Nem volt hajlandó leközölni az MTI a Filmkritikusok Díjának meghívóját

  • narancs.hu
  • 2019. január 30.

Belpol

Nem mozgósíthat senki semmilyen részvételre - válaszolták.

A Magyar Filmkritikusok Díjának idei átadója február 1-jén, pénteken lesz, az erre vonatkozó híradást és meghívót azonban az MTI nem volt hajlandó leközölni - írja a Magyar Hang.

Az évtizedes múltra visszatekintő díjat a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), illetve a Magyar Filmművészek Szövetsége filmkritikus-szakosztálya adja át minden évben, hagyományosan Vörösmarty úti Sajtóházban. Ahogy írák tavaly még Andy Vajna is részt vett az átadón, amikor (többek között) a Testről és lélekről-t, az Aurora Borealis-t és az 1945-t díjazták.

Az MTI Országos Sajtószolgálata azonban idén nem találta leközölhetőnek az esemény sajtómeghívóját. Mindezt arra hivatkozva, hogy a szöveg az OS Szabályzatának 14.8 és 14.9 pontjaiba ütközik. A hivatkozott szabálypontok szerint nem jelenhet meg olyan közlemény, amely  "konkrét politikai akcióra, tüntetésen, vagy bármely rendezvényen történő részvételre, illetve adománygyűjtésre, bojkottra” mozgósít, sőt: „nem szerepelhet benne a tervezett gyűlés, demonstráció illetve bármilyen rendezvény helyszíne, időpontja.”

Ennek ellenére például tavaly márciusban a a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány simán megjelentetthette az MTI-n az alábbi szövegét: „A választó polgárok, szellemi honvédők egyre erősödő akaratát tiszteletben tartva a CÖF-CÖKA március 15-én ismét Békemenetet szervez. Magyarország szuverenitását kívülről támadók és a helyeslő belföldi ellenzékieknek békés demonstrációval jelezzük a magyar emberek többségi állásfoglalását” - idézik.

A MÚOSZ által leközölni vágyott meghívó szövegében ez állt:

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Film- és Tévékritikus Szakosztálya és a Magyar Filmművészek Szövetsége Filmkritikus Szakosztálya tisztelettel meghívja Önt a
Magyar Filmkritikus Díj –­ 2019 ünnepélyes díjátadására 2019. február 1. péntek 15.00 órára
Sajtóház, Rát-Táncsics terem (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/A)

Program:
Köszöntőt mond:
Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke
A
Magyar Filmkritikus Díj –­ 2019 díjainak átadása 
Átadja:
Báron György, a MÚOSZ Film- és Tévékritikus Szakosztályának elnöke

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.