Komáromi Zoltán: Ezzel a vírussal nem lehet együtt élni

Belpol

A Demokratikus Koalíció egészségpolitikusa, gyakorló háziorvos szerint a karanténszabályok szigorú betartásával, nagy számú teszteléssel és a harmadik, negyedik oltás beadásával jövő tavasszal megállítható lenne a járvány. Kormányváltás esetén bevezetnék ezeket az intézkedéseket.

magyarnarancs.hu: Alaposan beindult az omikron, sőt már összetalálkozhat az influenzavírussal.

Komáromi Zoltán: Ebben a két betegségben pontosan az a fura, hogy mindkettő nagyjából ugyanazokat a tüneteket okozza, tehát lázat, hurutos panaszokat, köhögést, torokfájást, orrdugulást, izomfájdalmakat, levertséget. A háziorvosnak nincs eszköze, még akkor sem, ha a beteggel fizikailag találkozna, ami által el tudná különíteni, hogy egyszerű vírusos nátháról, adenovírus-fertőzésről van-e szó, vagy influenzáról – ami nagyságrendileg komolyabban veendő betegség –, avagy a koronavírus egyik változatáról. Azt kell, illetve kellett volna elérni, hogy minél nagyobb legyen az átoltottság, mind a koronavírus, mind az influenzavírus tekintetében. Sajnos Magyarországon országos szinten egyik sem valósult meg. A praxison belül azért elég jól állok, így feltehetően nálam arányaiban kevesebben betegszenek meg majd influenzában, koronavírus-fertőzésben, vagy mindkettőben. A kettő együtt nem azért különösen veszélyes, mert az emberi szervezet sejtjeiben szaporodva létrejöhet esetleg egy új, „öszvér“ vírus, hanem

a két betegség egyidejű megjelenése fokozottabban megterheli a beteg szervezetét, miközben olyan irányban mutálódhat a koronavírus, és úgy fertőz, hogy az eredeti vírusnak valamilyen, esetleg rosszabb, veszélyesebb tulajdonságát viszi tovább.

Lehet az egyébként jó tulajdonság is, ahogy most például a deltából omikron lett, miáltal a halálos szövődmények és a fatális tüdőelváltozások aránya jelentősen csökkent, viszont tízszer olyan fertőzőképes, mint a korábbi változatok. Sokkal több embert fertőz meg – nem biztos, hogy meg is betegíti őket –, és ők második körben még sokkal több embert tudnak továbbfertőzni. Így a betegek száma exponenciálisan nőhet, számuk jóval nagyobb lesz, mint a delta vírusnál. És mivel nincs megfelelő átoltottság, és nagy tömegű tesztelés, rengetegen járkálnak közöttünk úgy, hogy nem is tudnak a fertőzöttségükről. Lehet, hogy holnapután vagy három nap múlva fognak belázasodni, de addig mennek boltba, munkahelyre, iskolába, óvodába, közlekednek villamoson, kezet fognak, puszit adnak, és továbbadják a vírust. Emiatt valószínűleg az egészségügy kapacitásai rendkívül keményen le lesznek foglalva.

magyarnarancs.hu: A kormányzat ezen belül kizárólag a kórházi kapacitást emlegeti.

KZ: Ezt mondom több mint egy éve, hogy egy ilyen járványt nem a kórházak intenzív osztályán kell megállítani, mert ott már nem lehet. Azt kell elérni, hogy az emberek ne, vagy minél kisebb számban fertőződjenek meg, korai stádiumban jussanak olyan kivizsgálásra covid-ambulanciákon, ami bebizonyítja, hogy a tüdeje károsodott, vagy nem; és ne akkor derüljön ki ez, amikor valakinek a tüdeje 80 százaléka tönkrement, hanem amikor még csak 10-15 százalékban, mert akkor még van esélyünk. Így – védőoltásokkal, egyéni védőeszközökkel, távolságtartással, tömeges rendezvények (különösen zárt térben való) megrendezésének korlátozásával, karanténintézkedésekkel kiegészítve – a kórházak nagyfokú leterhelése nélkül is megfogható lett volna a járvány. A kormányzat azonban mindezt elmulasztotta, illetve három-négy hetes késéssel csinált mindent.

magyarnarancs.hu: Mit tesz ön mint háziorvos, ha jön egy telefon, és azt mondja a páciens, hogy ez meg ez a tünete van, ami lehet covidtól is, influenzától is?

KZ: Az influenzára nincs igazán hatásos gyógyszerünk.

Ami viszont hasznos lehet, az recept nélkül kapható: köptető, orrspray, torokfertőtlenítő, lázcsillapító.

Ezeknek a gyógyszereknek egyébként is ott kell lenniük minden háztartásban. Valamint szükséges az ágynyugalom, a folyamatos folyadékbevitel, és a levegő párásítása. A koronavírus ellen van most egy hatásos gyógyszer, amit annak, aki PCR-pozitív, és ha klinikai tünetei vannak, fel kell íronom.

magyarnarancs.hu: Odáig azonban el kell jutni.

KZ: Egy évvel ezelőtt kitaláltunk a praxisban egy kérdezési protokollt. A napi 80-100 telefonból csak körülbelül huszat rendezek én, amiket továbbadnak nekem az asszisztenseim. Egyéb esetekben azt ők is el tudják mondani a páciensnek, s el is mondják, hogy mit és hogyan kell csinálni. Azokat küldöm PCR-tesztre, akik foglalkozásuk folytán potenciálisan rengeteg embert képesek megfertőzni. Továbbá azoknak kérek tesztelést, akiknek tünetük van és valami olyan alapbetegségük, amikor félő, hogy a betegség súlyos következményeket okozhat. Ha azonban így, korán megtaláljuk a vírust PCR-ral, és a betegeknek magas lázuk, nehézlégzésük van, rossz a közérzetük, elesettek, elvesztették a szaglásukat és így tovább, akkor őket haladéktalanul eljuttatom egy olyan osztályra, ahol rögtön megcsinálják a tüdő CT-t, a megfelelő laborvizsgálatokat, azonnal be tudják neki adni azt az infúziót, ami jócskán lassítja a vírus szaporodását. Így lehet, hogy meg tudjuk előzni a kórházi, vagy az intenzív osztályos felvételt. Azoknak is elrendelem a PCR-tesztet, akik félnek a koronavírus-fertőzéstől; borzasztó nagy hiba volna, amennyiben nem szerzek számukra bizonyságot arra, hogy betegek-e vagy sem.

magyarnarancs.hu: Többen – köztük ön is – felvetették, olyan ambulanciákat, illetve tesztelő pontokat kellene létesíteni, kijelölni, ahol egyrészt a szükséges teszteléseket el lehetne végezni, másrészt meg lehetne vizsgálni a tünetekkel rendelkező fertőzötteket. Ezáltal ezt az ellátást le lehetne választani a más betegséggel, vagy annak gyanújával küszködőkétől.

KZ: Így van. A Novotel parkolójában például le van téve hónapok óta két konténer, és abban folyamatosan, éjjel-nappal, két mintavevő helyen, tehát kettesével tudnak szakszerűen mintát venni, és informatikailag nagyon korrekt módon gyakorlatilag 6-8 óra múlva leletet tudnak adni. Ez egy magánvállalkozás. Miért nem tudja megcsinálni az állam is? Ki kellene alakítani ilyen tesztelő pontokat például a bevásárlóközpontok parkolójában; ott sokan járnak, könnyű megközelíteni, napi 24 órában működtetni. Ez egy harmincezres kisvárosban is megvalósítható; esetleg nem kell két mintavevőhely, csak egy. Oda a környező falvakból is be tudnak jönni. Kell ehhez egy call center, ahol időpontot lehet foglalni, hogy ne kilométeres sor álljon, és ha látszik, hogy nagy az igény, be lehessen állítani akár egy második mintavevő helyet.

Ennek három előnye van. Az egyik az, hogy szakszerűen veszik a mintát. Ehhez szaktudás kell, és ez hiányzik az otthoni teszteléseknél. A rossz mintavétel biztosan negatív eredményt hoz, akkor is ha az adott ember fertőzött. A második előny: a tesztpontokon végzett mintavétel ténye, eredménye bekerül az országos nyilvántartásba, ami mind járványügyi, mind betegségkezelési szempontból szükséges lenne. Ám ha odahaza valaki csinál egy gyorstesztet, arról egyedül ő tud. A harmadik indok pedig az, hogy nem terhelek le a teszteléssel rendelőintézetet, kórházat, háziorvosi rendelőt. Ráadásul mintavételt csak teljes menetfelszerelésben szabad elvégeznünk, mert különben akár a mintavevő is megfertőződhet. Ha egy tesztelő ponton véletlenül pozitív eredménnyel jár a vizsgálat, a kötelező azonnali teljes fertőtlenítés miatt csak az egyik mintavételi hely blokkolódik le arra a fél-háromnegyed órára, míg ha háziorvosi rendelőben történne ilyen, akár mind a két rendelést fel kellene függeszteni.

magyarnarancs.hu: Komplett vizsgáló ambulanciákat nem lehet létrehozni?

KZ: Nem lehet számtalanul, mert kell hozzá CT, vagy legalább egy nagyon jó minőségű röntgengép, laboratórium, belgyógyászati sürgősségi vizsgálat, ehhez megfelelő eszközök és szakemberek, hiszen ha valaki köhög, lázas, és nehézlégzése van, lehet akár szívinfarktusa is, és azt nem lehet egy utcai konténerben megvizsgálni.

magyarnarancs.hu: Ezzel szemben mit lehetne csinálni?

KZ: Ezt kellett volna megtervezni tavaly áprilisban-májusban. Kijelölni azokat a kórházakat, vagy kórházi épületeket, ahol nincs covid-ellátás. Ahova a betegek is akkor jöhetnek, ha nem covidosok, és így megoldom az epehólyaggyulladást, a szívpanaszokkal jelentkezőket, a vastagbélgyulladással, vagy akár a lábtöréssel, más sérülésekkel jelentkezőket, és minden mást, ami nem covid. Ehelyett ha valaki befeküdt egy combnyaktöréssel, könnyen megeshetett, hogy pont ott kapta el a koronavírus fertőzést.

magyarnarancs.hu: Kapnak-e folyamatosan aktuális protokollt vagy valamiféle más szakmai jellegű, a változásokhoz folyamatosan frissülő tájékoztatást arról, amit egy háziorvosnak tudnia érdemes, hogyan kezelje a koronavírusos beteget, illetve magát a helyzetet?

KZ: Tavaly májusban jött legutóbb ilyen. Ami azóta érkezett, csak elrettentő példa; 

például az, hogy a háziorvosoknak kötelességük a légúti panaszokkal rendelkező betegeket gyorsteszttel megvizsgálni. Ami teljesen szakmaiatlan és életszerűtlen.

Hozzáteszem: ehhez olyan teszteket küldtek ki, amelyeknek tíz nap volt a lejáratukig. Valószínűleg szét kellett gyorsan szórni ezeket, amin ott ültek hónapokig, miközben tesztelőpontokon villámgyorsan több millió embert le lehetett volna tesztelni. Naponta 10-15-20 ezer tesztet csináltak a járványnak abban a stádiumában, amikor napi 50-60 ezret kellett volna.

magyarnarancs.hu: Ön szerint hogyan lehetne e jócskán fertőzőbb vírusváltozat terjedését hatásosabban fékezni?

KZ: Ha lenne, lett volna tömeges térítésmentes tesztelés, és így valakiről kiderült volna, PCR-ral igazolva, hogy fertőzött vagy a klinikai tünetei a betegségre utalnak, akkor azonnal visszakövethetnék a telefonok helyadatai alapján, hogy kikkel találkozott, kikkel volt egy légtérben, kiknek adhatta tovább a fertőzést. Ezeket az embereket 12-24 órán belül letesztelnénk, és a megfelelő karanténintézkedéseket rendelnénk el, és azt ellenőriznénk is. Ezzel nagymértékben csökkenthető lenne, lett volna a vírus terjedése.

magyarnarancs.hu: Az omikronnál a tünetek az előző variánsoknál hamarabb jelentkeznek, enyhébbek, a gyermekekre nem annyira veszélyesek. Nem kell olyan hosszú karanténidő, rövidítettek rajta. Viszont a beteggel együtt lakókra eleve nem vonatkozik kötelező karantén.

KZ: Akkor felteszem a kérdést: ha az óvodába járó unoka óvodástársa, vagy valaki az óvónéni családjában omikronfertőzött, akkor nekik nem kell karanténba menniük? És ha ez az unoka így összeszedi az omikronfertőzést az óvodában, vagy az iskolában és vasárnap, amikor elmennek meglátogatni a nagymamát, szépen átadja neki? A nagymama 70 vagy 75 éves, cukorbeteg, légzőszervi betegsége is van, esetleg magas vérnyomása is. Akkor tudok én arról vitatkozni, hogy neki se lesz semmi baja az omikrontól?

magyarnarancs.hu: Akinek influenzás, avagy koronavírusos van a családjában, mit tegyen? Ha tud, maradjon otthon?

KZ: Olyan számú beteg fertőződött meg, hogy biztosan kiszorította a deltát az omikron. Nyáron remélhetőleg a dolog természetéből eredően csökkenni fog a cseppfertőzések fizikai lehetősége, mert ha 30-35 fokos kánikulában valaki tüsszent, köhög, egy másodpercen belül beszárad az a csepp, és leesik. Most percekig lebeg a levegőben.

Szigorú szabályokat kell hozni és politikai bátorságnak kéne lennie, még három hónappal a választások előtt is. Egyébként sem most kéne elkezdeni, hanem októberben-novemberben, vagy inkább nyáron kellett volna, és akkor nem tartanánk itt. Amiképp politikai gyávaság és tisztességtelen az is, hogy a munkahelyekre bízzák a járványügyi protokollt, noha világosan megfogalmazott és érvekkel alátámasztott követelményeknek kellene lenniük. Káosz, ami itt van, és nem tudunk mást csinálni most már, mint imádkozni, hogy valahogy levonuljon ez az ötödik hullám, minél kevesebb áldozattal.

Kormányváltás után azonnal be kell vezetni és betartatni olyan szabályokat, hogy szeptemberben ne induljon újra a járvány, például az óvodás és iskolás gyermekek immunizálása elengedhetetlen. A szülőket meg kell győznünk ennek a fontosságáról. A tanárokat, óvónőket és az iskolai, óvodai dolgozókat szintén.

Mindenkinek komolyan kellene vennie a karanténszabályait, szűrni kellene, nagyon sok helyen nagyon sok embert. Továbbá beoltani harmadszor, negyedszer mindenkit, akit be kell, és be lehet oltani.

Ha ebben valóban a háziorvosok segítségét kérik, akkor a különmunkát – mert a járványügyi tevékenység nem tartozik az OEP által finanszírozott tevékenységükbe – bizony meg kell fizetni. Így tudnánk talán jövő év tavaszán megállítani a járványt.

Az illúzió, hogy ezzel a vírussal meg kell tanulnunk együtt élni. Ezzel a vírussal nem lehet együtt élni, mert változik, mutálódik és súlyos elváltozásokat okoz a megfertőződött emberekben. Ezt a vírust ki kell irtani a Földről, mint évtizedekkel ezelőtt tette az emberiség a akár feketehimlővel és a járványos gyermekbénulással. Csak ez lehet a megnyugtató megoldás.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk