Nem talált bűncselekményt a rendőrség a Biodóm és a 3-as metró ügyében

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 6.

Belpol

Gy. Németh Erzsébet szerint ugyanakkor igazából nem is nyomoztak egyik ügyben sem. 

Bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást a rendőrség a Biodóm és a 3-as metró kocsijainak felújításával kapcsolatban – mondta el Gy. Németh Erzsébet, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, a DK újbudai országgyűlési képviselőjelöltje pénteki sajtótájékoztatóján.

 

Mindkét ügyben a főváros vizsgálatot indított és feljelentést is tett hűtlen kezelés gyanúja miatt.

A hármas metró ügyében 70 milliárdból klíma nélküli, elavult kocsik készültek, amely Gy. Németh szerint "gyanúsan túlárazott üzlet; a Biodóm-beruházás pedig 12 milliárd forint körüli összegről indult és a vége több, mint 65 milliárd forint lett volna. 

Gy. Németh azt mondta: 

"A rendőrség nem hajlandó végezni a munkáját, a feljelentéseket bűncselekmény hiányában zéró nyomozás után lezárták."

"A Demokratikus Koalíció szerint mindent elárul az, ahogyan a hatóságok – legyen szó rendőrségről, ügyészségről, NAV-ról vagy az Állami Számvevőszékről – ma Magyarországon működnek. Az egész korrupciós pókháló, a megfelelő pozícióba helyezett megfelelő emberekkel egy óriási védőháló, ami Orbánt és társait hivatott védeni" - mondta a DK politikusa. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.