Nem tervez változtatni, nem emel a kormány az öregségi nyugdíjkorhatáron

  • narancs.hu
  • 2023. január 2.

Belpol

Korábban úgy tűnt, a tervezett nyugdíjreform része lehet a korhatár emelése is.

December elején lapunk is megírta, hogy a Brüsszelnek írt reformcsomag részeként a kormány ígéretet tett arra is, hogy hozzányúl a nyugdíjrendszerhez. Vagyis a helyreállítási terv egyik része magában foglalja "a nyugdíjrendszer közép- és hosszú távú költségvetési fenntarthatóságának és megfelelőségének javítását célzó reformot is".

Mint akkor megírtuk, a nyugdíjreform végrehajtásának határideje 2025. március 31., a tervezet szerint ez négy lépésből fog állni, amely magában foglalja

  • a nyugdíjrendszert érintő független nemzetközi szakértői jelentést,
  • a szakpolitikai javaslatok konkrét kidolgozását, ezek nyilvános konzultációját,
  • részletes hatásvizsgálatot,
  • és legvégül magának a módosító jogszabálynak a hatályba lépését. 

Akkor úgy tűnt, a konkrét szakpolitikai javaslatok előterjesztése többek között, de nem kizárólagosan a munkával töltött életszakaszok meghosszabbítására összpontosítva, 

többek között a törvényes nyugdíjkorhatárnak a várható élettartamhoz való kötésével, valamint a tényleges nyugdíjkorhatár emelésével,

emellett a hosszabb munkával töltött életszakaszok ösztönzésével és a korai nyugdíjba vonulás szankcionálásával, miközben a nyugdíjasok közötti jövedelmi egyenlőtlenségeket is kezelni kell.

Komjáthi Imre MSZP-s országgyűlési képviselő Varga Mihályhoz intézett írásbeli kérdést, mely szerint "Mikortól és hány évre emeli az Orbán-kormány a nyugdíjkorhatárt?"

Varga nevében Tállai András válaszolt:

Az öregségi nyugdíjkorhatár emelése nincs napirenden.

Komjáthi Imre arra is kíváncsi volt szintén írásbeli kérdés formájában, "Megszüntetik-e a "nők40" korai nyugdíjba vonulás lehetőségét? Milyen módon fogják szankcionálni a korai nyugdíjazást?

Szintén Tállai erre azt válaszolta, hogy

"Az Alaptörvénnyel összhangban a magyar társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben öregségi nyugdíj a nyugdíjkorhatár betöltését követően állapítható meg. Egyetlen kivétel ez alól a nők számára biztosított, nyugdíjkorhatártól függetlenül megállapítható öregségi nyugdíj. A korábbi nyugdíjazás lehetővé teszi a például a nagymamák számára, hogy aktívabb szerepet tudjanak vállalni az unokáik gondozásában, ezzel követett módon segíti a fiatal édesanyák visszatérését a munkaerőpiacra. íz intézkedés ezzel a munkaalapú társadalom erősítését is szolgálja, segítve a nemzedékek közötti együttműködést és szolidaritást.

Természetesen, a nők kedvezményes nyugdíjának megszüntetését nem tervezzük."

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.