Magyar Narancs: A 2006-ban hozott törvény "a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról" az ön javaslatain alapszik?
Sárközy Tamás: Igen, de jelentős részmódosításokkal.
MN: Azt tudja, miért módosították?
ST: Tudomásul kell venni, hogy soha nem volt olyan kormány, amely egy reá vonatkozó tudományos javaslatot egy az egyben átvett volna. Mindig hozzáteszik a politikai helyzetből, illetve elképzeléseikből fakadó szempontjaikat, és változtatnak. 2006 nyarán Szilvásy György apparátusa készítette elő ezt a jogszabályt, aki maga is szakember, sokáig volt közigazgatási államtitkár. Több helyen a saját elgondolásait érvényesítette, de ez rendben is van, mert ő volt a kancelláriaminiszter, neki kellett megvalósítania a kormányzati szervezeti reformot. Plusz jött egy csomó új miniszter, akiknek figyelembe kellett venni az igényeit a státustörvénynél. Például indítványoztam ugyan az agrárminisztérium dekoncentrált szervei jelentősebb csökkentését, de Gráf József többet megvédett. Vagy: azt elfogadták tőlem, hogy kevesebb államtitkár legyen, de azt nem, hogy a közigazgatási államtitkár pozíciója legyen erős. Politikusokkal pótolták őket. A szakállamtitkári tisztség állami vezetővé változtatását pedig kifejezetten elleneztem volna, ha megkérdeznek. Ha állami vezető, osztja a kormány sorsát. Ez politikailag előnyös is lehet. De e megoldásnak többek között az a hátránya, hogy kormányváltásnál vezető nélkül maradhat a minisztérium; a főosztályvezetők összeülhetnek a Vérmezőn, és találgathatják, ki vezet. Hozzá kell tennem, ilyen nem történt, csak egy fikció, ám elvileg a veszély fennáll.
NM: Nem kérték a véleményét módosítási javaslataikról?
ST: Nem szokása ez a politikának. Zavarná őket a szakértővel való ütközés. A szakértő leteszi a javaslatát, de a választási eredménynyel legitimált politikai vezető dönt. Így van ez mindenhol a világon.
MN: Az államtitkár titulus elől eltűnt, hogy ,,politikai". Fordulhatott volna más irányba is a szerepe?
ST: Az egy államtitkáros elképzelés beválhatott volna, ha államtitkároknak nem politikusokat neveznek ki, hanem közigazgatási szakembereket. A státustörvény kidolgozói ebben nálam radikálisabbak voltak, egyetlen államtitkárt hagytak meg minisztériumonként. Én azt javasoltam, hogy a politikai államtitkárok helyett parlamenti államtitkárok helyettesítsék a minisztert az Országgyűlésben, de a minisztérium irányításában ne vegyenek részt. A minisztert pedig az államigazgatási tevékenységben helyettesítse teljes joggal a közigazgatási államtitkár. Ehelyett az egy államtitkáros rendszert választották, de az államtitkár is politikus lett, és ez szerintem csökkentette a minisztériumi tevékenység szakmai színvonalát.
MN: Mi valósult meg abból, amit kidolgozott?
ST: Úgy gondolom, javaslataim úgy hatvan százalékát megcsinálták, főleg a kormányzati szervek és a személyzet létszámának csökkentésénél, illetve a szervezet átalakításánál.
MN: Az sok vagy kevés?
ST: Hát, ilyenfajta munkáknál ez az arány szerintem megfelelő. Jóval kevesebbet szoktak elfogadni. Mindenesetre a kormányzati szervek száma 2006 nyarán jelentősen csökkent a minisztériumoknál, a kormánybizottságoknál, kabineteknél, országos hatáskörű szerveknél. 1990 óta nem volt ilyen méretű átalakítás a kormányzati szervrendszerben. Ezt az Állami Számvevőszék 2009 eleji jelentése is elismeri, amely az átalakítási koncepció helyességét sem vitatja. Például kevesebb lett az állami vezető. Korábban volt politikai, közigazgatási, helyettes államtitkár, címzetes államtitkár, és egy ötödik, még veszélyesebb fajta is: államtitkári juttatásban részesülő vezető. 2006-ban ez az utóbbi kategória megszűnt, a címzetes államtitkáré is, a helyettesből szakállamtitkár lett. Kormánybiztosból most csak három lehet egyszerre, s legfeljebb két évig. Miniszteri biztos legfeljebb fél évre, és egy-egy tárcánál egyidejűleg csak kettő nevezhető ki. A kormányfő emellett felkérhet személyes megbízottakat, de ez nem államigazgatási státus. Általában fizetés sem jár érte.
MN: Ön is megvizsgálhatta, hogy mi vált valóra az elképzeléseiből?
ST: Igen, 2007 elején a miniszterelnök úr ugyancsak személyes megbízottként felkért arra, hogy nézzem meg a kormányzati munka hatékonyságát. Fél évig vizsgáltam is, részt vehettem megfigyelőként a különböző kormányzati testületek ülésein, így az államtitkári értekezleteken is. Tapasztalataimról fél év múlva írtam egy terjedelmes beszámolót, és több javaslatot is tettem.
MN: Mi lett belőle?
ST: Januárban kaptam a megbízást. Az SZDSZ májusban kilépett a koalícióból, és amikor júniusban befejeztem a munkát és leadtam a jelentést, már kisebbségi kormány volt. Teljesen megváltozott addigra a helyzete a kormánynak.
MN: A kormányfőváltás után maradt minden a régiben?
ST: Bajnai Gordon sokat megcsinált abból, amiket én 2007 nyarán javasoltam. Például már nem a kabinethez tartozik az igen felduzzadt kormányzati kommunikációs részleg. Más egyszerűsítések is történtek.
MN: Mi lett a kommunikátorokkal?
ST: A MEH önálló szervévé váltak.
MN: Ugyanúgy fizetni kell őket.
ST: Én elsősorban nem a költségeket nézem, persze az is fontos, hanem a hatékonyságot. A kabinet ne kommunikáljon, hanem végezze a stratégiai munkát. A kormányzás egyik hibája a túlzott média-marketing-kormányzás. Először kormányzati termék kell, aztán lehet kommunikálni. A miniszterelnöki kabinet munkaszerv.
MN: Ahány kormány, annyi minisztérium. Netán ahány káder, annyi minisztérium.
ST: Természetes, hogy minden kormány a prioritásai szerint alakítja ezeket, de a fő irány a kevés, integrált minisztérium.
MN: Az Igazgatási és Rendészeti Minisztérium nem az ön ötlete volt?
ST: Nem az enyém, de egyetértettem vele. Az unió egységes belügyi és igazságügyi szervezetet hozott létre, Svájcban is van ilyen minisztérium. A fő indok egyébként az volt, hogy az igazságügy meglehetősen kiürült, a belügyben pedig a rendőri rész eléggé "elnyomta" a civil részeket. Mivel az önkormányzati reform egyre sürgetőbb volt, számos érv szólt amellett, hogy az önkormányzati szférát - nyilván átmenetileg - önálló minisztérium képviselje.
MN: Az sem látszik nagy sikernek. Összevissza kóvályognak a különböző részlegek.
ST: Valóban nem sikerült, de főként azért, mert elmaradt az önkormányzati reform. Úgy gondolom, be kell látni, hogy ez kudarc volt. Valószínűleg a következő kormány visszaállítja a Belügyminisztériumot.
MN: Vajon miért alapvetően a közhatalmi szférára vonatkozik a most elrendelt létszámstop? Más központi költségvetési, illetve az azok irányítása alá tartozó intézményeknél nincsenek felesleges státusok?
ST: Ez egy államigazgatási létszámstop, és nem a teljes közszféráé. A kormányhatározatot a köztisztviselőkre szabták, akik közhatalmi szerveknél vannak, tehát minisztériumnál, kormányhivatalnál és úgynevezett központi hivataloknál. Egy válságkezelő kormánynál, amelynek a költségvetési hiányt kell csökkentenie, célszerű lépés ez. A közszféra fogyókúrájára persze számos további helyen is szükség van, de ez a feladat a következő kormányra vár.
MN: Spórolás vagy ésszerűsítés, ami jelenleg történik?
ST: Mindkettő lehet. Szerintem nem a létszám a legnagyobb gond. De kevés a zongoracipelő. A köztisztviselői létra tetején ott a főosztályvezetői kar, a fiatalok lent vannak, s a köztes részen nincs elég negyven-ötven éves, nem vezető munkatárs, valódi főelőadó, valódi zongoracipelő. Sokukból kénytelenek voltak főosztályvezetőt, osztályvezetőt csinálni, mert másképp nem tudnák megfizetni őket.
MN: Ezért kellett mind tovább osztani a szervezetet?
ST: Ez az egyik ok. Túltagolt a szervezet. Így nehéz a koordináció, integráció. Állandóan bővül a vezetők köre, velük együtt mind több szervezeti egység jött létre. És ha nagyon sok van belőlük, egy szakállamtitkárnak igen nehéz összefognia őket, az együttműködési hajlam pedig csekély. Nem mindegy tehát, mely rétegben csökken a köztisztviselői kar létszáma. A valódi köztisztviselői létszám nem sok, hanem kevés, az infrastrukturális személyzet a sok. A főtisztviselői kar kialakítása nem volt rossz elképzelés, de nem kellett volna államtitkárokat is közéjük sorolni. A nem vezető köztisztviselőknek kellett volna ezt a státust biztosítani.
MN: Vannak, akik szívesen ragaszkodnak e státusukhoz, akkor is, ha nem kellene feltétlenül köztisztviselőként vagy közalkalmazottként dolgozniuk.
ST: Pedig lehet, hogy sokuk így rosszabbul jár. De akadtak olyanok is, akik örömmel menekültek előle. Például a részvénytársasággá alakult állami vagy önkormányzati tulajdonú vállalatok vezetői, mert azoknál nem érvényes a közszféra illetményrendszere, és a sokszorosát lehet keresni így, mint köztisztviselőként vagy közalkalmazottként. Egyébként szerintem a közszféra vállalatainál a vezetői jövedelmeket már régen maximálni kellett volna. A javaslatom az volt, hogy az alapvető állami vállalatok vezetői, illetve a leglényegesebb közintézmények vezetői, például az operaház, nagy állami egyetemek rektorai stb. a mindenkori államtitkári javadalmazást kapják. Ez esetben nem lennének botrányos menedzserszerződések, illetve végkielégítési ügyek. Tudomásul kell venni, hogy közfeladat teljesítésénél nem lehet annyit keresni, mint a privát szférában; aki havi milliós fizetéseket akar, menjen el menedzsernek egy bankhoz vagy egy multihoz. Külön prémiumfeladat kitűzése is nevetséges vezető állásoknál, végkielégítésként is csak annyit kaphasson, mint egy államtitkár, ha távozik. Az állami vállalatok külső - tehát nem ott dolgozó - igazgatósági-felügyelőbizottsági tagjai honoráriumát is jelentősen mérsékelni kell, épp úgy, mint Nyugat-Európában. A közért ne gazdagodási célból dolgozzon valaki. Egyébként nem vizet prédikálok és bort iszom, mert kormánybiztosi tevékenységemért sem fogadtam el javadalmazást.
MN: Ha a központi közigazgatás racionalizálásáról van szó, mindig a létszámkérdés kerül előtérbe. Most is ez van.
ST: Kríziskezelő kormány egy év alatt nem vállalkozhat e téren sokkal többre. De a működési költségek csökkentésére irányuló átszervezés is elindult. Tudja, milyen felháborodás volt, amikor egységes kezelésbe vették a minisztériumi üdülőket? Hogy most együtt fog nyaralni a külügyessel az egészségügyis? Egyelőre a közbeszerzés, az üdülők kezelése van központosítva, és félig-meddig ilyenek a személyzeti ügyek is. Franciaországban centralizálták például a kormányzati szerveknél a gépkocsi-üzemeltetést is, és a kormányhivataltól kell kérniük a minisztériumoknak autót. Van egy központi garázs, és onnan kapják. Ausztriában a kormánynak egységes könyvelési hivatala van. Nekünk is ezen az úton kell továbbhaladnunk a következő kormányzati ciklusban.
MN: Ön a kormánybiztosi jelentése leadásakor, 2005-ben azt mondta, azért nem fog menni a dolog, mert ilyesmibe ciklus elején kell belekezdeni, továbbá félő, hogy át lesz politizálva az ügy.
ST: A kormányzati tevékenységből nem lehet kizárni a közpolitikát, inkább arra kell vigyázni, hogy a politikai, a közigazgatási szakmai és a menedzseri elem egyensúlyban legyen, és a politikai, illetve kommunikációs szempontok ne kerüljenek túlsúlyba. Sajnos ma a politika túlteng, a szakmai színvonal pedig csökken. Igen, a jelentős kormányzati szervezeti átalakítást a ciklus elején kell végrehajtani. 2006-ban ez így indult, de aztán különböző, elsősorban politikai okokból megszakadt. Ugyanakkor a közigazgatást nem lehet tartósan bizonytalanságban tartani, mert akkor a hatékonysága csökken, és ez árt az ország versenyképességének. Vissza kell adni a köztisztviselők biztonságérzetét, stabilizálni kell a közigazgatást.
