"Schwerpunkt"-nak lenni nem könnyû.
Vagy másképp: hogy a frankfurti könyvvásár feldúlja a "fókuszba" állított országok beléletét, azt mi, magyarok 1999 óta nagyon is jól tudjuk.
Cirkusz
Nézzük most a 2004-es nemzetközi könyvvásár konfliktusait - arab változatban. Jóval a vásár megnyitása elõtt, még szeptember elején igyekezett a Párizsban élõ marokkói származású író, Tahar Ben Jelloun a Die Zeit címû kulturális hetilapban a vásárral szembeni elvárásokat tompítani. Cikkének címe: Az arabok Frankfurtban: Cirkusz! Cirkusz!
Bár bátor vállalkozásnak tartja az "arab világ" frankfurti meghívását, de - mint írja - a koncepció szépséghibája, hogy "az arab világ", különösen mint egységes egész - legfeljebb utópiaként létezik. A különbözõ politikai rendszerek egymástól eltérõ struktúrákban élnek - s minden, ezeket egyesíteni próbáló kísérlet ez idáig kudarcba fulladt. Keserûen jegyzi meg, az egyetlen, ami az országokat mégis összeköti: az a demokrácia hiánya s a visszamaradott családjog.
A cikkben azon félelmének is hangot adott, hogy a vásár szervezõi rossz címekre küldték ki meghívóleveleiket. "A német illetékesek végzetes tévedése abban áll, hogy államokhoz, és nem az egyes szerzõkhöz fordultak. Mindehhez azt is tudni kell, hogy a legtöbb arab írószövetség függõségi viszonyban áll az illetõ állammal. Csak a ma-rokkói szövetség volt képes a kormányzat és a palota gyámkodása alól kivonni magát. De nem a pártok befolyása alól! Az állami szervek olyan írókat küldenek majd a vásárra, akik jelenléte nem fenyeget azzal, hogy tiltakozásukkal vagy éppen a hatalmi manipulációk leleplezésével kényelmetlenek lehetnének. Pedig az író feladata pontosan ez: legyen kritikus, térjen el a hivatalos állásponttól."
Tahar Ben Jelloun a televíziónak a vásár elsõ napján adott interjújában nem kevésbé élesen karikatúrának nevezte azt a képet, amelyet a két világ egymásról alkot.
Arabok és arababbak
S itt dõl a vásárról írott beszámoló is dugájába. A probléma ugyanis igencsak komplex. Számtalan ország számtalan sajátosságáról kellene beszámolni. Az arab világ hihetetlen gazdag kulturális örökségérõl. Az irodalmi élet sokrétûségérõl: a külföldön élõ és az "otthoni" írók közötti különbségekrõl és konfliktusokról; hogy ki milyen nyelven, s ki milyen mûfajban ír. Hogy a líra miért jelentõs hagyományosan, s mi a regény helyi értéke az arab irodalomban. Hogy miért nem vállalják egyes országok a közös szereplést. Hogy mit jelent a nõi írók megjelenése az irodalmi életben. Hogy van-e egyáltalán irodalmi élet, s hogy ki olvas, mit olvas, mit jelent a "siker" szó. Hogy miért foglalkozik oly sok arab szerzõ politikai témákkal - és így tovább, s ekkor az iszlám szót még ki sem ejtettük a szánkon.
A kérdés az, hogy milyen mértékben vagyunk hajlandók erõfeszítéseket tenni, s milyen lehetõségünk van egyáltalán egy olyannyira más gondolkodásmód és életforma megismerésére. Németországban most, vagyis a vásár idején 500 arab szerzõ/nõ szépirodalmi mûvei között válogathat az olvasó - ez a német könyvpiacon található könyvek 0,3 százaléka. Csak összehasonlításképpen: 1999-ben 120 magyar mûvet jelentettek meg a német (osztrák, svájci) kiadók, s további 300 Magyarországon napvilágot látott német nyelvû könyv állott az érdeklõdõk rendelkezésére.
Az arab országok jelenléte már a bejáratnál érezhetõ. Repülés elõtti röntgenezés, táskába nézés; az egyik magyarországi kiadó munkatársa rögtön fennakad a vizsgá-laton, és 25 cm-es almavágó kését le kell adnia - nehogy eltérítse a vásárt kijelölt útvonalától. Jól jönne pedig a kés, mert itt a vásáron s egyáltalán Frankfurtban minden iszonyatosan drága.
A vásár természetesen zsúfolt, mint mindig. Másképp, mint Lipcsében, itt elsõsorban a könyvszakma alkotja a közönséget - az öt napból csak két napon kap bebocsátást a nem "szakmai látogató", vagyis az olvasó-könyvszeretõ-érdeklõdõ. A könyvvásár ugyanakkor manapság nem is annyira az üzletkötések, mint inkább a kiadói szakemberek szívélyes találkozásainak fontos helyszíne.
Az arab vendég gigantikus írásjelekkel díszített pavilonjában (22 ország, 150 kiállító könyvkiadó) kicsit könnyebb lépkedni, kisebb a tömeg. Természetesen rengeteg a polc és a könyv, s a lapozgatók jó része, úgy tûnik, tudja is, hol keresse a könyv elejét s hol a végét. A rendezvényekhez elkerített területeken heves vitatkozók - többségük láthatóan bennfentes vagy legalább valamilyen módon érintett. Az egyik szögletben kiállítás az arab tudomány és kultúra kincseibõl - itt nagyobb a tolongás. Komputerek segítségével is lehet tájékozódni. Fejkendõs, kirúzsozott asszony tökéletes németséggel magyaráz egy makett fölött. Néhány, az arab nyelvben járatlanok számára is olvasható betûkkel írt mû körül, mint például az iszlám világ enciklopédiája, csoportosulás. Érdekes módon sok gyereket, sõt egész családokat látni - arab családokat. Egy-egy látogató idõnként órákig is ül a polcok elõtt, elmélyülten olvasnak és jegyzetelnek. A többség azonban egyszerûen nézelõdik, díszes kiállítású könyveket vesz kézbe, csodál meg.
Magyar középcsatár
Az 5-ös csarnokban található a magyar stand-városka. A könyvespolc-városfalak között asztalok, a vendégek jönnek-mennek, kávéznak, beszélgetnek. Idõnként eltûnnek az asztalok, a székeket egy irányba fordítják, kezdõdnek az egyórás felolvasások. A városkának tehát van közepe, csak a német szakemberek által kissé hiányolt eleje nincs még: egy olyan pont, ahol az érdeklõdõk a magyar könyves világ bevezetõ-nyitó információihoz hozzájuthatnának.
Szombat délután, 5-kor ugyanitt fogadás Esterházy Péter másnap átadandó békedíja alkalmából, Kertész Imre köszönti az ünnepeltet: "Drága Péter, boldog vagyok... Szeretném viszonozni egy csodálatos köszöntõdet: azt mondtad, hogy ha a magyar válogatottat valahol fel kellene sorolni, akkor az így hangzana: Kocsis, Puskás, Bartók, Márai, és balszélsõként - szerencsére nem szélsõbalként - az én nevemet mondtad. Az ismeretlen nagy edzõ, Téged, drága Péter, már réges-rég beválogatott a nagy csapatba, most azonban egyenesen középre tett, góllövõ csatárnak..."
Másnap pedig a Pál-templomban a hivatalos díjátadás. Jelen vannak a politikai és a kulturális élet prominens személyiségei. Laudáció, majd Esterházy németül elmondott köszönõ válasza.
Esterházy sok Kosztolányit idéz, és persze sok Esterházyt is. Pozíciója: "Hagyom magamat sodorni a szavaktól (...) ide-oda teszem a szavakat, s azután megnézem, mi is történik." A Pál-templomban újra és újra felmorajlik a nevetés. A nevetés pedig a közönségben a szabadság illúzióját ébreszti.
Az ünnepség után elragadtatott hangok: a már több évtizedes történetre visszatekintõ díjkiosztás alkalmával még sosem hallottak ilyen könnyed és szellemes beszédet.
A vásár még tart néhány órát - területén lépten-nyomon mozgólépcsõk és mozgójárdák kímélik a nyugati civilizáció emberének lábát. Az oly más ritmusban élõ és mozgó arabok - nem feltétlenül szeretetteljes - csodálkozással nézik az álló, ugyanakkor mégis mozgó alakokat. Ezek pedig, vagyis mi - visszanézünk.
Talán egy kis áramszünet kellene, hogy szóba is elegyedjünk egymással.
Fehéri György
(Berlin)
