Évek óta a párt rendezi meg a Million Marijuana Marchot, ami egy nemzetközi, a fű legalizációját követelő demonstráció. „Idén is szerettünk volna – és fogunk is – az okos drogpolitikáról és a spártai törvényeknél pár fokkal felvilágosultabb szabályozásról beszélgetni, egyeztetni a társadalommal, ne adj isten hozzáértő szervezetekkel, istenbocsá a döntéshozókkal!”, írták.

A rendőrség azzal engedélyezte a megmozdulást, hogy ha addig elfogadja az Országgyűlés az Alaptörvény módosítását, akkor mégsem engedélyezik, ezért a Kúriához fordulnak, hogy mindenképpen meg tudják rendezni az eseményt. A nemzetközi múltú menetet 1999 óta több száz városban rendezik meg valamikor tavasszal, április-májusban. Magyarországon először 2003-ban volt ilyen, a Kendermag Egyesület jóvoltából. 

Még körbe se ért az új Alaptörvény-módosítás, máris stoppolja a 420-at a kormány. Hamuba tiporják hagyományainkat – de...

Posted by Magyar Kétfarkú Kutya Párt on Friday, March 21, 2025

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.