Nem nyit újabb szavazóköröket Angliában és Németországban a Nemzeti Választási Iroda

  • narancs.hu
  • 2022. január 17.

Belpol

Csak a választások után mérik fel, lenne-e rá igény.

Az áprilisi választásokig már nem tervez javaslatot tenni arra a Nemzeti Választási Iroda (NVI), hogy például Németországban vagy Nagy-Britanniában több szavazóhelyiségben is szavazhassanak a magyar állampolgárok. Nagy Attila, a szervezet elnöke a Szabadeurópának adott interjújában azt mondta: „A hatályos rendelkezések alapján egy külképviseleti választási iroda és egy szavazókör az, ahol lebonyolítják a külképviseleti választást. A nagyszámú választópolgárra itt ugyanazzal a technikával lehet reagálni, mint itthon: nagyobb apparátust küldünk ki, illetve nagyobb helyszínen történik a szavazás. Például Londonban egy 1200 négyzetméteres új helyszínen.”

Bár Németországban és Nagy-Britanniában mint ismert, nagyon sok magyar él, az előbbiben csak 5 külképviseleten (Berlinben, Düsseldorfban, Münchenben, Nürnbergben, Stuttgartban), az utóbbiban pedig csak háromban (Londonban, Edinburgh-ban, Manchesterben) lehet szavazni.

Az angliai magyarok az aHangon kezdeményezték, hogy további 12 városban tudjanak szavazni (Leedsben, Liverpoolban, Birminghamben, Cardiffban, Brightonban, Bristolban, Southamptonban, Exeterben, Norwichban, Nottinghamben, Cambridge-ben, Canterburyben). Nagy Attila azt mondta, hasonló javaslatokat a választásokat követően a friss tapasztalatok alapján tesznek.

Az interjúban szóba került az is, mennyire ellenőrizhetők a határon túliaknak biztosított levélszavazás nyilvántartásai, hisz' a választói névjegyzékben csak tízévente kell ellenőrizni a szavazók személyazonosságát, így például az elhalálozásukról továbbra sem értesül az NVI. Ebben az esetben a Nemzeti Választási Iroda az önbevallásos módszerre bízza magát. „Mi arra buzdítjuk a regisztráció mellett a külhoni állampolgárokat, hogy ahol a családban történt elhalálozás, jelentsék be, és ezután az elhalálozott lekerül a levélben szavazók névjegyzékéről. Erre a most októberben kiküldött értesítők nyomán is volt példa” – mondta az NVI vezetője.

(Szabadeurópa)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.