Nem vicc: Pharaonék minden seregélyesi családot meghívtak egy pecsenyekacsára

  • - urfi -
  • 2016. november 17.

Belpol

Ennél szebb politikai hír idén már nem lesz.

Amikor egy hónapja megjelent az első cikkem Pharaonról, abból a sajtó és a politika elsősorban az Orbán Viktor házával szemközti telkek megvásárlását kapta fel. Ez érthető, de az is, hogy én legjobban a seregélyesi és a hőgyészi részeket szerettem írni. És nemcsak azért, mert vidéken riportozni nyilván izgalmasabb, mint budai ingatlanok földhivatali lapjait nézegetni, hanem mert lenyűgözött a helyzet abszurditása.

Hiszen mégiscsak arról van szó, hogy egy világszínvonalú gengszter, aki amerikai elnököket környékezett meg, akinek a bankja Pablo Escobar pénzét mosta, és aki a luxusjachtjáról átugrik a szaúdi királyhoz, ha úgy hozza az élet, szóval hogy ez a Pharaon most két magyar nagyközség mindennapi életének része lett. Övé a két kastély, róla beszélnek az utcán, és Seregélyesen még együtt is falatoztak vele a szüreti bál résztvevői.

Az alsó képen: Horváth, Pharaon, Namous, Naffa

Az alsó képen: Horváth, Pharaon, Namous, Naffa

 

Erről a látogatásról derült most ki egy újabb részlet az RTL Klub műsorából. A Házon kívül stábja a Narancs szerkesztőségéből egyenesen Seregélyesre ment, ahol interjút készítettek a polgármesterrel. Azt nekünk is elmondta korábban és a helyi lap azóta elhíresült fotóin is látható, hogy tavaly októberben a településre érkezett Ghaith Pharaon, az ő ügyvédje, illetve magyarországi cégeinek tulajdonosa és ügyvezetője, Ammar Abu Namous, illetve Zaid Naffa, Jordánia tiszteletbeli konzulja, aki Pharaon vízumát is intézte.

Az eddig ismert információkon kívül Horváth Sándor az RTL-nek elárulta, hogy mivel az urak jól érezték magukat, ezért ajándékot is adtak. Pharaon ügyvédje 3 millió forintot adományozott a településnek, és a képviselő-testület úgy döntött, hogy ebből a pénzből minden seregélyesi családnak vesznek egy pecsenyekacsát karácsonyra.

Nehéz ehhez mit hozzáfűzni. Talán csak annyit, hogy azóta a Pharaon-cégek elérhetetlenek, a kastéllyal, amitől munkahelyeket reméltek, nem történik semmi, tehát a helyiek most várnak. Mást úgysem tehetnek.

Az első cikket, amelyben egy emlékezetes helikopterezés is előkerül, itt találják. A ma megjelent Magyar Narancsban pedig a Pharaon-cégek további sorsáról olvashatnak.

false


Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.