Az erről szóló országgyűlési határozathoz csatolt Johan-életrajzban az egészségügyi tárca hamis adatokat szerepeltetett. Az először a lapunkban felvetett problémáról (lásd: Szakember apró hibákkal , Magyar Narancs, 2003. május 15.) Pók Atilla, az MTA TTI igazgatóhelyettese és a Johan-kutatást összefogó Pótó János, a legújabb kori osztály vezetője beszélt. (A Magyar Narancs 2003. szeptember 4-i számában további két írás is foglalkozott Johan alakjával, Czeizel Endre orvos-genetikusé és Ungváry Krisztián történészé.)
*
Magyar Narancs: Milyen konklúzióval zárult a kutatás?
Pók Atilla: Tömören fogalmazva azt kell mondjam: Johan Béla politikai szerepvállalása alapján nem alkalmas arra, hogy a népegészségügyi program névadója legyen. Államtitkárként egy sor olyan rendeletet adott ki, amelyek 1944-ben megfosztották állásuktól az egészségügyben dolgozó zsidó származású orvosokat, gyógyszerészeket, szakápolókat, bábákat.
MN: Ehhez a megállapításhoz aligha kellett volna közel három hónapos kutatás, hiszen Ungváry Krisztián történész már 2003 júniusában publikált erről.
Pótó János: Mivel az egészségügyi tárca a Magyar Tudományos Akadémiát kérte fel az állásfoglalásra, úgy döntöttünk, átfogó vizsgálódásra van szükség, beleértve a levéltári kutatásokat is. Számos, a Történettudományi Intézetben dolgozó szakember mellett más történészekkel is konzultáltunk, s végül gyakorlatilag konszenzus alakult ki arról, hogy az egészségügyi tárca nem megfelelő személyt javasolt a népegészségügyi program névadójául. A korrekt állásfoglalás kialakítása érdekében azonban nemcsak Johan államtitkári szerepvállalását kellett vizsgálnunk, hanem szakmai, az egészségügyben betöltött korszakos tevékenységét is. Éppen annak érdekében tettük ezt, hogy tisztán lássuk, milyen motivációk alapján vállalt szerepet a Sztójay-kormányban, s vett részt akarva-akaratlanul a zsidók jogfosztásában.
PA: Ne feledjük, hogy Johan Béla a magyar közegészségügy egyik legnagyobb alakja volt. ' alapította meg az Országos Közegészségügyi Intézetet, ő szervezte meg az állami tisztiorvosi szolgálat hálózatát, bevezettette a fertőző betegségek elleni kötelező oltások rendszerét, és sorolhatnánk tovább. Egyik kollégám tréfásan megjegyezte: ha Johan Béla 1938-ban, 49 évesen valamilyen okból visszavonul, és a továbbiakban már semmit nem alkot, akkor minden fenntartás nélkül a legnagyobbak között emlegethetnénk az egészségügyben.
MN: Pró és kontra számtalan ilyen példát lehetne felsorolni: például ha Bajcsy-Zsilinszky Endre vagy Nagy Imre csak öt-hat évvel korábban hal meg, akkor a magyar történelem igencsak negatív figurákként tartaná őket számon.
PA: Nyilván történelmietlen ez a megközelítés, csupán azt akartam érzékeltetni, hogy a nehéz politikai időszakok milyen drámai fordulatokat hozhatnak egy szakmailag rendkívül felkészült, nemzetközileg is kiemelkedő köztisztviselő sorsában.
MN: Johan Bélát Mussolini és Hitler is kitüntette.
PJ: Éppen azért voltak szükségesek az alapos kutatások, hogy például az ilyen kitüntetések jelentőségét értékén lehessen kezelni. Bár Johan közel tízéves államtitkári tevékenységéről viszonylag kevés írásos dokumentum maradt fenn, ezek összességéből arra lehet következtetni, hogy a német és az olasz kitüntetés elsősorban szakmai tevékenységének szólt, s nem annak, hogy ideológiailag azonosult volna a kitüntetőkkel.
MN: A külföldi kitüntetések viseléséhez egy úgynevezett elfogadási és viselhetőségi engedélyt is kellett kérni közvetlenül Horthy Miklóstól, s Johan ezt minden alkalommal megtette.
PJ: Ez a kor közigazgatási szabályainak ismeretében inkább automatizmusnak tekinthető, egy államtitkár aligha engedhette meg magának, hogy visszautasítson egy ilyen megtiszteltetést.
MN: Ezek szerint Johan sodródott, s szakmai munkájának folytatása érdekében lassanként morálisan erodálódott?
PJ: Kutatási eredményeink azt mutatják, hogy Johan Béla rend-kívül elhivatott szakember volt. A politika kevéssé érdekelte, s szerette volna az elkezdett munkáját a háborús körülmények között is folytatni.
MN: Mindenáron?
PJ: Igen, mindenáron.
MN: A Medgyessy-kormány által 2003 tavaszán az Országgyűlés elé terjesztett népegészségügyi program mellékletében egy olyan életrajz kíséretében javasolták névadónak, amely 1940 eleje és 1944 októbere közötti államtitkári tevékenységéről csupán annyit tartalmaz: "1944-ben, a német megszállás után állásától megfosztották, majd internálták." Hogyan lehetséges ez? Valaki vagy valakik meghamísították az életrajzot?
PA: Nem tudjuk, milyen körülmények között keletkezett ez az életrajz, ez nem volt a vizsgálatunk tárgya. De helytelen volna hamisításnak nevezni, hiszen ez azt a tudatos magatartást feltételezné, hogy szándékosan vezette félre a tárca a kormányt és a parlamentet.
MN: Akkor fogalmazhatunk úgy, hogy ez az életrajz alkalmas volt a parlamenti képviselők megtévesztésére?
PA: Ha Johan Béla életrajza tartalmazta volna a kimaradt részleteket is, aligha nevezték volna el róla a népegészségügyi programot.
MN: Ezek után nem kellene elgondolkodni azon, hogy az Országos Epidemiológiai Intézet 1989 óta miért is viseli Johan Béla nevét, s hogy a közintézmény udvarában szintén 1989 óta álló szobra nem sérti-e sokak érzékenységét?
PJ: Johan életpályájának komplex megítélésében messze nem volt olyan konszenzus a kutatásba bevont történészek között, mint abban, hogy nem kellő körültekintéssel nevezték el róla a népegészségügyi programot. Például erősen megoszlottak a vélemények arról, személy szerint is terheli-e őt felelősség azért, mert az általa a visszacsatolt területekre munkaszolgálatosként kivezényelt zsidó orvosok jelentős részét később deportálták. Az Országos Epidemiológiai Intézet elnevezésének helyessége nem volt a vizsgálatunk tárgya. Véleményem szerint Magyarország talán legnagyobb egészségpolitikusáról egy csak szakmai körökben ismert intézményt el lehet nevezni, a névadó politikai szerepvállalásától függetlenül. Ne feledjük el, hogy az orvostársadalom nagy része - a rendelkezésünkre álló információk szerint - igen nagyra értékeli Johan Bélát.
MN: Lehetséges, hogy erősen megosztaná az orvostársadalmat a névadás helyessége, ha tudnának Johan II. világháborús politikai szerepvállalásáról.
PA: Minden elképzelhető. Ha az orvosok körében vagy akár a társadalom más csoportjaiban később erős ellenérzések fogalmazódnak meg az intézmény elnevezését illetően, akkor el kell majd gondolkodni a névváltoztatáson. Az intézmények, programok elnevezését, szobrok felállítását nem a történészek, hanem a politikusok vagy társadalmi szervezetek kezdeményezik, számtalan érdekből, megfontolásból. A mi feladatunk az, hogy ha kikérik a véleményünket egy konkrét ügyben, akkor alapos kutatás után véleményezzük a javaslatot.
MN: Tudomásom szerint jogszabály kötelezi a javaslattevőket arra, hogy ha egy korábban élt közéleti személyiségről akarnak intézményt elnevezni vagy neki szobrot állítani, akkor az MTA véleményét is ki kell kérniük.
PA: Amennyire én tudom, csak a köztéri szobroknál és az utcaneveknél van ilyen előírás, de természetesen más esetekben is szívesen segítünk.
MN: Önök szerint a holokauszt 60. évfordulójának évében megengedhető, hogy tévedéséről ne vegyen tudomást a parlament?
PA: Feltételezem, hogy az egészségügyi tárca vezetői a múlttal való őszinte szembenézés igényével fordultak hozzánk.
Félix Péter
