Nem tudják pótolni Vonát: két elnöke lehet a Jobbiknak
Screen_Shot_2018-04-17_at_11.40.23.png

Nem tudják pótolni Vonát: két elnöke lehet a Jobbiknak

  • narancs.hu
  • 2018. április 17.

Belpol

Társelnökök irányíthatják a következő időszakban a Jobbikot.

Erről beszélt Z. Kárpát Dániel a Hír Tv-ben A párt alelnöke arról számolt be, hogy az elnökség tegnap arra tett javaslatot, hogy Gyöngyösi Márton és Sneider Tamás irányítsa a Jobbikot. Hozzátette, két héten belül tartják a kongresszust, ahol megtörténhet a tisztújítás. Az elnöki pozícióra korábban bejelentkező Toroczkai Lászlónak tehát nem szavaztak bizalmat a  pártvezetésben. A társelnöki megoldás nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez a néppárti-radikális szárnyak kiegyezését jelentené, bár Z. Kárpát arról beszélt folytatják Vona örökségét és a Jobbik a néppárti vonalat viszi tovább.

Gyöngyösi Márton 2012 végén a parlamentben azt mondta: „Úgy gondolom, hogy pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban, hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak.”

Sneider Tamás pedig Roy néven volt szkinhedvezér Egerben.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.