Előbb-utóbb a modern magyar szociáldemokrácia megteremtésén fáradozó parlamenti baloldal sem kerülheti meg, hogy tisztázza viszonyát az általa képviselt irányzat olyan kurrens áramlataihoz, mint a globalizáció- és kapitalizmuskritika. Felmerül, mitől baloldali az a kormány, amely a tőkeerős multiknak kedvező neoliberális gazdaságpolitika és az állami vagyon magánosításának a híve. Földes György, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója, az MSZP egykori választmányi elnöke, aki három éve kivonult a politikai közéletből, némiképp másként értelmezi a baloldaliságot, mint a "hivatalos" hazai baloldal.
Földes György: A helyzet nem ilyen egyszerű. A globalizációkritikák mögött például kimondva-kimondatlanul mindig ott van az Egyesült Államokhoz való viszony is. A mai világpolitika egyetlen hegemón szereplőjéről van szó, amely ráadásul a `45 utáni republikánus standardhoz képest is markánsan jobboldalibb politikát folytat. Ezt figyelembe véve a nemzetközi szociáldemokrácia is óvatos az elhatárolódásban, bár sajnos olyan jelentős személyiség, mint Tony Blair, világhatalmi meggondolásból, de belekeveredett egy háborúba is. Ez tehát nem pusztán ideológiai, hanem világpolitikai kérdés is. A globalizációkritikának tehát fokozatai vannak. Létezik egy elvhű, igen bátor rendszerkritikai attitűd, ide tartozik az ATTAC is, amely mentes mindenfajta reálpolitikai kötődéstől. Ugyanakkor vannak az egyes államok, a nemzetközi szervezetek és mozgalmak, amelyek sokkal óvatosabban kritizálnak. A radikális baloldali antiglobalizációs szemlélet mellett van fundamentalista globalizációkritika is. A szociáldemokráciának a fundamentalizmust el kell utasítania, a radikális kritikát pedig integrálnia kell. A fundamentalizmus azért vállalhatatlan, mert a jelenlegi helyzetet konzerválná, visszafordítaná a világot a sötétség felé, az ATTAC-típusú erők mögött viszont nem áll az az érdekérvényesítő képesség, amely segítségével a jóléti társadalmak jelentős csoportjaival el tudná hitetni, hogy reális politikai alternatívát képvisel. Mindazonáltal kritikáiknak sok figyelemre méltó eleme van, a szociáldemokráciának pedig az a kötelessége, hogy a megfontolásra érdemes elemekből társadalom-, gazdaság- és külpolitikát formáljon.
MN: A realitások talaján maradva: hogyan épülhet be a baloldali parlamenti és kormányzati politikába a globalizációbírálat?
FGY: A kormányzati politikában is érvényesíteni lehet azt a szempontot, hogy a globalizáció ne az egyenlőtlenségek továbbörökítését jelentse, hogy a nemzeti társadalmak reagáló és innovációs képessége ne váljon teljes mértékben a nemzetközi konszernektől függővé. A szociáldemokrata politikának ilyen értelemben együtt kell járnia a globalizáció bírálatával vagy mondjuk adott esetben egyes nagyhatalmak iraki szerepvállalásának a kritikájával.
MN: A radikálisabb irányzatok elsősorban a Világkereskedelmi Szervezetet, a Nemzetközi Valutaalapot és a Világbankot okolják azért, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek nem csökkennek. Egy kormány szembemehet-e ezekkel a szervezetekkel?
FGY: Szükség van az elmaradott társadalmi csoportok és nemzetek felzárkóztatására, és arra, hogy a biztonságot a kiegyensúlyozott világhatalmi viszonyok és a nemzetközi jog garantálja, ne pedig egyetlen állam. Az univerzális szabályozás az erősebbeknek kedvez, ezért biztosítani kell az egyes országok számára a dereguláció, az ideiglenes kedvezményekhez jutás lehetőségét, hogy nemzeti érdekeiknek érvényt lehessen szerezni. A baloldal ezért egy újfajta világrendben, egyensúlyban is gondolkodik, mert nem szabad a nemzeti versenyképességre hivatkozva a transznacionális tőkét mindenek elé helyezni.
MN: Magyarország esetében létezik egy szinte feloldhatatlannak tűnő dilemma: tőkehiányos ország lévén, rá vagyunk utalva a külföldi befektetőkre, ettől fejlődik a gazdaság, emelkedik az életszínvonal, amire válaszul a tőke - természetéből adódóan - továbbáll, hiszen az olcsó munkabéreket és a rendezetlen munkavállalói érdek-képviseleti viszonyokat keresi.
FGY: Az Egyenlítő című folyóirat első számában nemrégiben egy másfajta megközelítés mellett érveltünk Andor Lászlóval és Knausz Imrével közösen. Ahhoz, hogy tartósan vonzóak legyünk a külföldi tőke számára, hatalmas beruházások szükségeltetnek az infrastruktúra és az úgynevezett humán szféra területén. Fel kell értékelni a munkaerőt, amely azután már éppen a szaktudása és az alkalmazkodóképessége miatt tudja majd az országot hosszú távon előnyökhöz juttani. Javítani kell a szolgáltatások színvonalát és a munkavállalói érdekérvényesítés feltételeit, vagyis a munkavállalói alkupozíciót. Így lehet orvosolni a társadalmi egyenlőtlenségeket, és nem a beszedett adók újraelosztásával. Ez hatékonyabb és ráadásul olcsóbb út is, mint az állami jóléti intézkedések.
MN: Tudathasadásos állapot lehet ez egy szociáldemokrata számára: örülnie kellene az egyenlőtlenségeket csökkentő jóléti intézkedéseknek, miközben látja, hogy mindez nem vezet jó irányba.
FGY: Ebben áll a "rendszerkritikai értelmiség" és az "opportunista politikai elit" közötti különbség, de meggyőződésem, hogy létezhet jó kompromisszum. A száznapos csomag egyébként sem attól volt baloldali, hogy osztogatott, hanem attól, hogy azokat a társadalmi csoportokat segítette, amelyek a jövőépítés szempontjából kiemelt fontosságúak: az orvosokat, a pedagógusokat és a közszolgálati szféra dolgozóit. Az, hogy éppen ezek a csoportok élveztek prioritást, már önmagában egy kompromisszum eredménye volt. A szocialista-liberális kormánynak az a feladata, hogy megértesse az emberekkel, hogy milyen értékrend áll intézkedései mögött. Ezzel tudja hitelesíteni a programját. Ismétlem, nem az a baloldali, aki többet ad, hanem aki az alapvető társadalmi viszonyokat jelentősen módosítani akarja, csökkenteni igyekszik az igazságtalan vagyoni és jövedelmi különbségeket, és esélyekhez igyekszik juttatni a nehéz helyzetben lévőket. A Fidesz már a Bokros-csomag idején bizonyította, hogy a válság közeli helyzetből való kilábalás érdekében sem hajlandó az össznemzeti szolidaritásra. Most is ugyanez folyik; populista módon egyszerre kéri számon a kormányon a gazdasági rációt, és nyújtja be a pluszkövetelések számláit. Ebben a versenyben a baloldalnak nem szabad részt vennie.
MN: Sokat hallunk a jobb- és baloldaliság közötti határvonal elmosódásáról, sőt a két pólus eseti helycseréjéről, például a már szóba került Blair kapcsán. A Fidesz is nemritkán penget antiglobalista húrokat. Mit szól ehhez egy rendszerkritikus baloldali értelmiségi?
FGY: Azt gondolom, hogy ezekre érdemes odafigyelni. Csak azért, mert a Fidesz mondja, még nem muszáj lesöpörni az ilyen érveket az asztalról. A baloldali válasz csak az lehet, hogy mi is nyíltan beszélünk ezekről a kérdésekről. Ha magyar modellről túlzás is beszélni, azt mi is kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a nemzet egy megélhető társadalmi közeg, kulturális és politikai közösség maradjon. Ehhez elengedhetetlen az önálló, megfelelő gazdaságpolitika. Az uniós csatlakozás önmagában nem old meg minden gazdasági problémát. Hiba volna ezt hinnünk. Ha viszont az uniós csatlakozást ellenséges módon közelítik meg, akkor baj van.
MN: A csatlakozásunkkal kapcsolatban kétfajta várakozás tapasztalható: az egyik az erőtlen termelők és vállalkozók tömeges elvérzését vizionálja, a másik pedig reménykedve várja, hogy a fejletlenebb régiók felzárkóztatásának közösségi programja nálunk is érvényesül.
FGY: Nyilván nekünk, szocialistáknak a második olvasat a szimpatikusabb. Ugyanakkor, mint már utaltam rá, nincsen unió nemzet nélkül. Nemcsak arról kell szólni, hogyan korlátozza az unió a nemzeti szuverenitást, hanem arról is, hogy milyen lehetőségeink lesznek arra, hogy egyenjogú tagként formáljuk a közösségi normákat és a nemzeti gazdaságpolitikát. Hiszen az unió egyszerre tekinthető válasznak az amerikai típusú civilizációs elképzelésekre és a fundamentalizmusra. A következő években elvárható, hogy nálunk is jelentős mértékben képződjön tőke, vagyis a Magyarországon keletkezett többletjövedelmeket itt forgassák vissza a gazdaságba. Ezen a területen óriási lemaradásban vagyunk a rendszerváltás óta. Az uniós támogatások maguktól-magukban nem fogják megoldani a magyar gazdaság problémáit, ha nem leszünk képesek a tőkét felhalmozni, vonzani és külföldre exportálni, akkor a bérek, jövedelmek felzárkózása sem fog automatikusan megtörténni. A legnagyobb problémát abban látom jelenleg, hogy a politika mai álharcai elterelik a figyelmet a fontosabb dolgokról. Például arról a tíz éve megoldatlan problémáról, hogy a magyar mezőgazdaságnak hatékony tulajdoni és termelési szerkezete legyen. Hogy az agráriumban dolgozók ne a termelési támogatásokon keresztül kapják a szociális juttatásokat, hanem válasszuk el a kettőt, így ugyanis valóban segíteni tudnánk. Biztosítani a versenyképes termelés feltételeit az egyik oldalon, és szociális biztonságot nyújtani a másikon. Lehetővé tenni, hogy kikísérletezhesse magának a magyar mezőgazdaság azt a birtokszerkezetet, amely a hatékony termelés alapja lehet. Az átalakítás során pedig meg kell védeni azokat, akik veszteséget termelő birtokokon tengődnek azért, mert máshonnan nem remélhetnek megélhetést. A választási ciklusok logikája miatt azonban ezt a súlyos kérdést várhatóan a mostani kormány sem fogja már napirendjére tűzni.
MN: Az elvhű baloldaliságról sokaknak az államosítás is eszébe jut. Elképzelhetőnek tartja, hogy egyes területeken az állam általi működtetés biztosítsa a legnagyobb hatékonyságot?
FGY: Baloldaliként nem gondolom, hogy feltétlenül folytatni kell a privatizációt nyereséges állami vállalatok esetében azért, hogy a pillanatnyi költségvetési hiányokat betömködjük. Nem tartom jó ötletnek például a Nemzeti Tankönyvkiadó vagy egyes állami gazdaságok, erdők, közszolgáltatások, nyereséges vállalatok magánosítását. A mostani baloldali kormány lényegesen kedvezőbb helyzetben van, mint a korábbi, 1994-1998-as, ezért sokkal árnyaltabb, változatosabb cél- és eszközrendszerben lehetne gondolkodni. A társadalom jelentős része ma azért aggódik, hogy a kormány meghoz-e olyan, jövőbe mutató döntéseket, amelyek segítenek kiegyenlíteni a rendszerváltás óta kialakult vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségeket, vagy a napi politikai teendők miatt erre már nem marad energiája. Emellett fontos, hogy ne kizárólag munkavállalói minőségében szemlélje a baloldal az embereket, hanem valóságos politikai lényként tekintsen rájuk. Ahhoz, hogy lehetővé tegyük számukra a közéletben való aktív részvételt, az kell, hogy rendelkezzenek alapvető műveltséggel. Ebben az iskoláé a legfőbb szerep. Ugyanezért fontos, hogy - legalább részlegesen - kiszabadítsuk a médiát a piaci törvények fogságából.
MN: Bár kerüli a szót, de amikor az egyenlőtlenségek enyhítéséről és a munkavállalók helyzetéről szól, akkor a manapság nem túl divatos konnotációjú "munkásosztályról" beszél. Az öntudatosulásukban a média által fékezett emberekre való utalása is a "hamis tudat" kategóriáját idézi. Nagyon vad dolog úgy értelmezni szavait, hogy a modern szociáldemokrácia afféle második nekifutás lenne azért, hogy létrejöjjön egyfajta demokratikus szocializmus?
FGY: Kialakult egy olyan új társadalomszerkezet, amelynek az érdekviszonyaival még csak részlegesen vagyunk tisztában. A politikai elit ellentéteit is sokkal "csináltabbnak" gondolom ahhoz képest, amilyen az ország valóságos mozgástere jelenleg. A politikai elit persze azért sugallja ezt a képet, hogy fölértékelje saját fontosságát a közvélemény szemében. Ez egy rossz logika, amitől szabadulni kellene. Ebben segíthet, ha nem pusztán piacról beszélünk, hanem abba is belegondolunk, hogy milyen társadalmi viszonyokat fejez ki ez a piac. Ha nemcsak politikai, hanem társadalmi erőviszonyokról is beszélünk. A magyar baloldal ez idáig a rendszerkritikával nagyon óvatosan élt, ami érthető is, hiszen éppen a rendszer elfogadásával tudta magát legitimálni a rendszerváltás utáni új helyzetben. Úgy gondolom, most elérkezett az idő, hogy megerősödjenek ezek a rendszerkritikai elemek, de nem a konfrontáció kedvéért, hanem a jobb válaszok érdekében.
MN: Nem könnyű ehhez az új attitűdhöz mintákat találni, hiszen az európai szociáldemokrácia is inkább a középen állókhoz beszél, ami eleve szűk keretek közé szorítja például a kapitalizmus- és globalizmuskritika lehetőségét.
FGY: Nem hiszem, hogy mi fogjuk meghatározni a világ vagy akár csak Európa történelmét, de semmi nem kötelez minket arra, hogy mindig csak kész forgatókönyvekhez igazodjunk. Magyarország is hozzájárulhat ahhoz, hogy kialakuljon egy igazságosabb gazdasági és pénzügyi nemzetközi rend. A magyar politika az elmúlt másfél évtizedben vagy átvehető mintákban gondolkodott, vagy pedig nemzeti mitológiában. Mind a kettő elmélethiányos. Most itt az idő, hogy az elméletet visszahelyezzük jogaiba.
Bugyinszki György
